|
|
|
|
|
||
1
Kedves Georges Perros!
Előbb tollat akartam ragadni, hogy köszönetet mondjak az örömért, amit az N. R. F.-ben megjelent írása szerzett.
Aztán mégsem. Egyébként írásának varázsa épp abban áll, hogy megdolgoztatja az olvasót, anélkül, hogy az észrevenné.
Ha nem volna irodalom, nem tudnánk, mit gondol egy ember, amikor egyedül van, mondja. Az irodalomnak köszönhetően kétségtelenül még annyira sem, de van egy olyan érzésünk, hogy emberek hálója veszi körül a földet, s ők, mint a kozmonauták, bátran beszélnek a sivatagban.
Bizonyára rájött, hogy egy költészettől megvert nyomorult beszél önhöz. És egy barát, aki örömmel olvassa önt messzi sivatagában.
L. Gaspar
2
[1966. január 14.]
Kedves Uram!
Levele ugyancsak zavarba hozott. Mindjárt a feladási helyével, amit az ábrándozásra késztető bélyegek jeleztek a borítékon. Majd kinyitva izgalommal olvastam. Az N. R. F. tehát Jeruzsálembe is eljut, nyomorult szavaim ott is visszhangra találnak! Hát ez meglepő, de szívmelengető kimondani.
Mert különben meglehetősen hűvös van errefelé, és nem csak az éghajlatról beszélek. Sivatagaink találkoznak, ami azt igazolja, hogy írni, ha csendben is, nem teljesen hiábavaló.
Ha volna kedve elmondani, mit csinál, hogyan él abban az országban, amit csak varázslatosnak tud elképzelni az, aki nem ott él, szívesen olvasnám.
Költészettel megvertek, igen, egy kicsit azok vagyunk mind, de van, aki megrémül ettől.
Végül köszönet a jeladásért, ami természetesen meghatott.
Barátsággal,
Georges Perros
3
66. 1. 23.
Mikor már azt hisszük, hozzáalakultunk a kövekhez, eléggé kiszárítottak a nyarak, megragad egy mondat fordulata, hogy aztán kellemes melegség töltsön el, amikor válasz érkezik a rég lakatlannak hitt messzeségből. Az igazat megvallva a minket körülvevő kősivatag semmi az irodalminak nevezett lapok sivatagához képest, amelyek innen nézve nem nyújtanak semmit, fásult értelmiségiek éppoly terméketlen, mint amilyen körmönfont hiúságán kívül. Éppen ezért üvölteni vona ked vünk, mikor olyan szavakra bukkanunk, amelyeket emberek írtak emberekhez. Hej, ez a kárhozott fajta!
Talán nyersnek talál - és valamiféle rejtett nagyképűséget sejt bennem -, mindez bizonyára e végtelen és sivár vidék hatása, ahol annyira szeretek vándorló törzsek nyomába szegődni vagy a rémületesen pontos és ugyancsak végtelen éjszakai égbolt alatt táborozni.
Miután elárultam, hogy írok, gyorsan meg kell nyugtatnom, hogy még nem közöltem semmit, és eléggé csodálkoznék, ha ez mégis megtörténne, de mit lehet tudni. Úgy öt éve mindenfelé küldözgetek verseket, de a vers, azt hiszem, önt azért fizetik, hogy tisztában legyen ezzel, mostanság eladhatatlan holmi. És mégis annyi van belőle... Ettől végül banálissá és unalmassá válik. Inkább élni kellene a költészetet, de az sokkal nehezebb.
Én is, akárcsak ön, régtől fogva jegyzeteket írok, mivel nincs kivel beszélnem a sivatagban, kénytelen vagyok mind a leghétköznapibb, mind a legfellengzősebben elrugaszkodott problémáimat egy darab papíron megoldani. De ez nem érdekes. A kommunikáció hiánya miatt az írást végül a kutatás eszközének kezdtem tekinteni, olyan türelemjátéknak, amit saját magammal játszom, és elég elégtételem származik belőle, hogy folytassam. Hogy szeretem vagy sem, amit csinálok, nem számít. Olyan belső szerkezeti kérdés, mint a növény számára a növekedés.
Na jó. Mindeme handabanda ellenére és ellenében látogasson meg egyszer, nem olyan nehéz, és nincs is olyan messze. Elég hozzá egy kis Citroën.
Mesélje el, mit csinál azonkívül, hogy ír, és továbbra is várjuk a jegyzeteit, amelyek felvillanyoznak bennünket.
Barátsággal,
Lorand Gaspar
4
[1966. február 17.]
Igen, igen, köszönöm, megkaptam levelét és a ...zöldséges képeslapot. Mindkettő jólesett.
Azt kérdi, mit keresek Bretagne-ban. Ön elhagyta Párizst a messzi délkelet kedvéért, ugyanígy én nyugat kedvéért, ez a Finistere mindig átjárta a bőrömet. Előbb egyedül jöttem, majd másodmagammal. Mi több, meg is nősültem, a polgármester sírva fakadt, a szóban forgó hölgynek pedig l ett három gyermeke. Nagyjából egyidősek vagyunk, kevéssel túl a negyvenen, a csemetéink térdünkig érnek. Jelenleg szamárköhögésük van.
