|
|
|
|
|
||
- RÉSZLET -
I
Tavaszi nappal mámoros a reggel,
Mindent elönt az illat és a fény,
Derűs az ég, mint kék fajánszedény,
S látom: egy könnyű szattyánbőr füzetben
Stanzák, elégiák, pár költemény,
A nagymamának írtam őket én.
S az útat látom és a kapuszárnyat,
Állnak itt a friss gyepen kis oszlopok fehéren,
S ó, édesen, vakon vert a szívem,
S oly' boldogok a tarka virágágyak,
S rút hollókárogás hallik az égben,
S a fasor mélyén áll a kripta íve.
II
Nehéz a szél, s fülled, porzik,
Nap barnítja kezemet,
Fölöttem az égi boltív
Tiszta, mint a kék üveg.
Száraz szagú szalmarózsa
Nyújtózik a hajamon,
S ágas-bogas fenyőtorzsra
Hangyaösvény kanyarog.
Nézek únott ezüst tóba,
S annyi könnyű vágyam van.
Ugyan kiről álmodom ma
Halászháló-ágyamban?
1910
Szerelemről dalolgatok
Fényes délelőtt,
Kiskertemben a laboda
Már magasra nőtt.
Kitépdesem, eldobálom,
Megbocsát nekem,
Sövény mellett a kislányom
Sír keservesen.
Iszonyú a jajgatása,
Nyűgös panasza,
Fülledt, fojtó szagot áraszt
Rám a laboda.
Ily' gonosz az ajándékom,
Kő a kenyerem,
Fölöttem csupán az égbolt,
S hangod van velem.
1911
Hitszegő, te - zöld sziget kedvéért
Elárultad a szülőhazát,
Dalainkat és a szentek képét,
És a tavat, hol fenyőfa állt.
Elvetemült! Jaroszláv szülötte,
Ha egy szikra értelmed maradt,
Bámultad sorra a vörösszőke
Nőket meg a pompás házakat.
Így tehát csak káromkodj, gyalázkodj,
Pravoszláv hitünket megtagadd.
Szeresd azt a királyi fővárost
S korlátlan nagy szabadságodat.
Miért jössz most ide nyöszörögni
Emeleti ablakom alá?
Nem fogsz te tenger-mélyre pörögni,
Nem véres harc néked a halál.
Se tenger, se harc nem árt meg annak,
Ki az áldást elvesztette rég,
Mégis, imaórámon magamban
Imádkoztam lelkiüdvödért.
Szlepnyevo, 1917
KONCZEK JÓZSEF fordításai
