|
|
|
|
|
||
Az est sápadtan feküdt lepedődre,
meglehet, ilyen a halál jele.
Ma éjjel sem fogsz szülni, ez már biztos.
Ilyen a vég.
Fehérsége befolyja
az ablakpárkányt.
Hát mindent tudok:
nem a ciprusavarban percegő múlt,
a víz csendjében búvó ólmos bánat
kuszálja össze az óceán mélyén
kifeszített fenékhálóinkat.
Talán sejted már:
lételemem e gyűrt lepedőként
szerteterülő fehér sivatag,
amely bőrömből virágokat fakaszt;
holtan sápadozó,
keserű mérget lehelőket.
Bizony más lettem volna ma este:
érzéketlen és durva idegen,
akár a szelíd emlékekre bomló
kőzápor.
És látod:
az éjjel
topolyalevél serkent
a ciprus ágán.
1
Fehér rizsből emberi szemek.
És lyukak a szárazon csodálkozó szalmaszálban.
Egy pillantás az eget keresi.
Fehér fatönk. Fakorona. Faárny.
Vizenyős felhőn
áttetsző pókháló.
Üregtelen szem.
Fehér fényhiány.
Sem éjszaka
sem nappal
nincs többé.
2
A gyökerek már megint nem érzik a
hulló falevelek ízét.
Persze főzik a húst, bűzösre, puhára.
Fűszer a föld anyaga, sokféle ásványi só.
3
Hát így van. S most dörgés vonaglik
a behunyt szemek fölött,
a tekintetek befelé merednek,
izzó tűk, hevülő
szeretetlázban valamennyi.
Fehér foltok holtvidéke
préselődik itt is a föld csatornáiba.
Fáradt már a golyó,
terhes még, túl hamar éledt
a higanysúlyú tartós ájulatból.
Figyelj, hisz újra itt a dübörgés.
Ne pazaroljuk, ne aprózzuk el.
Hadd lepje be a gyereklábon járó
szemeket, melyek eljöttek, ím, eljöttek végre,
hogy örököljék az érett föld aratását.
4
A végén pedig ott a jégvirág
az olvadtréz folyó torkolatában.
A föld húsán a hőség eltüntette
az ürülék penész-zöldjével egyetemben
a rozsda-iszapú pocsolyákat, majd elragadta
a villámokat a gyerekek szeméből,
akik kenyérért jöttek ide, s közben
üres hüvelyeket gyűjtöttek az ünnepi lámpáshoz.
5
A pálmavirág kisarjad.
Pókháló hullik az elmúlt
év fehérítette szemekre.
S fellángol a cserépforró
levegőben.
A láthatárról sirályvér szitált,
s estére már madárhullák lepték
a város szélét ég és föld között.
A víz elnyelte bátorságukat,
és béna nyílként úsztak hangtalan
a kék homlokú hegy fénye felé.
Ennyi történt.
S most szomorú szemű
anyák járják a sirályvérű alkonyt.
Mire alvad az ég, hazaérnek.
