|
|
|
|
|
||
Sem szellemem, sem zavartságom
nem engedi
elkezdenem ott, ahol kell,
a legyengült szervezetnél lélegezzek
kevesebbet, a szív
és a tüdő vízzel telített.
A könnyű lánccal lebéklyózott vese
állapota végzetes, az élet
a könnyű és a nehéz, a fényes
és sötét. Mindig is közel járt
egy bizonyos Halálhoz, fel-
tárulatlan a mögötte
látó, érző, ízlelő, szagló - az a Felhő!
A keserűség uralkodott
két éven át:
a testben a magas vérnyomás
a felhalmozódott mérgek, a
csökkentett adagok,
az elmében "a saját levében fövő"
kirobbanó gyűlölet, az imádság
- nem imádkoztam - gondoskodásod
tartotta tisztán szeretetemet.
Ismét ott leszek ahol
keresztezik egymást az utak és újra
sötét járatok, veszélyes szorosok.
Jelen volt a Halálom és tudtam,
meghalni nem fogok,
ápolt. Nem eresztett az élet.
Amit ettem, kihánytam
és belehenteregtem, mintha a belem fordult volna ki.
Minden gondolat, minden kép
fájdalmat okozott. Titokban
a sötétben vesém
szűrői megkövesedtek, és Halálom
áthelyezte találkozásunk dátumát.
*
Igen, féltem,
hogy nem látlak újra, hogy
eltűnök, nem a
haláltusától, a rég ismert kísértet,
a Halálom,
a járat ura összeköt minket;
de attól, hogy
létezésem kísértete, az a másik,
téged meg nem látogat.
Az hajthatatlan.
"A sötétben egy macskát adtam neked", szólt a hang.
Minden, ami egykor a földön munkálkodott,
megváltozott: a két cím
"Háború előtt" és most "A Sötétben"
határozza meg a nagy művet. A varázs
mindenkor jelen volt, ledöntött lábamról
a varázslatos dorombolás, mintha a macska bundájának érzete
töltene fel, hogy megtagadjam érzékeim. A most látott
fekete kő elektromossága ismerős.
A valóságban ismertem önmagam
ebben a birodalomban nem borzol Szél
a Nappal
nem fordul éjszakába, mozdulatlan a víztükör,
az abszolút Mozdulatlanság. A Világban halál halál után.
Ebben a birodalomban az élet utolsó rabszolgája sem mozog.
Ezt az állapotot csak a képzelet ismeri.
Mintha mindez a háború előtt történne meg, a Mi Van
előtt, e sötétben, ez az az állapot,
mely nem ismer sem alvást, sem ébredést, sem álmokat
- örökkévaló rablánc
Nem O. volt álmaim városa.
Puivertnél nem voltam a siránkozók között.
Nem voltam a nyugodtak között.
Bár az ajtó nyitva állt,
az Idő haladt,
és furcsának tűnt a fény.
Ez az út halad a vízen át,
ahol letartóztatnak a hölgy jelenlétében,
és mindenféle keresgélésben folytatódik.
Nem több mint kettő, ami marad.
Lépcsők fogják körül a központi ismertetőt,
tenyérnyire áll meg az óra a hústól.
Nem, én nem álmodtam arról a városról, ott
helyem nem volt nekem, és béke uralja
ama negyedet, ahonnan az eső érkezik.
A többi a szélé, és a szél öreg.
Mi ketten végre megpihenhetünk a szél ösvényén.
A szél karanténjában verjük fel sátrunkat.
Megint itt hagyattunk a vásár után.
Megint, kuvik, lemaradtunk a királynői mulatságról.
Megint, miután mindennek vége, nem találjuk helyünket vagy meghalunk.
És köröttünk háború dúlt.
GYUKICS GÁBOR fordításai
Francis Bacon: A beszélő George Dyer portréja
