 |
 |
|
|
|
||
Ahová elértek a rómaiak,
minden sokkal természetesebb,
mintha otthon lennénk -
mondja a gyermek.
És igazat adhatunk neki.
Nézzétek például,
mi a helyzet ott a közelben:
két lépés innen Óbuda,
ahol forró fürdőket vettek
a hajdani néptribunosok.
Ennek a tetején nőtt ki
később a fal-város.
Ma hatalmas hídjai vannak,
blokkjaiban embertömeg,
s éjjel valaki utánuk leskelődik.
Igen figyelmes a gyermek:
a történelem egyre csak megismétli,
azt ami bennünk a legkeresettebb.
Ki ne akarna a kávé mellé
olvasott Caesar rokona lenni?
Amit gondolunk,
azt nem kötjük a járókelők orrára.
Egy álom tagjai vagyunk,
amit Isten részegen vetít ki ránk.
Mindig a múlt kérdez.
Budapest, 1985. november 11.
Újra érzem a nőt - mily szép titok
Budapest fagyos boulevardja felett.
Fölém száll, elmegy - egyet nem tudok:
mily enigma, bármennyit élhetek.
Élet? Halál? Szerelem a neve?
Idegen láng, mely fel nem melegít,
most azt keresem, bizony, aki ne
csak hébe-hóba szikrázzék, és így
engem akarjon, más illat örök
szakadékában. E szomorú test
kit érez újra majd? Mikor csak öt
napot töltöttem benned Budapest,
s az Úr adott róla jelt. Szabadság?
Teremtés? Bár ne késne már tovább!
Budapest, 2000. Február 22.
Ernesto Rodrigues (Torre de D. Chama, 1956 - ) teljes nevén Ernesto José Rodrigues. 1980-ban a Lisszaboni Egyetem bölcsészkarán szerez diplomát latin filológiából, ugyanitt jelenleg segédoktatóként tevékenykedik. 1981-től 86-ig Budapesten egyetemi lektor. Három éven át volt a Portugál Írószövetség (O Escritor c.) lapjának szerkesztője. Verseinek és prózájának kétnyelvű magyar-portugál kiadása 1996-ban látott napvilágot Sobre o Danúbio / A Duna partján címmel.
