|
|
|
|
|
||
Változatok
egy gyerekkori témára
Hó kavargó neszei az éjszakában
ugyanaz a kisgyerek bámulja hogy táncol
előtte a csend ámulva azon hogy itt lehet -
a hihetetlenség kitörő örömében -
Havazzatok ó havak, havazzatok
bársony talpacskák, töretlen kristályok
havazzatok csendet, gondolatot,
az ajkakon némán kifeslő ragyogást
egy oszthatatlan gondolat
pelyhei, szirmai, pihéi
havazzatok sűrűn a feketeségbe
fehéren lüktető szigeteket -
Havazzátok be, havak, a testemet
havazzátok be gondolataink sötét szárnyait
szellőztessék ki táncaitok ezt az egész tohonya
mozdíthatatlan soha meg nem nevezett világot máig
fakasszatok olyan boldogságot amelyből
mintha örökre száműzött volna a vég -
borítsatok be békével, pillekönnyű csenddel
utat, mezőt, házakat, gyerekjátékokat
ahol sohasem ölelték át a szerelmet -
havazzátok be, gyerekkor gyümölcsösei
a szerelem emlékének sivatagait -
legyetek megannyi fehér éjszaka frissessége
havazzátok be lépteinket az éjszakában -
egy oszthatatlan jelenlét
kövekre és fugákra szállingózó
pelyhei, szirmai, pihéi
piros rózsák a kisgyerek
orcáján aki egymagában
füleli a földön fehérre fehéren
hulló nesztelen lépteket az éjben
Fény úrnője, roncsoló szerelem,
lánggal kikerekedett meztelenség
mozdulatlan lüktetések a kőben -
az áttetsző víz alatt a tömör fenék
színek és formák bűvölete
testek és pikkelyek szikrázata
a mohó fogazatok gépezetében.
Mezítláb vérzőn közeledünk a Kerthez.
Hogy láthassunk olykor akár vakon is
érzékeljük testünk legkisebb rezdületét
hogy egy napon a gondolat ragyogásába emeljük
az éjszaka egy buborékját, amely szívünkre tolul
(ahogy szomjunknak kaparunk kutat a sivatagban -)
Hogy átlátszatlan, de mégis átható testté legyünk
mint a mészkőhegyek lepusztult oldalai
ahol estére megerjed a fény -
de megeshet az is, hogy a sötétségbe zárva
arcunkkal a semmi felé fordulunk -
És aki már hosszabb ideje úszik
az enyhe reggeli dagályban
átlát a vízen és beront a mélybe
magához ölelve a teljes láthatárt -
A lángolás csúcsán még mi maradhat
amit fel nem emésztett a tűz?
Eső, ó édes esője a földnek -
Az ásványi hajnal sűrű okker és arany selymén
még megszólít a szépség amikor
egy csapásra kíméletlenül felhasítja egy hátuszony
s a rémület, aztán minden újra elsimul
sehol egy ránc se varrat -
SOMLYÓ GYÖRGY fordításai
