Magyar Napló

NAGY ZOLTÁN MIHÁLY

Az 1120-as ügy


Körömmel, óvatosan leválasztani az elszívott cigaretta égő fejét. A centiméteres darabkát gondosan elrakni megüresedett gyufásdobozba. Így ni. Húsz degeszre tömött skatulya. Nélkülözhetetlen nikotinbázis a szűkebb napokra. Csikkekből sodortatik új szál szívnivaló. Na igen: hitvány újságpapírba.
Ide jutottál, Spéci Béci.
Ok a fogak között sziszegéssé szűrt istenkáromlásra: lesz ennél rosszabb is. Ha majd a maradék maradékát kell újra sodorni. És az is elfogy. Pénelopé szánakozó örömére.
- Akarsz, nem akarsz: muszáj. Leszoknod. A drága, büdös bagóról.
Te pedig? Elejét veszed a semmire sem jó perpatvarnak. Gondolatban védekezel.
Igaz. Drága is. A legolcsóbb fajta is harminc pénz havonta. Dobozával számolva naponként. De ez csak óhaj. Kölcsönpénzen tengünk-lengünk.
Ez a helyzet. Helyzetünk, Pénelopé.
Bárcsak lehetne. Menekülni. Vissza az időben. Amikor overallos szaki, Spéci Béci voltál valóban. Állandó munkával, biztos keresettel. A mostani alkalmi bütykölés helyett. Mit lehet elvárni egy megjavított vasalóért? Tésztametélő szerkentyűért? Pár garast. Azt is hozomra ígérik: ha megjön a nyugdíj, esetleg máshonnan csurran pénzecske. De nemigen csurran.
Neked könnyebb Pénelopé. Valamivel. Szövögetsz naphosszat. Tekeredik a rongypokróc. Viszed, árulod. Ugyancsak garasokért. Ha szerencséd van, akad vevő. Átváltod rögvest a vételárat. Margarinra, cukorra, tejre, kenyérre. Hogy a két fiú jóllakhasson. De itt vagyok én a harmincöt évemmel, dologtalan kezemmel.
- Csináltass papírt. Szegődj a többihez. Próbálj szerencsét Odaát.

•
Hm. Milyen egyszerű. Helyén az eszed, Pénelopé.
Csakhogy!
A papír száznál több pénz. Plusz az útiköltség. Enni is kell valamit az első fizetésig. Miből? Tetézzük meg az adósságot?
- Adjuk el a hízót! Az árából telik. Itthon is marad. A legszükségesebbekre.
Mi jut eszedbe! A hízót? De hisz akkor se hús, se zsírozó.
- Hazajössz, hozol pénzt. Veszünk, boldogulunk.
Ki garantálja? Hogy sikerül. És ha befuccsol ez is? Azt hiszed, Odaát a Kánaán? Hát mennyit keresnek ott?
- Attól függ. Kismatyi segédmunkás. Ötvenezreket hoz. Havonta.
Az igen. Szép pénz. Ha igaz. Vegyük úgy, hogy bevágódom közéjük. Mi lesz itthon a földdel? Bírod vele-rajta a munkát? Egyedül?
- Ne gondolj ezzel. Ha muszáj, bírom. Csinálom. Segít anyósod, a húgom. Na. Mész, maradsz?
Bogár a fülemben asszony. Hosszú az éjszaka, meggondolom.

•
Isten áldjon, Pénelopé. Nem szívesen, de megyek. Vigyázz a fiúkra. Igen, vigyázok én is magamra.