Ami a munkát illeti, úgy három éve a Théatre National Populaire lektora vagyok,1 ami sok fejfájással és kevés pénzzel jár. De hát ott a családi pótlék! Szóval mindennap van mit ennünk, ami úgy tűnik, nélkülözhetetlen.
A szerelem hozott tehát ide, az elemek, az ég, a tenger, a távlatok iránti szenvedélyem. Bajosan tudjuk megmagyarázni szerelmeinket. Én a tenger nélkül úgy érzem, mintha be lennék zárva.
A többit megteszi az írás, a régi szenvedélyem. A nappalok és éjszakák fantasztikus egyhangúságában.
Azt ajánlja, látogassam meg egy kis Citroënnel. Csak egy ősrégi motorom van, aminek nem kevés büntetést köszönhetek. Sehogy sem tudok zöld ágra vergődni a rend őreivel. Hiába megyek lámpa nélkül, úgy is meglátnak. Nehéz feladat megértetni magad a bíróval.
Ha kedve szottyanna küldeni a verseiből, szívesen olvasnám.
Sohasem jön vissza Franciaországba? Semmi honvágy? Ami engem illet, mintha a semmiben élnék. Egyébként nem járok szavazni. Nem vagyok jó honpolgár. Még az a szerencse, más se hiányzik.
Írjon, örömet szerez vele. Üdvözlöm,
Georges
5
Jeruzsálem, 66. 3. 11.
Azt hiszem, több mint két hete, hogy megkaptam levelét, és annyira tetszett, hogy elfelejtettem válaszolni. Azt is el kell mondanom, hogy mivel a tavasz egyszerre, hirtelen tört ránk, megragadtam az első alkalmat, hogy elcsavarogjak délre. A Vörös-tenger csodálatos ebben az évszakban, ráadásul a tonhalak éppen ilyenkor... vonulnak. Hoztunk is néhányat ezekből a nagyszerű teremtményekből, amelyek annyira hasonlítanak Brancusi szobraihoz. Igazán nem bántaná őket senki, ha nem lennének olyan ízletesek roston sütve.
Közben megkaptam a Papiers collés-t,2 amelyet két hónapja rendeltem meg. Vitákhoz vezetett a családban - kivételesen azért, mert a véleményünk megegyezik... egymás kezéből tépjük ki. Ne vegye rossz néven. Még van belőle néhány foszlány imitt-amott. Egyébként erős és felüdítő o lvasmány. Gondolkodásának maró csípőssége, akárcsak a stílusáé, elragad.
Vajon a gondolat adja a stílust, vagy a stílus fakad a gondolatból stb.... Ha olykor - Istennek hála! - nem értünk is egyet, lendülete mindig magával ragad, és utána ott állunk egy kicsit hülyén, halfarokkal a fejünk helyén.
Szóval mind a négyen - mi ketten, meg maguk ketten, klasszikus számítások szerint - nagyjából egyidősek vagyunk. De mi már kinőttük a szamárköhögést, és a gyermekeink leeszik a kását a fejünkről.
Valahányszor Párizsban járok, mind kevesebb a kedvem visszatérni oda. Meg kellene próbálnom vidéken. Azt is tudnia kell, hogy a szünidőben a görög szigeteket rohanjuk le, halász barátaink élnek ott, olyan helyeken, amelyeket még nem fedeztek fel a turisták... Természetesen mi ragaszkodunk az őrült feltevéshez, hogy nem vagyunk azok.
Micsoda hősiesség, hogy arra buzdít, küldjek a verseimből! Küldök velük fejfájás elleni tablettákat.
Barátsággal,
Lorand
6
[1966. április 12.]
Jaj, bocsánat a mély hallgatásért, különféle nyavalyák voltak az okai, többek között egy makacs szamárköhögés, gyermekeim első ajándéka. Keserves dolog. Mintha szét akarna szakadni az egész doboz. Úgy látszik, levegőváltozásra van szükségem. Csak Jeruzsálem lehet orvosság bajomra!
Olvastam a verseit, itt vannak mellettem. Velük éltem. Rendkívül plasztikusak falfehér meztelenségükben. Fény és árnyék között tapogatóznak, a föld morajló hangjaitól kísérve. Az embernek kedve volna rögzíteni, gipszből "kiönteni" őket. Fenséges komolyságukkal úgy maradnak meg az emlékezetünkben, mint valami fehér megsemmisülés darabkái. Egyszóval nagyon erősen léteznek, furcsa, hogy eddig nem közölték őket. Azt hiszem, egy olyan lap, mint a Cahiers du Sud, egyike azon keveseknek, amelyek még művelik a költészetet, szívesen venné őket. Én mindenesetre köszönöm.
Itt a húsvét ürügyén kirajzottak a turisták. Sajnos (legalábbis az ő szempontjukból) esik az eső. Engem ez sohasem zavart. Mindig nagy szükségem van a felfrissülésre. Szép tavaszt mindnyájuk nak. Várom híreiket.
Barátsággal,
Georges
12
[1967. január 5.]
