|
|
|
|
|
||
A bibliai súlyú hó
minden sötétet fölfele présel;
a házak megdermednek, és a pelyhek
mint frappáns jelzők, hullnak a rácskapukra.
Átmeneti derű:
kifigurázott fák az udvaron -
mint a csíkos borzfarkak: borzasak.
Fa, ház, kapu hátrál, mint egy tetemtől;
kezdődik a tél, akár egy krimi.
Bent krétaporos táj; nem vezet csapás
arctól arcig. A tanító
mint egy kasza, hajladozik
a lesunyt bogáncsfejek fölött,
s amíg az évszak a párkányra rondít,
diákok gúnyos morajában
lógó palákra, a tél szennyesére bámul.
Különös. Körülötte a fény
úgy szétterül,
akár egy kopott glória.
Valami megzavarta fénykörét!
S nyaralóm mészfalán
a csinos címerállat
- hopp! - máris csónakocska:
láthatatlan gályarabok kis evezői
hajtják a molylepke felé.
Egy villámgyors nyakmozdulat -
máris eltűnt a folt. A legjobb
vegytisztító se csinálta volna jobban.
Örvend a gyík, mert Pascalt és egyéb
vallásos szerzőket olvastam éjjel
- lelkiismeret és -finomság ismerőit -;
s a fény miatt
a papiruszvitorla-szárnyú
teremtmények, a nyári rovarok
egyenesen a szájába repültek.
Ez sem vitorlázik már soha többé.
Falánk gyík, már egy tucatot bekaptál!
Szemednek, ajkadnak, hangodnak
még ellenálltam;
de amikor kigomboltad a blúzod,
hogy megmutasd telt, rózsaszín,
arányos melledet,
ujjaim, mint öt őrszem,
remegtek a rajtaütéstől;
csapot-papot feledtem,
s a tétova cigarettahamu
merev nadrágszáramon fröccsent szét, mint a víz.
A szép nőkben bujkáló csintalan vagy
gonosz ördög szólt-e belőled,
felém fordulva, amikor
ott álltál, pucéran, mint Éva lánya
"A hamutartó mellé hamuzol -
hogy találnál be a combom közé?"
Akárhogy is, nem érdekel -
de ha ősz öreg leszek,
papnak-rabbinak dicsekszem vele,
hogyan évődtél velem, és
hogy kezem ne remegjen,
hogyan szorította combod köze.
A szárny sárga volt, fekete szegéllyel,
és rezzenéstelen
Mondják, a holtak lelke ilyen,
a mozdulatlan arcra telepedve
Én úgy gondoltam: a szikla hordta ki;
a szikla dísze ez a lepke,
a kézzelfogható elevenség
makacs és titkos álma
Az erdőbeli két sünt elfeledtem,
ahogy döglődtek ott, agyondobálva.
A fájdalom irreális, a halál illúzió -
hallottam saját hangomat. -
Halál? Nincs is olyan.
S a lepkét kézfedőmmel lefedtem, óvatosan,
és mozgott a szikla kezem alatt.
IMREH ANDRÁS fordítása