•
Szervusz, Kék Folyó. Üdvözöllek, fényfüzérekkel ékes Ország, édes anyaöl!
Sokszögű épület a parton. Sürögnek rajta hangya-emberkék, hát magasodnak szemlátomást a falak. Nyitogatják szemüket a beépített ablakok. Teremtődik a kezünk alatt pompás palota. Még egy szint és rákerül a kimódoltan tetszetős sapka. Újkori hódfarkú cserépből. A következő turnusban.
Mert lejár a kimért idő. Még kettőt alszunk itt. Utána minekünk coki. Haza!
Végre. Sajnos.
Nem lehet jónéven venni, Anyuci, hogy harmincnaponként elzavarsz bennünket. Szigorú törvényt hoztál véreid ellen. Pedig láthatod: nem rontásodra, de épülésedre sereglünk hozzád.
Bocsásd meg a szemrehányó szót. Így, időszakosan megtűrve is köszönet neked. A fogadtatásért, munkáért, fizetségért. Aminek az előlege is tízezer súlyos pénz. Istenem: otthon egy jó hízó ára.
Jó itt. Kedvemre való a munka, még fütyörészek is hozzá. Szállás, kaja nem gond. Mégis átrepül a Kék Folyón, messzire a sóhaj sokszor: mi lehet otthon? Nem tudhatom, hát vágyódom haza, de nagyon. Hála oktalan szigorúságodnak, már nem sokáig. Holnapután elindulunk.
Nincs nagyobb öröm: táskára való ajándékkal, pufók bukszával érkezni haza.
Így lesz.
Ha Isten is úgy akarja.

•
Itt a fizetséged, Béci.
Lássuk! Mennyi az annyi?
Cirógatja tenyered kérge a szakállas legnagyobbat. Kisimul a megsokszorozott arc, hever szép halom fekhelyed takaróján.
Rendelkezz vele!
Istenem: ötvenöt ezer pénz.
Vétek lenne. Felváltani, elaprózni.
Muszáj. Nem táskányit, csak egy összemarékkal. Édességet a fiúknak. Mikor majszoltak utoljára csokoládét? Alighanem elfelejtették az ízét.
Gyerünk hát. A legközelebbi éjjel-nappali boltocskába. Válogatni a pazar kínálatból. Okosan, takarékosan. Ezerbe férjen bele. Pénelopé csemegéje is. Magadnak? Megteszi egy csomag finom füstszűrős. Mióta vágysz rá! Ajjaj, majdnem kétszáz pénz. Sok. Inkább a megszokott olcsó.
Vigaszul egy felest visszaúton?
Itt a kocsma. Nagy fény, jókedvű zsongás. Bemész?
Megengedheted. Korsó sört is hozzá!
Felhajtani a picike pohár virgonc tartalmát, megbontani a vadonatúj dobozt, felhőt fújni a beosztott kortyokkal lassan üresedő krigli fölé: jólesik. Ennyi kijár neked, Spéci Béci. A többi szent, sérthetetlen. Az otthoniaké. Hogy Pénelopé kiszállhasson végre. A naphosszat nyikorgó szövőszékből. Aranyosan tündöklő örömmel törleszteni az adósságokat, bevásárolni a piacon. Mert van miből. Most már van. Hála Istennek.

•
- Mindenki marad a helyén. Személyi igazolványokat felmutatni!
Egyenruhások. Egyikük elállja a kijáratot. Sasszemmel figyel, gumibottal a bal tenyerét ütögeti. A másik sorra járja az asztalokat.
Hm.
Kellett neked féldeci. Sörrel! Ejnye, Béci!
Maradtál volna a szálláson, vettél volna vásárfiát úton hazafelé. Akkor most nem ülnél nyakig a pácban.
Ugyan. Mitől félsz? Emberéletben, más értékben kárt nem tettél. És nálad az érvényes útlevél. Kihalászni a belső zsebből, emelni magasra szolgálatkészen ácsorgó kézzel. Kivárni, állni az árgus tekintetet. Megy ez. Nagy baj nem lehet.
- Maga külföldi.
Igen.
- Egy hónappal ezelőtt lépett be.
Így igaz. Huszonkilenc napja.
- Milyen céllal?
Nem mindegy? Holnap utazom haza.
- Azt kérdeztem, mit csinált nálunk harminc napig. Rokonlátogatáshoz kicsit sok!
Ez nem tágít. Máris gyanakszik. Színt kell vallani.
- Dolgoztam. Azt csak szabad?
- Ha van hozzá engedélye. Mutassa!
Az a helyzet, hogy a jövő hónapban...
- Nincs munkavállalásija.
Így igaz. Nincs. De lesz. Elintézi a munkaadó. Megígérte.
- Szóval: maga illegális munkavállaló.
Dehogy. Nagyon is legálisan létezem. Itt ülök, sört iszom, cigarettázom. A keresetemből. Nem látja?
- Elég. Húzza le a sörét gyorsan. Velünk jön.
Lehúzni? Parancsra? Nem esne jól. És hová mennék? Miért? Mit vétettem?
- Megsértette az idegenrendészeti törvény paragrafusát.
Én?
Idegen?
Mit beszél, ember! Azt mondja meg, kinek ártottam!
- Most mondtam. Odabent maga is elmondhatja a magáét. Indulás.
Nem. Azt már nem. Majd hajnalban. Haza, a kishazába. Hagyjon békén.
Szökdécsel magasan a kéz, gesztikulációval nyomatékosítani a tiltakozást. Hiába. Páros karikavas csörren, vonszol ellenállhatatlan erő. Ajtó nyílik, oldalvást zuhanva elheversz. Ereszkedik fejed felől az ülésre terebélyes egyenruhás fenék. Kattan a zár. Meglódul, nekiiramodik a kocsi, vijjogva csörtet a soksávos út sűrű forgatagában.

