 |
 |
|
|
|
||
Csetepaté az ajándék körül.
Az, hogy a másiké szebb,
gyógyíthatatlan.
Talán spontán csókokkal
elhegesíthető,
de ott pusztít
minden elkésett köszönömben.
A tükör, ami megkísérti,
/ Nem lehet csak Alízé! /
de beletörik, akár elcserélt kulcs,
az arc, a korházköpenyes gyermeké.
Azért is nyomozó lesz,
ellenlogikák palotájának rekvirálója.
Évtizednyi hétköznapok
emlékellenes memoriterei ellenére
megsejti a kigyógyszerezett,
régi lobogást.
Talán Tankcsapdának
hívják a zenekart, ami biztos:
együtt fordul ki válla egy Rókalánnyal
a túlzsírozott hajópadlón.
Belehelik a szúrós hideget,
de beléjük költözik,
bévül osztódik.
Már tagadná a bizalmaskodó kezek
kockacukrot osztó, kigondolt gesztusát.
Ám a lány vesz a cukorból,
és fölvizezi alakját
végleg a tükör.
Emléke erekhez olvad,
fruttiragacs szájpadlathoz.
Majd észrevétlen gonosz lesz,
mint egy túl drága játékbolt,
és nem csak az úgy óvott óvodásért,
a kamaszért is hiába teszi tűvé
a sterilizált lakást.
Ami még övé, az a fölmart erdő,
és az emberkerülő szándék:
a megint-róka.
