|
|
|
|
|
||
A bérházakban semmi sem illatozik.
És jött az eb.
Tüskebozót közül,
trák sírhalmok alól,
antik kövek közül.
S hogy loholt
poros utakon
hátán darazsak rajával,
nem tudta magáról,
ki lehet,
hová megy
és miért.
Alagutat ás
a rémület tüskebozótjaiból
sétányainkig, garázsainkig.
Pontosan tudom
(s pontosan tudják önök is!),
hová igyekszik.
Tudjuk azt is, ki küldte,
hogy éppen itt kaparjon,
darazsai épp itt zúgjanak.
Tudjuk mi jól:
itt lenn mi heverünk,
s ő fölöttünk kapar.
Langyos és eleven virágok
szomjasan lesik
az esőt és a verset.
A szöcske zöldről
rózsaszínre szökken,
s a sárga lassan
más színbe csusszan,
tiritarkába vegyül,
váratlanul, akár
kígyó tekervénye
a fű közt.
Mielőtt még észrevenném, hogy engem szólítanak,
az eső elered, elmossa a betűket.
Ugrom egyet, lássam miért
erre szökdécselt az a szöcske.
Égen szálló szavakra leltem,
dézsa vizet öntenek és meséket.
A magasban melegebb az eső,
ezért
ott minden név párává változik.
Bazsarózsa-szemű oroszlán,
oroszlán-sörényű bazsarózsa...
Álltam a réten gondolkodva,
mert lehetetlen a virágot,
kényszeríteni, hogy üvöltsön,
oroszlánt csalán nem kóstolna.
De minden, ami igazán fontos,
szabályt sért a véletlen folytán:
a virág levelei ugatnak,
karmával simogat az oroszlán.
Futni kezdtem és feljegyeztem:
valami földút vezethet
az ésszel fel nem foghatóba,
az olyan dolgok közé, mint a
bazsarózsa-szemű oroszlán,
oroszlán-sörényű bazsarózsa...
Bojkov Nikoláj fordítása
