SZAPARDI ZSOKO DAMONO

X szonett


Ki kaparja le az égről a kéket
ki tépázza meg a fellegek vonulását
ki alkot kristályt a ködből
ki illan el a hervadó világból

ki oldja fel magát az alkony bíborában
ki lélegzik az időlüktetésben
ki cikáz át villámként ha résnyire tárom az ajtót
ki olvad el tekintetem nyomán

ki szól amíg beszélek szóközeimben
ki sír a csendem árnyán
ki kísér el vadászni

ki rántja le rólam a leplet
ki robban szét itt legbelül

                             Ki vagyok voltaképpen?



Esőigéző


Az eső ismer jól minden utcát, fát, csatornarácsot
- képes különbséget tenni hangjuk között.
Hiába zárod be ajtód-ablakod, mindjüket
tisztán hallani. Még akkor is, ha lámpádat eloltod.

Az eső jól ismeri a különbségeket,
most hát lehullt utcára, fára, csatornarácsra
- varázserővel megkötöz, ne siránkozhass semmiképpen,
s kitépi álmaidból a megvilágosodást,
melyet titokban kellene tartanod.



Hárman


Hárman vagyunk itt a szobában,
én, egy kés meg a szó.
Tudjátok jól, egy kés akkor kés igazán, ha pengéjét vér festi meg,
s mindegy is neki, belőlem vagy a szóból csordul-e az a vér.



Nyugat felé lépdelek
ezen a hajnalon...


Nyugat felé lépdelek ezen a hajnalon.
Követem árnyamat, s az nyújtózik előttem.
Nem vitatkozom össze a nappal azon, hogy az árnyékot
        melyikünk vetíti.
Nem vitatkozom össze az árnyékkal azon, hogy melyikünk
        menjen elöl.

---

ELŐZŐ oldal / E szám tartalma / Külföldi szerzőink / KÖVETKEZŐ oldal
Archívum / Nyitólap / Impresszum