Üdvözlöm! Most, hogy mindenki boldog új évet kívánt egymásnak, nem marad más hátra, mint átültetni a dolgot a gyakorlatba, évszaktól függetlenül. Megpróbáljuk.
Köszönöm, hogy megküldte kötetét,3 ismertem már ugyan, de most más szemmel olvastam újra, jobban megértve rejtett járatait, küzdelmes útjait, "az acél hajnalban a horizontot feldúlni induló horda" irányába tett kitöréseket.
Nagyon mozgalmas magányról árulkodnak, amely figyel a külvilágra, és féltékeny önmagára az áhított találkozás határmezsgyéjén. Egyszóval örülök, hogy saját külön nyelvezetünk üzent egymásnak, ebben az ellenséges világban, ahol annyi egymáshoz hasonló nem ismer egymásra. Szívesen írnék verseiről az N. R. F.-ben, hacsak ki nem teszik a szűrömet, ami egyébként nem volna nagy veszteség önre nézve. De időre van szükség, amíg megtalálom a megfelelő hangot, mivel semmi nem idegenít el jobban a belső használatra kialakított nyelvtől, mint ha közbelép egy másik, amely másként működik.
Bátorságot önnek és családjának. Barátsággal,
Georges
13
Jeruzsálem, 1967. 1. 18.
Levele nagyon jólesett az ilyenkor szokásos újévi grimaszok közepette!
Mégiscsak mulatságos dolog a költészet. Egy hülye (adott esetben én), kalandvággyal ereiben, és torkig lakva a társadalommal, ezer mérföldre hagyja maga mögött azt, amit civilizált világnak szoktak nevezni, ám mihelyt ott van (tökéletes biztonságban tudva magát), kódolt üzenetet bocsát útjára, amit egy találós kérdésekben jártas fickó kapásból megfejt.* Meg kell mondanom, tetszik nekem ez a barátság, ahogy a távolból is tökéletesen értjük egymást. Megható az N. R. F.-fel kapcsolatos terve, de ne törje nagyon magát.
Éppen be akartam fejezni a levelet, amikor megérkezett Marc Alyn értesítése, hogy nekem akarják ítélni az Apollinaire-t.4 Hát nem mondok nemet. Ellenben kénytelen leszek öltönyben, kihuzakodva megjelenni a Procope kávéházban február 2-án. Ennek már kevésbé örülök. Újabb grimaszok, ráadásul rühellem a tömeget és a nyakkendőt.
Azért írom mindezt, mert nem volna rossz, ha találkozhatnánk, nem a Procope-ban, hanem Párizsban.
Üdvözlöm,
Lorand
16
Jeruzsálem, 67. 2. 22.
Végre a sivatagban. Ezzel együtt töredelmesen meg kell vallanom, hogy a Párizsban töltött tíz nap legalább annyira feldobott, mint első látogatásaim a Praterben és a bécsi állatkertben.
Az örvény lassacskán kezd letisztulni, és el tudom választani a hullámokat az érzékek és idegek tajtékjától.
A Procope-beli fogadás közvetlenség (ott volt néhány jó barát, festők, szobrászok a feleségem révén + régi, gimnáziumi haverok) és kimértség keveréke volt.
Az irodalmárok közül Charra emlékszem természetesen a legjobban (annyit beszéltek hűvösségéről és távolságtartásáról, hogy végül egész jól éreztem magam eme barátságos és élvezetesen fecsegő böhöm Középhegység oldalán, sokkal déliesebb karakter, mint gondoltam). Aztán olyan figurák, mint Dupin (aki rejtélyes és megejtő), Deguy (aki Arábiába készül), Jouffroy (aki átkozottul bonyolult), Mandiargues (síkos, megfoghatatlan...), René Lacote (különös fickó, eleven, ravasz, közvetlen, hanyag - ő nagyon tetszett), Roger Caillois (aki nehezen oldódik fel, zárkózott, de micsoda gazdagságot rejt magában!).
Íme. Íme. És most el kell felejtenem mindent, baromi erővel neki kell feszülnöm a munkának, és valahogy időt szorítanom az írásra. Általában hajnalban írok, mint az elítéltek. Annyi mindenbe belevágtam, hogy minimum tíz életre volna szükségem, hogy legalább felét meg tudjam csinálni. Mert ráadásul az utazásról sem akarok lemondani, a Vörös-tenger melléki és arábiai bolyongásokról, meg aztán családom is van. Szerencsére eléggé kedvükre való ez a nomád életmód...
Most pedig, hogy kihúzzuk a csávából, találnunk kell egy teherhajót. Úgy tudom, a marseille-i DAHER cégnek vannak olyan hajói, amelyek utasokat is felvesznek. A feleségem és a lányom már utazott velük. Bizonyára jó előre fel kell iratkozni... Esetleg írhatok nekik, ha érdekli a dolog.
Ön úgyis olyan sokat olvas, szóljon, ha valami érdekeset talál. Ahogy már mondtam, időm java részét leköti a tudományos munka, így csak a lapok révén tájékozódom. És nem hemzsegnek bennük a Perrosok.
Barátsággal,
Lorand Gaspar
17
[1967. március 16.]
