|
|
|
|
|
||
Epheszoszból hajón jött, Perint volt útiránya,
Kvirina fogadójában szállt meg,
kereskedőnek mondta magát, de nem pontosította,
puhatolózott, milyen árban vannak erre a rabnők.
Mielőtt még a baj megesett volna vele,
sajtot evett és sós halat,
s két obol ára borral öblítette le vacsoráját.
Aztán ahogy kapatosan
ment szobájába a lépcsőn felfele,
tán megcsúszott vagy rosszul lépett,
fejét a korlátba verte be,
s el se mondhatta, mi baja, máris halálba szenderült.
Szobájában befejezetlen levelet találtunk,
vége nem volt, csak kezdete,
s az aláírás is hiányzott: "Kedvesem,
már Apriba értem! Március
idusára várj haza..." Szegény feje!
Hol és mi les ránk,
előre bárki láthatja-e?
Állj meg, ki erre jársz, az ismeretlen
vándor fekszik a lábad alatt.
S mondd, nem vagyunk tán ugyanígy ismeretlen
vándorok mindannyian?
(Kárusz Númer - élt 35 évet)
Míg szép és fiatal voltam,
a Forumra kedvvel ki-kijárogattam,
ínyemre voltak a szofisták vitái.
No meg Cremutius Cord,
s tetszett Nardus, a kithárát pengető,
rokonszenveztem a kései sztoikusokkal.
Ámde enni csak kellett valamicskét,
s minthogy más nem kínálkozott, jobb híján időlegesen
munkát vállaltam az onocratiusi tavernájában,
ott alkoholistává is züllöttem egyhamar,
s persze megpohosodtam. Most meg
nem vagyok más, mint szél-röptette por, megtapadtam
ágán a píneáknak, hársfáknak, ciprusoknak,
és susogásukban faggatlak benneteket
újra meg újra meg újra:
Ki lehettem én, Numerus Carus?
És az egész mire volt jó?
Valete, viatores!*
Bojkov Nikoláj fordítása
