 |
 |
|
|
|
||
Hét évig ingázol, hetente kétszer,
s egy szép nap végül nem mész vissza többet,
menetjegyed vizsgálatod: a vétel
már nem retúr. A vonatot kinőtted.
Maradsz. Magad mellé rakod a pakkod,
nincs busz, se villamos, a taxi drága,
bár lézengő a levegőbe csapkod:
legyek! - együtt vonultatok a nyárba.
Bolondozol. Füttyögsz egy réz-fehérbe
bújt korcsnak, mely csupán a sarkon ér be,
lassan zsebedben a város kifáradt,
kerek pecsétje személyidbe szárad,
s a házak közt úgy állsz meg most az egyik-
nél, mintha még nem láttad volna eddig.
A Rock Caféban ujjong már az este,
garázsmenetek jönnek egyre-másra,
viccek fröccsennek restink ablakára,
s lerogynak egy elzsibbadt fűtötestre.
A forgalmista sört csapolt pohárba,
s áldott szenteltvízzel még fölkeverte,
felette fénylőn függ a rozsdaette
"Hitelt, Remélem, nem Szeretne"-tábla.
A cég tenyérnyi terepasztalára
egy üresjárat fordul újra vissza,
szerelvények várnak glédába állva
e pályaudvar Mozdonyára hisz' ma,
a vakvágány anyaméhébe zárva,
cipót szel, és bort mér a Masiniszta!
Kalandra fel! Dinnyének jött idénye,
"lángost tejföllel, sajttal" - most a mottó,
lesz "strandpapucshad-csattogása" is, ha
a jégkrémes kocsik fanfárja csendül,
s kölkök kontráznak majd, végig kisérik,
míg kézfejükről olvadt tejcsokit csö-
pögtetnek, s mint leányt a nap sugára,
nedvesre nyaldossák fapálcikáik'.
Az Óperenciás-tengernek innen-
ső oldalán erectál már a nyár, és
mi élvezünk, bugyogunk mások alá;
"Játék, játék! Termálvíz: bőrlebeny!" - asz-
szociálunk, a lábmosót kerüljük,
valaki megbotlik, kendője véres.