Örültem a Procope-beli élményektől sugárzó levelének. Igen, René Lacote különös emberke, úgy három vagy négy évvel ezelőtt nálunk töltött két napot. Nagyon felszabadult. Nem is értem, hogyan tudja átrágni magát hetente annyi versköteten. Könnyedén boldogul vele. Minden bizonnyal saját költői tartalékainak köszönhetően. De jobban tenné, ha magának írna. A kritika olyan, mint a politika vagy a színház. Nem jó, ha valaki túl sokáig űzi. Azt kérdezi, olvasok-e valami érdekeset. Nem tudom. Lapokat járatok, néhány kedves pályatárs elküldi nekem a könyvét. Gyorsan olvasok, és általában elég hamar felejtek. Az első olvasást mindig semmisnek tekintem. A könyv vagy kiesik az ember kezéből, vagy újraolvastatja magát. Most éppen Stendhalt olvasom újra, egy rádióadás kedvéért.5 Tudniillik március 23-án halt meg. Tehát egy kicsit foglalkozunk vele. Egyébként mai kifent fogú strukturalistáink mellőzik, mivel semmi ínyükrevalót sem találnak benne, Flaubert-nél ellenben telt ház van. Nem vagyunk mindnyájan "a nyelv" mártírjai? Aztán Duchamp,6 Picasso7 beszélgetéseivel szórakozom. A festők beszélgetéseit előnyben részesítem az írókéival szemben, akik kicsit mindig túl mélyek az én mentális vízállásomhoz képest. De ha kedve kerekedik valamely könyvhöz, kérje tőlem bátran. A legnagyobb örömmel küldöm.
A hajó nagyon is csábító. De mindig ugyanaz a történet, hogyan hagyjam itt a bandát. Ha egy kicsit is távol vagyok, mindig a legrosszabbra gondolok. Hazatérve pedig azt gondolom, hogy akár hosszabb időre is távol maradhattam volna. Jól megvannak nélkülem. Én is szeretnék. (Mármint meglenni magam nélkül.)
Marad a remény, hogy adódik még alkalma Párizsba jönni a napokban, és talán nem lesz olyan elfoglalt. Ezt nem önnek, hanem magamnak kívánom.
A tavasz kis rügyeket csalogat elő, a tenger viszont úgy meg van bolondulva, mint soha. "Az évszázad legnagyobb árapályát" várjuk. Így, ahogy mondom. És talán Is szigetének újra felbukkanását. Ez esetben lakhelyet fogok változtatni. Így is túl sok a turista.
Kellemes hajnalt mindnyájuknak. Mikor végzek ezzel a Stendhallal, sürgősen visszatérek a Quatrieme état-hoz.
Ne felejtsen el túlságosan. Mindnyájukat üdvözlöm,
Georges
18
Jeruzsálem, 67. 4. 7.
Hihetetlen, hogy mennyire tönkre tudja tenni az ember idegeit ez a szakma. És talán nem is annyira a műtétek, ahol az ember nyugodtan felvághatja felebarátja hasát, hanem a konzultációk, ahol a terápia felerészben magától értetődően abból áll, hogy figyelmesen végighallgatja felebarátja nyavalyáit és fájdalmait anélkül, hogy felvágná a hasát.
Mikor már nem bírtam tovább, újból elhúztam a csíkot (és még ez panaszkodik - gondolja ön) Arábiába a Vörös-tenger érintésével. Négynapi tűző napsütés, porzó homok, vergődés a korallok között, mindez újra megértette velem, nem túl eredeti a felfedezés persze, hogy nem munkára születtem.
Itt egy kiadós húsvéti havazás után - öröm volt nézni, hogyan evickélnek a turisták, akiknek napsütést ígértek, a latyakos hóban - végül (amint a turisták elmentek) beköszöntött a tavasz. Tudja, hogy nem tart sokáig, ezért versenyt nyílnak a virágok - valóságos kis rét van a ház mögött hatalmas sárga és lila foltokkal.
Amíg Stendhalra korlátozódik önnél a robot, addig nem tudom sajnálni. Ami engem illet, egy előadást sóztak rám - a bejrúti bölcsészkar jóvoltából Tudomány és költészet címmel. "Meg kell csinálni."
Hozza magával a bandát is! A csemetéket betesszük a kedvesnővérekhez, amíg mi elmegyünk csavarogni.
Üdv.
Lorand
P. S. Hat hónapja nem kaptam N. R. F.-et. Ha talál valami csemegét, küldje el nekem, ha van fölösleges példánya. Közölt újabb jegyzeteket?
22
Jeruzsálem, 67. 6. 11.
Hétfő van, s a kiskacsa még mindig él.
Nem is értem, hogy tudták elhibázni. Pedig tüzérségből, légitámadásból, páncélosokból, mindenféle kaliberű géppuskatűzből nem volt hiány.8 A kórház alagsorában még mindig ott van két fel nem robbant bomba, amiért is lábujjhegyen járunk.
Micsoda munka pislákoló fénynél embertársaid felszántott testén dolgozni, és megpróbálni boldogulni valahogy.
Egy másik jó vicc: hazamenni négy, meglehetősen kimerítő nap után, és otthon feltört és kirabolt lakást találni.
