Magyar Napló

A Székelyföld szava
A legfiatalabb erdélyi magyar folyóiratról

Nem tudom a Trianon utáni Kárpát-medencében, a leszakított részeken az eltelt majd nyolcvan év alatt adatott-e olyan helyzet, hogy egy regionális hivatal, intézmény, képviselet - nevezzük újabban önkormányzatnak - létrehozzon és működtessen is egy olyan kulturális intézményt, amely kizárólag a kisebbségbe került magyarságot szolgálja. A magyarországi önkormányzatoknál - még előbb helyi tanácsoknál - ez szinte természetes és hétköznapi gyakorlat volt, s úgy hiszem, hogy ma is az. Erdélyben az 1989-es változások után szinte előzmény nélkülinek kell tekintenünk a Hargita Megyei Önkormányzat 1997. évi tettét, amellyel létrehozta s azóta is működteti a Székelyföld című, havonta megjelenő kulturális folyóiratot. Ez az intézményalapítás azért is előzmény nélküli és példaértékű, mert egy olyan régióban történt, ahol erre sem hagyomány, sem infrastruktúra nem létezett. Gyakorlatilag a semmiből teremtett egy új világot az a megyei önkormányzat, amelynek élén egy nagyformátumú, valós európai értékeket képviselő férfi, Kolumbán Gábor polgármester áll. Ez az intézményteremtés lehetővé tette egy olyan alkotó műhely kialakítását, amely az erdélyi, 1999 után feltűnt fiatal alkotókat tömöríthette és tömörítheti a továbiakban is maga köré. Példaértékű azért is a Székelyföld létrehozása, mert szinte elébe ment a közakaratnak s biztosította nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi hátteret is. Ilyen hozzáállással csupán kezdeti nehézségeknek tűntek az éjt s napot kitöltő első hónapok, amelyek az egyáltalán nem létező infrastruktúra kiépítésére, a szerkesztőség megszervezésére, a munkatársak beszervezésére fordítattak. Előzmény nélküli volt ez a "lapcsinálás" azért is, mert eltérően a régebbi erdélyi folyóiratoktól, lapoktól, amelyek 90-ben legfennebb csak nevet cseréltek, nemcsak infrastruktúrát örököltek, hanem már létező klienturát, kapcsolatrendszert, olvasótábort, terjesztőhálózatot is. A Székelyföldnek mindent a zéróról kellett kezdenie, de négy év teltén bizton mondhatjuk, hogy megérte. És most lássuk a medvét.
A Székelyföld kulturális folyóirat havonta száznegyvennégy oldalon jelenik meg. Első példánya 1997 októberében látott napvilágot, Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére és annak kiadásában. Kihasználva az erre vonatkozó rendelkezések lehetőségeit, a folyóirat kiadási költségei egy részét a megyei önkormányzat a költségvetési alapból fedezi - a további költségeket a Székelyföld Alapítvány viseli.
A folyóirat, mint neve is jelzi, elsősorban a Székelyföld néven ismeretes régió szellemi termékeivel, gondjaival, jelenségeivel hivatott foglalkozni - anélkül azonban, hogy mindez egyfajta "területi beszűkültséget" eredményezne. A lapban közlő szerzők között éppúgy találni bukaresti, kolozsvári, bánsági vagy anyaországi szerzőket, mint székelyföldieket. A lap szerkesztői különben is Kányádit parafrazálva azt vallják, hogy a Székelyföld Szabófalvától San Francisco-ig terjed.
A szerkesztői koncepció szerint a folyóiratra leginkább a műfaji és tartalmi sokszínűség jellemző. A lap terjedelmének mintegy húsz százalékát teszi ki a szépirodalom; emellett igen fontos helyet foglal el az Academica Transsylvanica című rovat, amely az erdélyi szellemiség és kultúra kiemelkedő kortárs egyéniségeivel készített portré-interjúkat, azok tanulmányait és bibliográfiáját tartalmazza.
