|
|
|
|
|
||
Legjobb éveimben takaréklángon égtem.
Kissé kitekeredve
gubbasztottam egy nyúlketrec mellett -
szülőhelyem ma hómező.
Egy apatünet karján ültem -
bokája ma nekem fáj.
Fegyelmezett voltam és - tisztesség ne essék szólván -
fagylaltot ígértek áldás gyanánt.
Nem haragszom azokra az időkre
már csak azért sem mivel akkor éltem
az örökös lovaglás lendülete hajt még
a csatornában a szennyben mocsokban
tényleg mindent megér a szenvedés
mely mindig megtalál egyetlen birtokom.
*
Azt mondják - te olasz.
Odaát meg: szlovén.
Az évszázadok során elkallódott
egy haszontalan mag
a legjobb földet a fészerbe zárták
vándorpásztorokat - sós gabona
rágcsálóit - embereket akik
nem tudják hogy nem ismerik maguk.
(Rózsa helyett a szar
a legrosszabb szagú
hacsak nem lesz belőle
trágya nyirok - azaz hogy élet
valami másnak)
Összeverve a jelentéktelenség
örök havába kitaszítva -
eltörpülvén másságuk távlatában -
négy vékony szakállú öreg tüzet rakott
a lángoknak rombusz alakja volt
szavak ropogtak.
(Szlávok - š-sel - elviselhetetlen teher.
Megfizettél? Meg egész életemre
meg apáméra meg a fiaméra
buborékok vagyunk minden tükörben
mely torzítja az egyenest a pontot)
Tehát Michele vagyok és Miha
s ez jól van így
tőlem lehetek Michael vagy akármi más is
mert a név nem minden -
kétnyelvű átlátszó táblázat amelyen
elnavigálhatnak a kromoszómák.
*
Sosem lehetek benne biztos
hogy voltam-e gyerek.
Sosem érdekelt a felfedezés
sosem védtem a váramat
közkatonák és generálisok
ádáz dühével.
Sosem szerettem
a cirkuszi bohócokat;
nem rohantam el cikcakkban hazulról
egy reggel
pillangókat ijesztve fel
a réten
hogy anyám sírva kiabáljon
utánam.
Sosem lehetek benne biztos
hogy voltam-e gyerek
mégis meleg fürdővizekben
műszempillákban és műbőr ülések
szoknyaszagában elmerült
szívemmel védem élete m
emlékezvén agg anyák emlejére
ahogy szoptatják agg fiaikat.
Mindazok közül akiket e kor szült
talán én vagyok a legérdemtelenebb.
Költözni kéne mindig
akkor is ha sem egyedül
sem fáradtak nem vagyunk
akkor is ha jól érezzük magunkat.
Költözni kéne
mindig vinni a képeket
a rádiót és a függönyöket
költözni mert az ember
költözik
sok táskájában kevés holmival
továbbáll
akkor is ha nincs egyedül
és nem is fáradt
és azt hiszi hogy jól érzi magát.
IMREH ANDRÁS fordításai
Anish Kapoor: Ez egy ember
(Lisson Gallery, London)