Végül is az élet megy tovább. Megszokjuk, megszokjuk. Lassan már aludni is tudunk! Úgymond.
Üdv.
Lorand
L. Gaspar
Franciaország konzulátusa ó. g. a.9
Jeruzsálem, Izrael
23
1967. június 20.
Ó! A fenébe! Jól rám ijesztettek. Valósággal faltam az újságokat, vajon mi lett önökkel ebben a háborús szarságban. Megkönnyebbültem a levelétől. Az élet megy tovább, ez a lényeg. A háború is megy tovább, az irodákban, a mikrofonok előtt. Micsoda világ! Köszönöm, hogy írt. Már nem tudtam, melyik szenthez forduljak. Továbbra is ott akar maradni? Gondolom, igen. De azért Bretagne se rossz. Eljön a nap, amikor csak útlevéllel lehet majd belépni.
Amit magamról mondhatok, úgy érzem, érdektelen, azok után a megrázkódtatások után, amelyeket átéltek. Készítettem egy csomagot, méghozzá jó nehezet. Majd érkezik. És a jegyzetei?
Itt kezdődik a "szezon". Vonulnak a turisták. Én behúzódtam az odúmba a kakasommal, aki mindent teleszarik, és autogramokat körmöl a falba fáradhatatlanul. Sohasem sepregetek, úgyhogy képzelheti, na, szippantson csak egyet!
Írjon. Üdv!
Georges
27
Jeruzsálem, 1967. 11. 29.
Georges, kedves!
Íme a Rilke-elégiák10 fordítása a te személyes használatodra. Talán jobb, ha nem jelenik meg; itt-ott megengedtem magamnak olyan szabadosságokat, amelyeket a szakértők nehezen bocsátanának meg. De hát mit lehet tenni, mikor az, ami németben megy, mint a karikacsapás, franciára fordítva halott. Vagy meg kell tanulni jól németül - ami az ideális megoldást jelentené természetesen -, vagy nekifogni lefordítani kezedben szikével és egy hozzávetőleges elképzeléssel a franc ia nyelvről. Azt fogod mondani, hogy az én helyzetemben ezt nem ítélhetem meg. Lehet, hogy a megtértek túlbuzgósága. A francba!
Hogy teljes legyen a Noé bárkája, egy beduin ma hozott nekünk egy kecskét. Azonnal megbarátkozott a macskákkal és a lovakkal, de nem a kutyával. A liba meg kerülgeti.
Sokat operáltam, mióta visszajöttem. Feldob, hogy újra itt vagyok ebben a sebészeti kolostorban, ahol a gesztusok hihetetlenül pontosak hús és acél között.
Barátsággal üdvözlünk,
Lorand
29
Jeruzsálem, 67. 12. 13.
Kedves Georges, az egész család - kutyát, macskát és kecskegidát beleértve - az Une Vie ordinaire-t11 szavalja. Nagyon, de nagyon felüdítő. Szeretem ezt a jókedvet, szarkazmusával, csodálom útszéli semmiségnek látszó mélységét. A nevetségességig fontoskodónak érzem magam mellette, míg te a bolondot játszva mindig tragikus mélységeket érintesz, melyek nem létezőnek látszanak, de pontosan ez a "látszani" az, ami veszettül szíven üt.
Francine és a gyerekek millió dolgot kérdeznek rólad, rólatok, miután már mindent elmondtam, és újból rá kell döbbennem, hogy csak jelentéktelen részleteket tudok mondani, és minden egyéb a jelek mögött található. A szegénység külső jelei mögött.
Kéziratom zátonyra futott, úgy kell neki. Túl fogom élni. Egyébként megtudtam Deguy révén, hogy a másik kéziratomat is visszautasították. Nem tragédia. Remélem, nem fogod azt hinni, hogy tőled várom, hogy közbenjárj a kéziratom megjelentetése érdekében. Akkor sohasem megyek Bretagne-ba. Pedig nagyon szeretnék.
Itt visszatért a nap.
Az első özönvízszerű esőzések után a sivatag kacérkodik a zölddel. Mulatságos ez az igyekezet.
Nem tudom, még meddig fogjuk bírni. Nem jó érzés pácban hagyni ezeket a szegény ördögöket (nagyon megkedveltem őket), éppen most, mikor a legnagyobb piszokban vannak. De azt hiszem, hogy a helyzet most már így marad, ahogy van. Hogy lesz-e aktív ellenállás? Nem tudom. Szükség törvényt bont. De az biztos, hogy az izraeliek nem fognak késlekedni a megtorlással. Ha fegyvert rejtegetsz, o da a házad - a börtön és a többi magától értetődik, így megy ez. Eltöröltek még egy nagy falut, ahonnan az emberek elmenekültek. Üdvözöllek benneteket, ti másik tengeri nép!
Lorand
P. S. Küldök néhány egészen másfajta verset, mint a 4. halmazállapot. Ilyen, mikor úgy érzem, felrobbanok.
40
68. 11. 4.
Kedves Lorand-om!
No, nem sokon múlott. Megengedtem magamnak egy kis kirándulást Vézelay-be,12 a csavargás paradicsomába. De a motorom cserben akart hagyni, visszafordultam hát, aztán indulás újra Bretagne-ból, a zuhogó esőben természetesen. Elláttam magam zoknival, de mivel ugyanazt a kurva cipőt kellett visszahúzni, lehetetlenség volt megszáradni. A metróban fázik meg az ember.
