|
|
|
|
|
||
Odaadja csöndjét
nem tudva milyen tajték lesz belőle
miféle kontúr milyen szín
Nem tudja amíg neve nem lesz
míg a test a másik testre
rá nem zuhan
Sohase látta a halált
de hajlékába úgy lép
ahogy csak ifjú nap.
*
Van a homok
és a pattogzó búza
és a halál a szemhéj alatt
Valaki aki három fejen pihen
a maga végtelen fejével
feltámadt a riadalom
Mint tartja meg az élet a halált...
tengerbe vetett damil a vidék
ólom a végén
Fenyőtoboz és
szelek rózsája
ugyanegy napfény.
*
A megbillent tenger
és a felborult ég
a nap önmagában halad
ahogy egy ló a hegytetőn
Ügetéséből lesz a táj
szép holtak koszorúzzák
f orrások erejük teljében
szétszálazódott fény
Alakja köré kertek szövődnek
és mikor dalba fognak a szirének
a csönd belé hatol
mint igazának szelleme.
*
Nem tudja miféle hang választotta testté
időnként évszakokkal oltja be
hátába szúr
és menni hagyja
időnként emlékezteti
számtalan lélegző tüdővel
hogy benne görögnek a holdak
mint csillogó csomók
Akkor kezét kinyújtja
és kimondja a nevet mely nem sajátja
az a név égető mély
mint a szégyen a felejtés
*
Fogja a tengert mit a
telő idő hagyott
és lélegezni kezd terében
testében mely rászabatott
Szemléli a világot
ösvényeit és messzebb
időn és életén is talán
túlnyúló virágait
Sohase álmodik
és mikor alszik
nyitva hagyott keze
az ég lapján pihen
*
Ott van a légbe faragva
Ott van a vízbe faragva
Csípője mozdítható
Viszi a havazást
Viszi a gyászt mint fáklyát
Megy és száll
És ha lezuhan
a föld fehérje fogja fel
Szemed fehérje fogja fel.
TÓTH KRISZTINA fordítása
