 |
 |
|
|
|
||
Pier Paolo Pasolini (1922. Bologna - 1975. Ostia)
meggyilkoltatásának 25. évfordulóján
In aeternam memoriam Pier Paolo Pasolini
"Io me ne staró, lá,
come colui che suo dannaggio sogna
sulle rive del mare
in cui ricomincia la vita.
Solo, o quasi, sul vecchio litorale
tra tuderi di antiche civiltá,
Ravenna
Ostia, o Bombay - é uguale -"
(Pasolini)
"Ott leszek én majd,
mint aki saját elkárhozását álmodja,
kint, a tengerpartokon,
ahol újrakezdődik az élet.
Egyedül, vagy majdnem, a régi széleken,
régi kultúrák romjainál,
Ravenna,
Ostia vagy Bombay - egál -"
(D. P. fordítása)
Halottak napja és Mindenszentek között,
halálos szélcsapások alatt, dúltan, tébolyultan
tombol, feketén lángol a Liguri tenger
A fasorok, a sétányok, a mellvédes partok, a hűvös lugasok:
üresek, kihaltak
A fehér kabinsorok, a partra vont, színes csónakok:
most koporsók, hidegek, tavaszig tetszhalottak
Sötét, téli hullám-sorozatok súlyos spiráljaiban
meghalnak mind a könnyű parti pálmák,
csak az ifjúságot gyászoló ciprusok állják
az őrjöngő Mediterrán támadó, rohamozó viharait
Kint, a meghasadt nyílttengeren nem manőverez
merész yacht, bátor kormányossal vitorlás:
vésztjóslóan jeltelen a horizont
Pier Paolo, te mégis oda száguldottál, lehetett éjfél,
lehetett virradó korahajnal is
S ott, a néptelen, nyomtalan, temető-csendes
ostiai úton kiszálltál kék sportkocsidból, közel a sós szél söpörte
dűnékhez, közelítve a szélszaggatta bozóthoz, szinte sejtve:
épp itt keres, itt vár reád a halál, a biztos nemtudás,
a semmit nem őrző nememlék, a nemtavasz, a soha többé
nemvirágzás, a nembúcsúzás, a nemviszontlátás, a többé senkivel
nemtalálkozás
Talán kibírt bánattal tudtad azt is:
itt szűnnek meg, együtt a gondolattal,
emlékeid
talán láttad is a sorsod útján keresztbe-eresztett vas-sorompót,
láttad gyilkosaid zseblámpáit - a szemedet ért utolsó fény fókuszát -,
utánad jöttek, hogy szöges lécekkel kivégezzenek,
kivégezzék magatartásodat, a kihívót, a merészet,
kivégezzék eszméidet,
ahogy ígérték régóta már,
likvidáljanak, leszámoljanak veled,
akinek anyja friuliai tanítónő volt, apja fasiszta katonatiszt
És lettél te a szent, védett nyugatra tévedt "polgári bolsevik"
Mégis, Pier Paolo, te, aki életed metaforává oldott Imperatívuszát:
- "Vagy kifejezést nyerni és meghalni, vagy kifejezetlenül maradni
és halhatatlanul" - nyílt akcióban teljesítetted, elvégre
kifejezést nyertél és belehaltál, elvégre kifejezetlenül maradtál,
és halhatatlanul!
Azon a novemberi tengerparton teremtett életed
teremtő sorsodtól elvált,
a vitorlázó pálmák helyett huszonöt éve már: sírodhoz
komor ciprusok vezetnek, fiúleányok és leányfiúk hozzák hantodra
dél virágait, Afrika virágait, trópusok húsevő virágait és letéve
a friss, fehér csokrokat a politikai meggyőződések
megsárgult koszorúi mellé,
hiszik, hogy te hitted:
mert a Sors tékozló távlatai
végleges és személyes és egyszeri tekintetet adnak
a világtalan, múló Öröklétnek!
