|
|
|
|
|
||
Mire gondolsz egy gyászfeketére
üszkösült arkangyal láttán?
Biztos a légkör szennyezettségére.
És még mire?
Az angyalok ama rossz szokására,
Hogy mindenbe beleütik az orrukat.
S a kályhákra,
Amelyek tavaszra eldugulnak,
Füstölni kezdenek.
És még mire?
Ó, ha jól belegondolok,
Egy gyászfeketére üszkösült arkangyal
Nem lehet más angyal,
Mint az, amelyik
Felgyújtotta önmagát,
De elfeledte, lángolni miként kell.
Nem félek,
De nem tudom: hogyan
Erősödik a hang,
Hogyan lendül
A kar ütésre?
És amikor
Ökölbe szorítom kezem
Össze kell-e szorítanom
Angyali szárnyaim is?
És, hogy arcul köpjem,
Szótagok helyett
Gyűlöletet és nyálat
Kell-e egybegyűjtenem,
És kell-e szidalmaznom
Aki először utamba kerül?
Vérzik a szárnyam,
Szertefoszlik,
Bosszú
És mentség között:
Nem félek,
De többre tartom
Az ütés alázatát.
Sorsukról nem én döntök.
Az atomok homokká szerveződnek,
A homok kaviccsá keményedik,
A kövecskék átlényegülnek betűkké,
A betűk kicsíráznak, rüggyé fakadnak
És szavakat teremnek,
A szavak barmokká alázódnak,
Párosodnak és szülnek.
Sorsukról nem én döntök.
Mikor egy várandós szót látok,
Nem tudom soha,
Ki az apa.
Egyedül van,
Nem mintha
Mind közül
Ő volna a legvalódibb,
Hanem mivel
A többinek
Ugyanaz a lényege,
A tölgy leveleiben,
A madarak zsigereiben,
A nyúl félelmében,
A kenyér és a bor színében
Egyedül van,
Annyira egyedül,
Hogy megelégeli
És maga szüli meg
Magát.
MÉSZELY JÓZSEF fordításai
