Október 24-én Párizsban, a Drouant-ban ült össze a Goncourt-zsűri - André Stil, Didier Decoin, Daniel Boulanger, Edmonde Charles-Roux, Jorge Semprun, Michel Tournier, Françoise-Mallet-Joris, Robert Sabatier, Françoise Chandernagor és az elnök, Robert Sabatier -, hogy eldöntse, kié lesz a Goncourt-díj 2000-ben. Döntésük szerint az év legjobb francia könyve az Ingrid Caven (Gallimard), Jean-Jacques Schuhl munkája. Ingrid Caven színésznő és énekesnő, Rainer Werner Fassbinder hajdani felesége, Andy Warhol és Yves Saint-Laurent barátnője, Schuhl jelenlegi élettársa a hatvanas-hetvenes évek kultikus alakja volt.
      Jean-Jacques Schuhl a Paris-Matchnak adott interjúban elmondta, hogy két és fél évig dolgozott a könyv megírásán, de húsz éve foglalkoztatja a gondolat, azóta, amióta Ingrid Cavennel él. A színésznővel egy Jean-Eustache-film, a Mes petites amoureuses forgatásán találkozott. Korábban Schuhl két könyvet írt, 1972-ben a Rose poussiere-t, 1976-ban a Télex n^o1-et. A Rose poussiere a hetvenes évek rock-ellenkultúrájával foglal­ko­zott. Annak idején kétezer példányban jelent meg, és a csekély példányszám ellenére kultikus könyve lett a rock kedvelőinek. A Goncourt-díj elnyerése után Schuhlnak ezt a művét újra kiadják.
      Schuhl elmondta, hogy egy nap Ingrid papírlapot mutatott neki, amelyen Fassbinder keze írásával életének tizennyolc szakasza volt olvasható. Lehet, hogy filmvázlat volt. Schuhl elhatározta, megírja a történetet. Az egyes fejezeteket felolvasta Ingridnek a hűség kedvéért, de mint mondja, távolságot is akart tartani, már csak azért is, hogy ne veszítse el az érzelmeit, sem a bűvöletet, amit élettársa iránt érez. A könyv nem életrajz, hanem portré, Picasso Dora Maarról írt könyvéhez hasonló. A modell négyéves kislányként a német haditengerészet katonáinak énekelt. Felnőve színész lett, sztár, Rainer Werner Fassbinder felesége. Elváltak, húsz éve Schuhllal él. Schuhl 1941-ben született Marseille-ben, hugenotta zsidó családban. Két könyve után csend övezte, egészen addig, míg Ingrid hangján meg nem szólalt. "Amikor Ingrid, becsípve, be­lépett a Carltonba, Németország lépett be vele, Lili Marleen, a húszas évek Berlinje. Hogy is ne bűvölt volna el?" Schuhl hosszú éveken át olvasta a korabeli újságokat, kivágta az őt érdeklő cikkeket, Pierre Lazareff, Yves Saint-Laurent, Andy Warhol, Régine társaságát kereste, feljegyezte szokásaikat, emlékeiket, mondásaikat. A jó társaság mellett a könyv fő szereplője a zene: Kurt Weill, Schönberg, John Cage, akiket Ingrid Caven legutóbbi CD-jén énekel. Schuhl kulcsszava a "Sehnsucht", díjnyertes könyvének pedig akár azt a címet is adhatta volna: Az író és a díva.

      A Renaudot-díjat Ahmadou Kourouma regénye, az Allah n'est pas obligé (Seuil) nyerte el. Ahmadou Kourouma 1927-ben született Togobalában, Elefántcsontparton. Ez a malinké falu Francia Nyugat-Afrikához tartozott, a XI. században lett iszlámhívő. Kouroumát hétéves korában a helyi szokások szerint apai nagybátyja gondjaira bízták, Ő iratta be a boundialii francia iskolába. Felsőfokú tanulmányait Bamakóban, majd Franciaországban végezte. 1963-ban Elefántcsontparton államcsínyt kíséreltek meg az elnök ellen, s a megtorlások során Kouroumát is letartóztatták. Mivel felesége francia, szabadon bocsátották, de arra kényszerült, hogy Indokínában szolgáljon a szenegáli lövészezredben. Első regényét letartóztatott társai védelmében írta. A Les Soleils des indépendances megjelenése után az afrikai kontinens legjelentősebb írói között tartották számon. A nemzetközi siker ellenére meggyűlt a baja a helyi diktátorokkal. Le Diseur de la vérité című drámájának abidjani bemutatója után, 1974-ben, kivándorolni kénysze­rült. Évtizedeken át a Compagnie Commune des Réassurances des Etats de l'Afrique Francophone biztosítótársaság igazgatója volt. Nyugdíjba vonulása, 1994 óta megint Ele­fántcsontparton él övéi, a malinke harcosok-vadászok körében. Az 1999-ben publikált En attendant le vote des betes sauvages az afrikai diktatúrák szatírája. Díjnyertes regénye, az Allah n'est pas obligé pikareszk történet a vérengzések idejéből, amelynek szomorú hősei a gyerekek. Birahimi, a gyerekkatona afrikai franciát beszél, a szótárat böngészi, hogy lefordítsa társainak a "francia franciát". Így szinte két nyelv él egymás mellett a regényben: az író azt is be akarta mutatni, mennyire különbözik a Párizsban beszélt nyelv az afrikai franciától. Kourouma prózája kettős kultúráját tükrözi, kritikusai különleges nyelvét dicsérik, amellyel megújította a frankofon irodalmat. Szomorú fintora a sorsnak, hogy a nyelvművész írót hazájában nem olvassák: az elefántcsontpartiak 98 százaléka analfabéta.
     
      AHMADOU KOUROUMA művei: Les Soleils des indépendances (Montréal, 1968; újrakiadás: Seuil, 1970); Le Diseur de la vérité (Acoria Editions, 1998); Monné, outrages et défis (Seuil, 1990); En attendant le vote des betes sauvages (Seuil, 1998, 1999-ben Livre Inter-díjat kapott); Allah n'est pas obligé (Seuil, 2000).