|
|
|
|
|
||
Az egész városban minden ember egész nap
Más városban kóborol, lezárt, érintetlen és
Kísértet járta, mint a város alatti elhagyott
Metróállomás. Hol van sikátorom kijárata?
Kőoromzat, téglatöltés, kristályszirt.
Hol a kikötő fölötti teraszos utcám,
A kávéház, a rejtőzködő műhely, a bordély?
Pókhálós boltozat, csempézett feketeség. Hol a parkom,
A fenyők közötti ösvény, a vaspadom, a borostyán
Rezzenése, a nyírfasövény a forgalom felett?
Egy hang. Hegy és erdő van
Közöttünk - írta valaki szerelmesen - Ahol a néhai
Vadász és a madár látott. Céltalanul a homályban,
A szív dadog, mint bármely elhagyott jószág,
Vagy bedühödve dolgozik egész reggel,
Hol van fényfüzérem? Ezüst sínpárom?
Ügyintézések és okmányok forró napjai, papír,
Reggel-este verebek rikácsoló dühe.
Megtisztító séta a tér körül, majd le
Egy meredek utcán, mely a szoros széléig kanyarog,
A téglával kirakott ösvény és a vaskorlát
Változatlan. A víz. A létezés és az elmúlás
Folyamatos villogása testedben, a milliónyi
Sejt, amely elhal és újjászületik,
Azaz minden hetedik évben megújulsz,
Viszont ugyanazon barázda, ugyanazon heg
Egyre halványuló félholdja halántékodon,
Másfajta vér, és mégis ugyanaz, nap mint
Nap, a városi madarak a kikötő repedéseiben és
A sövényen csipegetnek, egy tartályhajó titáni
Búgása zúg fel és halkul el, a zajok
Az öböl, az éjszaka díszrácsai.
A konyhai lámpa sápadt mézfénye
Ég egy emeleti ablakban, az ablakkeret egy kereszt.
Tejszerű nappali hold,
Telefonzsinórok szabdalta ég. Tehéntürelmű
Házsorok.
Manzárdablakok és oromfalak a kisváros
Menekültek lakta utcájában, a szél roncsolta délután
Átmegy éjszakába.
Rengetegszer éreztem már ezt
Valami zsindelyes, ereszes
Kerületben a nap ezen órájában.
A bérlő zörgő zacskóval kezében sétál
Haza a busztól. Talán egy bolt
Látható a sarkon, neon a homályban.
Makaróni ködhomály az üvegen.
Akaratlanul, csábítóan, mint a zene, röviden,
Mint maga az alkonyat, az elfelejtett
Tükröt hosszú éveken át
Ugyanaz a szürke fény, oszloppárkány
És gerendavég ugyanazon árnyéka fésüli, a sétány
Mentén vén hózátony fénylik.
Üres vagy súlyos vagyok a vágyakozástól, egyre megy:
A zsalus, fenyővázas, lófarokgipszes,
Égetett téglás, ormótlan házak
Bizonyos megvilágításban semmit nem változnak, csak
Elkülönült óráival megérinti őket a múlt,
És most, a napnak pont ezen
Órájában megérintik a padlásport
Megezüstöző fényküllők.
Édes Babilon, fejhallgatók. Dalcsontok.
A palaszürke lépcső lábánál, egyedül és felkészületlenül,
Nem messze a vén kőállomás
Taxijaitól és kocsmáitól,
A szokványos délutáni bronzfényben -
A valós város mögött a másik
Városban találod magad,
Ahol egykor az utcán aludtál.
Csupasz lábfejed, egy szürke gyerekblúz,
Durva cukra az emlékezésnek.
Talicskákkal és bódék sós Ninivéje,
A borbély, réztányérjával,
Koldusok és gabonáskofák,
Különböző nyelvjárások
Írástudóinak sikátora, a fülmosó
Standjai, takács,
Fűszeres. Assurbanipal uralma.
Hasisárus nő, strici,
Hordár, lóti-futi,
Kapualjból eladott gyermek.
Száműzöttség és éhezések cukorka-Memphise.
Mézes naptárak és targoncák,
Szörpárusok és betegségek,
Ráolvasás, szamarak, édesburgonya,
Dorombzene, csoszogások
És rongyok. Kuruzsló, csiszár, részeges.
Friss víz, szennyvíz - akárhol is
Haltál meg a piacon valamikor,
Lelked eltemetett tortákra vadászva
Folyik a városban.
A vonatok régimódin, emberi vérünkkel párosodtak.
Kőállvány, ellenfal. A vágányok felett
Hetyke, száműzött Mikulás egy oszlophoz kötözve.
Fekete salak, lapu, ecetfa, Pepsi, celofán,
Minden szótag egy szál a csontváz
Venyige és babkaró szenvedélyes árnyékaiban
Kötött szóháló zsinórjában, egy kert alján,
A rakpart mentén. A reggeli
Világosság előtt szándékosan súlyos teremtmények
Mocskos dörgések gőgös zenéjével
Rázkódtatták meg a hálószobaablakot, kipárolgásuk
Csiklandozta orrlyukaink. Resti és volt
Rabszolgák temploma, alantasak zsinagógája,
Szicíliai vegyesbolt, lengyel napközi. Részecskék
Magja, amely Zeusz-képp hatolt
A kenyérbe, szenesítette el a kerti paradicsomokat - még
A lepedőinket is, ahogy kihipózva viháncoltak a szélben,
A többinél fehérebben villogtak,
Felfegyverkezve az ezüst téli napban.
Ezen a kikötő feletti téren
St. Magnus Mártír szobra alatt
Cigányzenészek játszanak nemsokára.
Lent, a menekültnegyed határán
Párok gyülekeznek a Montenegro
És a Club République körül, sötétedéskor
Ezek a fényhúrok és a korai nyáridő
Idevonz minket: a forgalom szaga, puhatolódzó nevetés
Kávéházi asztalok felől, tévészivárgás
Egy lakás nyitott ablakából,
Felettünk. Tiszta szövet, parfüm, fokhagyma, a naplemente
Elvárással vörösíti be a járdát:
Most mi vagyunk a város - a történelmi dátumokról
Elnevezett hatalmas sugárutak, a sikátorok,
Az autó- és alkoholmárkák, a kő-
Obeliszk a régi rabszolgapiacon. Most a hangolások
És skálázások ideges kuszasága felfüggesztődik, minden zenész
Alaphangját a felemelt karmesteri pálca tartja féken.
GYUKICS GÁBOR fordításai
A dublini tengerparton