Azóta a kéziratokat bújva az az érzésem, hogy hülyének nézik az embert. Micsoda alantas mesterség. Csodálkozom, hogy még franciául köszönnek az emberek. Bábel tornya csak vicc. A szomszédhoz képest. (?) Ezek után abszolút marhaságnak tűnik írni. De evés közben jön meg az étvágy. Nem hagy nyugton.
Lehet, hogy elmegyek Párizsba egy kicsit sürgölődni. Megkérdezem Arland-t, mit szólna Lawrence-hoz.13 A versektől el volt ragadtatva, talán bekerülnek a lapba.
Tania14 gombászni jár. Ártatlanul kóstolgatjuk. Meghalni rutinművelet. Egyfolytában feltámadunk. De senki nem veszi észre.
Szaladok összeszedni a gyerkőcöket. Üdvözöllek téged és a tieidet.
Írj!
Georges
41
68. 11. 4.
Kedves Georges!
Fel a fejjel, egy cipőben járunk. Tíz nappal ezelőtt a nagy sziklás kertben keblükre öleltek testvéreim, a kövek.15
Lovam megbotlott valamiben, és én azon a sziklaágyon ébredtem fel estefelé, ami után annyiszor vágyakoztam, amellyel annyit próbálkoztam, de a hálózsákom azért hiányzott. Aztán mentem-mentem a szakadék szélén, egész könnyedén, mint egy álomban.
Kollégáim egy rakás ócskavasat raktak a jobb vállamba, de megviselt agyam továbbra is valami furcsa ürességet termel, arra csábítva, hogy belevessem magam. Átkozott gépezet!
Már olvasok - a fennvalónak hála, nem kéziratot - egy bizonyos Shakes peare-t fedeztem fel újra, aki szinte mindent tud ezekről az örvényekről.
Remélem, a Gisements-t16 megkapod majd. Élvezni fogod a marhaságokat, amiket nem tudom, ki mond a hátsó borítón. Aj, de jól ismer a csirkefogó!
Addig is jó volna, ha el tudnál jönni, leülnél az ágyam mellé, pipáink jól elbeszélgetnének!
Szeretettel üdvözöl:
Lorand
P. S.: Nem felejtetted el megküldeni azt az N. R. F.-számot, amelyikben benne vagy? Itt nem találom.
43
[1968. december 12.]
Kedves Arábiai Lorand!
Természetesen megkaptam a Gisements-t. Mi több, olvastam is. Részben már ismertem, feltűnt néhány apró módosítás, látszik, hogy járt azóta a művész műhelyében. A tied égett homokillatot áraszt, kiszárad tőle a száj, a színektől kápráznak a szemek. Gyengéden száraz, hajnali-esti, mindig tele van friss levegővel és ugyanakkor belső forrongással. Egy okos fickónak rá kell éreznie a te sebészi művészetedre. A test fel van nyitva, és gőzölög, és mozog odabent. Organikusan érintve érzi magát az ember, és mindent együttvéve eléggé meglepő, hogy miféle véres nyüzsgölődést hordozunk magunkban... Na de hát léteznek azért csontok is, a bizonyíték: néha odacsesszük őket. Ha a te jobb vállad "rendbe jön", ugyanúgy, mint az én bal vállam, akkor nem kell majd barométert használnod. Minthogy errefelé gyakran változik az idő, az idegeimre tud menni ez a bestia.
Szavamra, nem, nem írtam semmi különöset az N. R. F.-be. Kivéve egy kis apróságot Paulhanról halálközeli tisztelgés gyanánt. Nem érdekes. Egyébként nincs időm, hogy magamnak, vagy ahogy mondani szokás, a porosz királynak dolgozzam, mivel lefoglal ez a sok marhaság, ami váratlanul, kéziratok formájában zúdul rám. Mindig arról ábrándozom, hogy más mesterséget választok, de valójában nem vagyok jó semmire. Lehetnék esetleg egy futballcsapat edzője.17 Vagy bolhaidomároké. Az a helyzet, hogy hülye egy országban élünk. De Gaulle letargiába taszította az országot, most mindenki bóbiskol, olyan hülye szavakkal öblöget, mint fiatalság, kultúra, párbeszéd, egy üttműködés stb. Bizos, hogy újból kitör a botrány a következő napokban.
Tania különböző kenőcsök tonnáit keni magára szüntelenül. Ekcéma. Egy kicsit ideges a szláv gyermek. Én idegesítem, úgy tűnik. Amiért soha semmit nem veszek komolyan. Ez egyébként igaz. Nincs mit komolyan venni. Végül majd elbabrálgatok a nonszensszel, ez lesz az én privát ekcémám.
Ami a Télapót illeti, sok szó esik róla a gyerekszobában. Hiába mondom, hogy én ezt az urat nem ismerem, úgy tűnik, tudják, kiről van szó... sajnos!