Az Ujjlenyomat című rovat kordokumentumokat, emlékezéseket, riportokat, oral-historyt tartalmaz; a Ködoszlásban történelmi tanulmányokat, reflexiókat olvashatni. Az antropológia és néprajz számára fenntartott rovat címe Aranyág; Kelet Népe címmel pedig a "keleti magyarság", a csángóság kap helyet a lapban. További rovatok a Scripta Mundi (világirodalmi figyelő), Napló (kritikák, recenziók, olvasónaplók), Forgószínpad (színházi rovat), Agora (politikai tanulmányok), illetve Köztes Európa, Irattár, Varázsszem, Vox Populi.
Igen fontos része a folyóiratnak a Műteremtés című rovat, amely grafikailag is meghatározza a lap arculatát. Ebben a rovatban egy-egy székelyföldi - vagy innen elszármazott - képzőművésszel olvasható portréinterjú; a lapszámot az illető képzőművész munkáiról készült reprodukciók illusztrálják.
A folyóirat főmunkatársai Farkas Árpád és Kovács András Ferenc. Belső szerkesztői: Fekete Vince, György Attila, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Mirk Szidónia-Kata. Grafikai szerkesztő: Ádám Gyula. Külső munkatársai: Bogdán László, Bölöni Domokos, Lőrincz György, Tánczos Vilmos.
A folyóirat jelenleg havi ezer példányban jelenik meg, amely az előfizetések, szabadeladás, valamint közönségtalálkozók során gyakorlatilag az utolsó példányokig gazdára talál. Mára már eljutottunk oda, hogy emelni kellene a példányszámot, de a nyomdai költségek emelkedése ezt a "vágyat" egylőre lehetetlenné teszi.
Az, hogy nem tűnik talminak, tiszavirág életűnek a csíkszeredai folyóiratalapítás, hogy jövősnek tűnő tettet hajtott végre 1997-ben a nagyobbik székely megyének az önkormányzata, a további események is igazolják. A lap kiadásának és adminisztrációjának egyszerűsítése végett 1999-ben a megyei önkormányzat megalakította a Hargita Kiadóhivatalt, amely ezentúl nemcsak a Székelyföld, hanem más időszaki kiadványok és könyvek kiadását is felvállalhatja és fel is vállalja. Így vállalta fel a kiadó és a szerkesztőség 2000 januárjától a csángók újságjának, a Moldvai Magyarságnak a kiadását is. Ennek az ugyancsak havonta megjelenő lapnak a kiadását az ugyancsak időközben bejegyzett Székelyföld Alapítvány támogatásával, kizárólag adományokból, pályázati pénzek segítségével, "vatikáni valutáért" végzi a kiadó munkaközössége.
A könyvkiadást tulajdonképpen 1999-ben kezdtük meg. Papp Kincses Emesének, a Magyar Napló pályázatán is díjazott, Virrassz velem című dokumentum regényének a kiadásával. Ebben az évben három fontos könyv megjelentetése szerepel terveinkben. Az első a Csíki Székely Krónika lenne, amely állítólagos hamisítvány volta ellenére is már közel százhetven éves múltra tekint vissza. Az l902-ben lezajlott, nevezetes Tusnádi Székely Kongresszus anyagának az újbóli kiadása nemcsak azért fontos, mert már könyvritkaságnak számít, és csak a nagy könyvtárakban lelhető fel, hanem azért, mert a száz évvel ezelőtti, nagy visszhangú tanácskozáson elhangzottak jó része ma is "égeti a székelység bőrét". Harmadik könyvünk szerzője Duma István András, az a klézsei költő, aki nemcsak Lakatos Demeter utódjának tekinthető, hanem a moldvai csángó-magyaroknak talán az utolsó "nyelvemlékeit" öntötte írott formába. A könyv címe: Én országom Moldova.
Ez év októberrében a Székelyföld betölti a negyedik évet. Ez az idő emberi léptékkel mérve alig az óvodás kor kezdetét jelenti. Az eddig megjelent 35 számban az olvasók bizonyára találtak "óvodás" megoldásokat, szerkesztési melléfogásokat is, amelyeket, ha nem is lehet megbocsátani a kezdő szerkesztőknek, de kevés empátiával el lehet nézni nekik… Istenem, hisz még olyan fiatalok. Az általuk szerkesztett lap pedig - óvodás kora ellenére is - már eljut szinte több magyarországi, mint erdélyi olvasóhoz, ott van a svédországi, ausztriai, németországi magyarok asztalán. Legutóbb Baszkföldről érkezett egy ottani magyar olvasótól előfizetési megrendelés. Kívánhat-e ennél többet egy szerkesztő ?

Ferenczes István