|
|
|
|
|
||
Az idegen nyelv gyűrődéseiben elakadva,
- akár a rosszul összefércelt ruhában, amit
szórakozottan
a hátával előre veszel fel, vagy az ujját nadrágszárnak véled -
hogyan mondhatnám el neked, Mary,
szerintem, miért illik hozzád a zöld?
(A századok mely szakadékából,
miféle lángon át
- Ireland fireland -
lépsz elő,
mint nyugtalan vándor,
emlékeztetőül magaddal ragadva
néhány családi fényképet,
az ujjaidhoz tapadt viasz illatát
és a kis elsötétedett angyalfigurát
dédapáid templomából?)
Hogyan fordíthatnám le neked, Mary,
a hangtalan hüppögést, mely torkom összerántja
a Charles-river fölötti hídon, ahonnan pillantásommal
annyiszor tapogatom vakon a jobb partot,
a kedves barlangfürdők után kutatva,
de helyettük
csak a bostoni felhőkarcolók szövedékének
derékszögű véraláfutásaira bukkanok?
Mary, Mary -
kik vagyunk, honnan és hová tartunk,
szüleink koporsóit követve a világon át?
Cambridge-ben, Massachusetts államban,
a költőnők feketében járnak,
és te sem hordod már a zöldet.
Az idegen nyelv gyűrődéseiben elakadva,
- akár a rosszul összefércelt ruhában, amit
szórakozottan
a hátával előre veszel fel vagy az ujját nadrágszárnak véled -
hogyan magyarázhatnám e l neked, Mary,
ki áll a szobád ajtaján túl,
amely a tükör mögöttibe nyílik.
Az összes létező közül a legvalóságosabb világban -
pont olyan Kijevben, na jó, egy kicsit másban
(Az összes ismerős falatozó az utca túlsó oldalán van
a konflisok és autók mind szemközt haladnak),
a levél-foltok megvilágította járdán,
Larissza Petrivna Koszacs-Merzsinszka gyerekkocsit tol -
a gyerek sápadt, kissé még zaklatott a reggel átéltek miatt
(odaégett a tejbekása: a dajkát el kell bocsátani, végkielégítéssel!);
lába a levegőben kalimpál; Merzsinszka asszony
megállítja a kocsit, a kis takarót megigazítja,
miközben előrehajol, kitágult orrlyukaival hirtelen szippantja
magába
a bababőr meleg, kenyérszerű, bódító illatát,
nem állhatja meg, kirobbanó, boldog kacajjal szorítja arcát
a csiklandozó, göndör bársonyhoz a káprázatos hullámok közé,
lágyan szürcsöl, nyelvével csettintget hozzá
(látod, Leszjácska, jól mondta akkor az orvos:
lánykorod gyakori szárazsága csak az idegek játéka volt,
férjhez mégy, szülni fogsz, s a többi már a múlté).
A falatozóban, lenn a Proriznán (bal kéz felől)
lángoló angyal vár, palástja hamuból,
szárnyait az alá rejti; most rendeli a hatodik kávét.
Belép egy fekete szoknyás nő,
kesztyűjét hirtelen lehúzza és az asztalra hajítja.
Az angyal ráemeli tekintetét - majd újra félrenéz: tévedett.
Ezalatt Larissza Petrivna Koszacs-Merzsinszka
a közelben tolja a gyerekkocsit:
nem szabad felednie, hogy meggyfaforgácsokat gyűjtsön,
ha tüzet akar rakni a szamovár alatt -
csak az elszenesedett meggyfaág ad valódi illatot,
úgy, ahogy Szergej szereti; az esti teához
a teraszasztalt fehér abrosszal kell takarni (vajon az új
szakácsnőnek
eszébe jut, hogy megtisztítsa az ezüstöt?). Munkából jövet
Szergej Petrovics Merzsinszkij már a kapuban
szélesre tárja karját, kezében táska,
mintha mindenkit egyszerre akarna ölelni,
Larissza asszonyt és gyermekeit a fonott kerti székben,
a dajkát, aki bűnbocsánatot nyert, és a háttérben a szakácsnőt.
Lilja, a férje és Ljuda Sztarickaja késnek. - Tudtad
hogy Ljuda Ronája a mieinknél idősebb, és még nem tud járni!
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Később Larissza asszony az állólámpánál ül, kezében kézimunka.
Szürkületkor jobban érezni a kert nedves leheletét.
A szomszédnál ablak csapódik; valahol gyerekeket hívnak haza,
nagy hangon.
Időnként, talán a zsidó negyedből, kiáltás hangzik. - Miriám!
(Miriám! Miriám! - visszhangzik a dombok felett a hold) -
mintha álmából riadna fel,
Larissza Petrivna Koszacs-Merzsinszka a tűvel az ujjába bök.
- Mit akarsz, szívem? - Semmit. - Terjengő rubin csepp
a kisujjbegyén - batiszt keszkenő - a folt
szétterül és megszárad, akár a rozsda.
Miriám. Miriám. Ó jaj, uram. Nem tudom felidézni.
Egyszerűen csak elfáradtál - csók éri a tenyeret -,
talán ideje lefeküdnünk.
(Karok a nyakra fonódva, mély sóhaj és remegés.)
A fogadóban a Proriznán
(a szemközti oldalon) a tüzes angyal
tizenkettedik kávéját rendeli; senki se jön már; a harangozó
tizenkettőt kongat - vagyis itt az éjfél. A boldog nők
szerelmi küzdelemtől fáradtan alszanak.
Larissza Koszacs-Merzsinszka
mozdulatlanul fekszik hanyatt, a férje mellett, aki már elaludt.
Szeme száraz, de ég, akár sírás után -
tágra nyílt tekintettel - néz a semmibe.
LENGYEL TAMÁS fordításai