Na jó, elég marhaságot összehordtam. Tessék, egy kis füst a pipámból, és egy kevés ebből az imbolygó világosságból, amit a petróleumlámpám áraszt. Üdvözöllek téged, titeket, ott a távolban.
Georges
52
[1970. január 27.]
Kedves Lorand-om!
Hahó!
Már megint egy sor nyomorúságból kászálódom ki, influenza, amit motoron kezeltem, és mumpsz a csemetéknél. Mikor nekem volt (mumpszom), sterilitást ígértek nekem. Most kinek higgyen az ember?
A költészet és tudomány kapcsolatáról írt esszédet megkaptam, és elolvastam. Jól tudsz beszélni arról, ami összeköti őket, mivel mindkettőhöz mesterien értesz. Ami engem illet, távol tartom magam. Olyan területen, olyan dimenzióban találkozik a kettő, ahol a szavakból egyenesek és görbék lesznek és fordítva. És a költészet, amely méltó e névre, szinte mindenki számára megfoghatatlan, mint a matematika...
Nos igen, minden csütörtökön a bresti egyetemistákat nyaggatom. Mivel három óra hosszat kell szövegelnem, nem tudnak igazán követni, és az is igaz, hogy elég inkoherens az előadás. Összehordok tücsköt-bogarat, utazás ez a harmatos hajnali tücsökszótól az alkonyati bogaras tudatlanságig. De hát hogyan lehet megtanítani azt, amit tudnak, csak épp elfelejtették, hogy tudják? Öltözetem, cipőmet beleértve meglehetősen elképeszti a tanárokat, akik a folyosón szembejönnek velem. Nem értik, mi a fészkes fenét keresek ott. Én sem, de egészen más okokból. Ami a dohányt illeti, még mindig csak várom. Biztos nem úgy nézek ki, mint egy alkalmazot t. Egyébként még keresem az alkalmazást. A megfelelőt. Időm van bőven.
Fél lábon állva dolgozom, páratlan napokon cserélek, és egyre inkább meg vagyok győződve róla, hogy az írás posztumusz tevékenység, vagyis mindenki számára fölösleges. Nem tisztánlátás, hanem türelmetlenség. De hát a föld kerek.
És te? Írd meg, mit csinálsz, vagy küldd el. Nem nagyon van lelki zabálnivalóm. Szegény lélek!
Itt tombol a vihar. Elveszett hajók, zokogó családok stb.... A halkufárok verik a falba. Különös világ.
Jelezd, ha Párizsba jössz. Sohasem lehet tudni. Igyekszem mozdulni. De úgy el vagyok nehezülve! Üres a zsebem, üres a kezem. Bizarr.
Beugrott Claude B. Nagyon zaklatottnak tűnt. Nem volt rá egy kis időm sem.
Szóval minden megy tovább. Ölellek téged és a tieidet, ha nincs ellenükre.
Georges
55
[1970. március 17.]
Kedves Lorand-om!
Lám-lám, szomszédok lettünk vagy majdnem.18 Az az érzésem, hogy elérhetnélek, ha kinyújtanám a kezemet, lelki kezemet, mondjuk, plusz a szív. Számomra Tunisz a fehér és az árnyék váltakozását jelenti. Eladó, friss leány, aki minden zsebnek elérhető. De ezt még ellenőriznem kellene.
Van vagy száz éve, hogy ki sem mozdultam. Megbénít valamiféle tehetetlenségi roham, mert nem bírok semmi befolyással bizonyos családi szokásokra. Az étkezés ideje vagy annak fenyegetése kétségbeesésbe kerget. Nem fogok kézikönyvet írni a nevelésről. Tényleg nincs különös tehetségem hozzá.
Persze nem vagyok képes semmire. Olyan a fejem, mint egy ívlámpa, amit valami kegyetlen madarak összetörtek, és nem látom a kiutat egy olyan helyzetből, amit a világon semmilyen irodalom nem képes feledtetni. Írni optimista dolog. Már annyit is, hogy szar. Vagy ordítani, mint egy halálraítélt. De ismerem magam. Majd jön újra. Sajnos! Hiábavalóságok hiábavalósága, és semmi sem hiábavaló. A hiúság miatt csináljuk a marhaságokat. Majd csinálunk még többet.
Blanchot-t19 olvasok. Megfiatalít. Végre valaki, aki nem fél gyöngyöt fűzni, de, parado x módon, engem pihentet. A bölcsesség végtelen puha vánkosa. De hát ki kezdte? Szókratész is pihentető. Egyszóval pihenésre van szükségem, igen. Kikapcsolni egy kicsit a zenét. Szegény fejem. Tulajdonképpen mindenem fáj. Lehet, hogy ez az egészség?
Na, üdvözöllek.
Georges
57
Tunisz, 70. 08. 28.
Kedves Georges!
Hol vagy, mit csinálsz?
Ezt csak úgy kérdezem, mivel tudom, hogy Douarnenez-ben vagy, kéziratokat olvasol, vörös nedűt iszol (remélem!), meg pipázol.
Nos, én pedig rothadok. Reggelente, mikor felébredek, mindenem csupa penész. Hasonlóképpen az agyam és a belső részeim. A tanulság: ne próbálj egy beduint nedves környezetbe átültetni, ahol kertek meg egyéb ártalmas tényezők találhatók.
