|
|
|
|
|
||
A kis faragott
állatkát
kézről kézre
adják amíg
a követ fel nem melegítik
a kezek tétováznak
az állat megformált
vagy a kő igazi
fedetlen
alakján
és a kezek, az ujjak, a
rejtett kis csontok
a formára markolnak,
formálják önmagukat, már
áthűltek a kőhidegtől, már
állatok, a kölcsönhatásban
a bőr azon tűnődik
emberi-e a kő
Később a sötétben
sőt amikor az állat
már ott sincs, őrzik
ama belső alak
sejtelmeit
a félig formált levegőt
szorongató kezeket
szorongató kezek
Télen üres a strand,
de déli fekvésű, így hó sincs.
Üres, tehát
békés, vagy épp kihalt.
Kétféle ember jár itt:
aki azt hiszi, szeretik
és aki azt, hogy nem.
Én sem ilyen, sem olyan nem vagyok.
Üres kagylókat gyűjtök,
kinyíltakat-kinyírtakat -
csak a tökéleteseket
tartom meg, hogy kinek, nem is tudom.
A víz mellett lenyúzott,
folyékony, idő-szürkített fák,
halálra gyötörtek, vagy éppen
kecsesek vagy szenvedélyesek.
Ami biztos: kicsavarodtak.
A nem szűnő szélben.
Az üres tér, mely nem üres
tér, átkel rajtam.
A szikes mocsár felé jövök vissza -
matt sárga, rozsdaszínű,
suttog magában,
de ez csak nekünk szomorú.
IMREH ANDRÁS fordítása