•
Hivatali szoba. Szekrény aktákkal. Pár szék. Az asztalnál, számítógép előtt unottan mosolygó újabb egyenruhás. Nő.
- Mizújs, fiúk? Megint egy büdös?
- Az. Más égtáj felől. Itt az útlevele.
- Aha. Intézkedem. Jó ég: ez már az ezeregyszázhuszadik ilyen ügy idén. Ezek ellepnek bennünket, mint negyvennyolcban a muszkák.
Ezeregyszázhuszas ügy? Nem vagy hát egyedül. Működik a gépezet.
- Mi a neve, jóember?
Ott áll az útlevélben! Nem tudja elolvasni?
A kísérők egyikének arca. Egészen közel. Érezni a leheletét.
- Válaszolj szépen, kisapám! Vagy kiverjem belőled?
Atyaisten. Komolyan gondolja? Képes lenne? Élvezettel?
Béla. Vezetéknévvel, persze. Születtem, igen. Év, hónap, nap. Lakcím a kishazában. Anyámnak ehhez mi köze? Csikós Gézáné, született Sóhaj Mária. Utolsót sóhajtott kilenc évvel ezelőtt...
- Kommentár nem kell. Várjon!
Kopognak a billentyűk. Kutakodik a gép. Kiírja az eredményt. A nő meglepetten hátradől.
- Nincs priusza.
A gumibotos odahajlik, rámereszti szemét az esernyőre.
- Tényleg. Na és? Most már lesz! Üsd be a tényállást.
Kopogás. Kérdések.
- A munkaadó neve? Hány magafélét alkalmaz feketén? Nevezze meg őket!
A vállalkozót? Aki munkát, kenyeret adott? Kismatyit és a többi falubelit? Akikkel együtt jóban-rosszban négy héten át? Soha!
- Neveket, kisapám.
Fenyegetően közeledik a bot. Ki bánja! Hallgatni kell. Bármi áron.
- Hagyd a fenébe, Józsi! Ez a fajta nem köp. Motozzátok meg.
Vasfogta kézzel nem lehet ellenkezni. Vagy mégis? A pénzt ne! Az a keresetem, hát nem értik? Megdolgoztam érte!
Az egyetlen védekezési mód: tébolyultan forogni körbe-körbe. Mint a búgócsiga. Amíg a bot meg nem bénít. Kimért, vesére célzott ütéssel.
Nagyon fáj.

•
Reggel.
Meg sem állt vagy újra beindult a gépezet? Teljesen mindegy. Működik. Lezárja az ezeregyszázhúszas ügyet.
Kulcs fordul, ajtó tárul. Két egyenruhás közt lefelé a lépcsőkön. A kapunál fehér kocsi. Be a hátsó ülésre. Mordul a motor. Irány a napot ébresztő égtáj.
Hosszú volt az éjszaka, hosszú az út is. Nincs szavad. Az egyenruhásoknak sincs. Hozzád. Egymáshoz igen. Nőkről, fociról. Csak a határátkelőnél vetik oda undorral az útlevelet és a szót.
- Sohabeli viszontlátásra!
Állsz. Bámulod a könyvecskébe akkurátusan beütött pecsétet.
Legalább egy szál cigarettád lenne.