Nos, mivel tudom, hogy soha nem fogsz Tuniszba jönni, elküldöm hozzád a lányomat. Patriciának hívják, tizenhét éves, egy évig filozófiát tanult, hogy gúnyt űzhessen a filozófusokból, most pedig az orvosira iratkozik be Párizsban. Minthogy van egy kis holtidő a beiratkozás és a tanévkezdés között, azt mondta nekem: "Lenne kedvem meglátogatni a te Perros barátodat." Csak így. Mondtam neki, hogy így is alig tudsz enni adni a gyerekeidnek, semmi szükség további vendégekre. Azt válaszolta: "Majd dolgozom."20
Nos, ha akadna egy lyuk, ahol meghúzhatná magát a hálózsákjával, és ha kerülne valaki, akinek angol vagy matek különórákra volna szüksége... ha nem, hát kész vagyok eladni az utolsó tevémet. Nagyon szeretne ugyanis titeket megismerni, a kutyát is beleértve - Allah nyújtsa hosszúra élete fonalát -, most mit tegyek? Mosogatni tud, és akár még egy-két kéziratot is elolvas neked.
Testvéri üdvözlet,
Lorand
128
1978. január 2.21
Kedves Lorand-om!
Nyolc napot töltöttem a laenneci kórházban, ahol most már szinte otthon érzem magam, ami ugyan nem jelent semmi különöset, mivel az "otthon" nem létezik.
Elvégezték a vizsgálatokat, és elengedtek, amíg megjön az ítélet. Rák vagy nem rák, azt hiszem, műteni kell.
A sebészt, aki gondjaiba vesz, azt hiszem, E.-nek hívják, valami ilyesmi. Ha ő az , akit láttam, egészen kedves, s ez nem közömbös számomra, akkor sem, ha közben alszom. Mindennapos vendég vagyok a sebészeten, amit te jól ismersz. Mintha csak pisilni járnék oda, várom, hogy megtörténjen. Az injekciók persze az idegeimre mennek. Nincs már hozzá több karom. Se több vénám.
Azt hiszem, a hét végén hívnak vissza, e dicsteljesen induló év 6. vagy 7. napján. Sajnálom, hogy nem tudok latinul.
Beszámolok a fejleményekről, kedves Lorand-om. Azt hiszem, minden rendben lesz. De úgy mászom majd ki ebből, mint egy fáradt nulla. Csak apránként.
Ölellek, és Jacqueline-t22 is.
Georges
SZŐCS IMRE fordítása
Jegyzetek:
1 1951-ben barátjának, Gérard Philipe-nek köszönhetően Perrost lektorként alkalmazták a Jean Vilar vezette T. N. P.-nél.
2 Georges Perros naplójegyzetekből álló kötete. Gallimard, 1960.
3 Le Quatrieme état de la matiere. Flammarion, 1966. Lorand Gaspar első kötete, mely meghozza neki az Apollinaire-díjat.
* És milyen jólesik, hogy lelepleznek! (A levélíró jegyzete.)
4 Az Apollinaire-díj az egyik legjelentősebb francia költészeti elismerés.
5 A France-Culture egy Stendhalnak szentelt adásához írja meg Perros De l'amour (A szerelemről) című szövegét, amelyet az 1967. május 24-i adásban olvas fel.
6 Perros talán Dubuffet beszélgetéseire gondolt.
7 A magyar származású fényképész, Brassai (Halász) Gyula beszélgetései Picassóval.
8 1967. június 6-a és 10-e között zajlott a hatnapos háború.
9 Óvó gondoskodása alatt.
10 Rilke Duinói Elégiái Lorand Gaspar fordításában 1972-ben jelentek meg a Seuil kiadónál.
11 Une vie ordinaire. Gallimard, 1967.
12 "Éppen most jártam meg a Douarnenez-Vézelay utat oda-vissza két keréken. Pár száz kilométer zuhogó esőben, csak úgy, élvezetből... Még mindig ráz a hideg tőle.[...] Egy barátom házasságának huszadik évfordulóját ünnepelte. És Vézelay megható. Mintha itt bújtatnák Istent valamelyik házban." Georges Perros Michel Butorhoz írt leveléből.
13 Az N. R. F. szerkesztői lelkesen fogadták D. H. Lawrence verseit Lorand Gaspar fordításában, de végül sosem lett a dologból publikáció.
14 Perros orosz származású felesége.
15 1967 őszén Georges Perros motorbiciklivel elütött egy tehenet, és gipszbe tették a bal karját.
16 Lorand Gaspar verseskötete, Flammarion, 1968.
17 Georges Perros, aki a fociban az emberiség sűrített megnyilvánulását szerette látni, lelkes szurkolója volt a Stella Marisnak, Douarnenez futballcsapatának.
18 Lorand Gaspar a tuniszi Charles-Nicolle Kórház sebésze lett.
19 Maurice Blanchot: L'entretien infini (Végtelen beszélgetés). Gallimard, 1969.
20 A látogatás végül mégsem valósult meg.
21 Georges Perros 1978. január 24-én halt meg, Párizsban.
22 Lorand Gaspar második felesége.
