|
|
|
|
|
||
A medencénél hoz zavarba
meztelensége,
és a feleségem, ahogy az övével
áll nézelődve -
szabadság volt,
nekem nem adatott meg,
meztelenebb vagyok,
kevésbé visszafogott
saját fehér húsom
és képességem okán,
hogy nyugodtan viselem
a velem történteket.
Öntudatom
elkülönül, fehér
tükröt növeszt
a nyugodt vízen,
kiemelkedik
a vízből,
kimászik a partra
azoknak a nőknek
a lábánál, akik
bizonyára tudják,
hogy minden férfit
szavai magyaráznak,
kifehéríti
a nappalt a
víz nyugodtságával
fejében,
lelógat, leíróan,
mintha kockáztatna,
valamit,
amivel nem foglalkozik.
Hónapokig néztem
azt a falat, kifakult,
töredezett téglák,
a tető szegélye
csipkés jégcsapok,
ellenpontozva
az íves ablakot,
lepergett fehér festék,
szürkéskék szegély.
Sajátságos határa -
a minek? A ház héja-burka,
senki otthona,
ködös,
nyirkos üresség
a lyukas tető alatt.
Semmi mással nem törődve,
túl közeli fal,
állhatatos,
a sajátomhoz -
hozzányomhatom
szememmel, arra gondolva,
merre nem mehet az ember,
azok az összezúzottak
a sötétségnek nevezett
kétségbeesésben. Ez tér
nélküli fal,
visszhangzik
a könnyű bemenet,
valós vagy ál.
Ülnek a kint és a bent között -
mint az iskolában,
évekkel ezelőtt,
láttuk a Falat, hallottuk,
a Fal így szólt: "én a Fal
elbocsáttattam; /
ez meglevén,
A Fal elmene" -
Felhők a magasban, mozgó
kék foltos ég. Bágyadt nap.
GYUKICS GÁBOR fordításai
