Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Megtelefonálom Fülepnek, hogy tegnap Dávid nevű fiunk született. Örül, hogy simán ment minden, anya és gyermeke jól van.
Hernádi kedvéért elmegyek Newth, az angol kiadói főigazgató előadására, de gondolataim egész másutt járnak, szinte semmit se jegyzek meg az angol szövegből. A mellettem ülő Csoórival foglalatoskodom. A követségi állófogadáson többen is jönnek koccintani velem fiam születésének örömére. Hamar fejembe száll a whisky. Azzal szórakoztatom Sanyit: mutasson rá valakire, megmondom, kicsoda, aztán meg odaviszem őt ismerősökhöz, s bemutatom:- Íme, a költő. Élvezi a fiú, milyen eleven vagyok, sohase látott még ilyennek. - Ha még ezen az egyenes csíkon is végigmégy, Bandi... - mutat a padlóra. Ugratását parancsnak véve megyek is már, pohárral a kezemben, azt se bánva, ha a követné lába fején kell átlépnem. Sanyival együtt udvarolok a felszolgálólánynak, majd belekötünk Szabolcsi Miklósba Hernádi degradálása miatt. Gyulával, Sanyival hármasban sodródunk a Belvárosi Kávéházba, onnét a Pipacsba. Sok szó esik Fülepről, Gyula igyekszik meggyőzni Csoórit, szamár, ha a múltkori lerohanás után nem megy ki többé hozzá.
Beneyékkel, Dóráékkal megyek a Széher utcai házba. Fülep a lábát fájdítja, nem jön sétálni. Kérdezzük az okát, csak legyint: - A vénség! Egyszer el kell kezdeni a romlást...
Egyébként a lépcső aljában vár bennünket, kék melegítőben. - Először: egy-két elintéznivaló. Le kéne sarlózni a borostyánt. Ő maga szokta csinálni, de most, hogy fáj a lába, Gézát szemelte ki segítségül. A másik "elintézendő" sajnos Zsuzsa Eliot-cikke, amivel kapcsolatban csak a vaskos germanizmusokat, a német nyelv iránti szokatlan hódolatot emlegeti ... Aztán közös megrökönyödésünkre más témát erőltet közénk. Zsuzsa nyilván komiszul érzi magát, hiszen még én is ... A régi öregek bő gatyája, födeles, födetlen bocskora után jókora kerülővel tér vissza Eliotra. - Le is fordítja a Four Quartetset? Zsuzsa hosszas vonakodás után olyasmit mond, nem érdemes. Szerinte írni is reménytelen, hiszen az emberek kilencvennyolc százalékát nem érdekli. - Kinek szerez élvezetet? - Ha arról van szó, a nők egész mással szoktak másoknak élvezetet szerezni - válaszol Fülep, nem éppen kíméletesen. Zsuzsa ingerült lesz, vádlóan kérdi: - Úgy gondolja, Professzor úr, hogy az írásnak van valami mindentől független célja? Ő nem tudja elképzelni, hogy ez lehet az életben a legfontosabb. Különben is, ki dönti el, hivatása-e neki az írás?
Fülep magabiztosan, lépésről lépésre haladva mattolja meg Zsuzsát. Beszél a szentekről, azokat is bolondnak tartották, mint vitapartnere szerint az írókat, Szókratészről. aki a méregpohárig nem volt hajlandó, nem volt képes mást tenni, mint filozofálni és filozófiára tanítani az ifjakat. Nekik bizony egzisztenciálisan fontos volt mindez, úgy, mint a lélegzés, amely nélkül nincs élet. Zsuzsa ellenérve, hogy az ember a legfontosabb dolgokról is le tud mondani, áldozatot vállal, például meghal valakiért. Fülep itt teljes fogalomzavart konstatál. Mert aki ilyen értelemben mond le a "fontos"-ról az választja tulajdonképpen a halált, éppen a lemondásával. Mond egy drasztikus példát is a fontosra. Lehet, hogy valakit a nácik föl akarnak négyelni, s azt mondják neki: ha ezt és ezt csinálod az anyáddal, megmenekülsz. Ám az illető nem hajlandó ilyen áron menekülni, mert az anyja fontosabb neki. Felsorakoztatja aztán a piramisépítő egyiptomiakat, a katedrálist építő kétezer lakosú falvak s a barlangfestők példáit: nekik igazán fontos volt, amit csináltak. Vagy Kierkegaard és Cézanne csinálhatott-e mást, élhetett-e másképp? Zsuzsa most már csak arra hivatkozik, hogy ő nem képes magát hasonló elvek szerint szemlélni. Neki végül is nem az írás a legfontosabb, és az egyik fontos a másikat kiszorítja. Fülep rázza a fejét, ezt sem fogadja el. Hiszen Jézus, aki igazán kijelentette, neki egy a fontos; mennyire nyitva volt mindenre, a virágok színére, arra, hogy milyen a gyerekek szeme, vagy Szent Ferenc, aki prédikált a halaknak, madaraknak.
- De nem azért tette-e, mert egyedül az Úristen volt neki fontos? - Itt már én is megszólalok: - Úgy gondolja, hogy az Úristen kizárja az irodalmat? Nem, nem, - védekezik Zsuzsa, én félreértem őt. Közben Fülep már ismét a barlangrajzoknál tart. Szerinte az emberiség igazi története ott kezdődött, s az emberi létnek máig is ez az egyik pólusa.
Zsuzsa levonja a konzekvenciát: ő nem tudja úgy látni az életet, ahogy Fülep példái kívánják. Szavaiból az derül ki, mintha kezdetben is ezt állította volna. Fülep elég éber ahhoz, hogy még egyszer lecsapjon rá: nem, kezdetben ő nemcsak saját szemszögéből, általában tartotta lehetetlennek az irodalom és effélék primátusát.
Kiderült még, hogy Fülep Eliot mély katolicizmusát is kétségbe vonja, továbbá, hogy járt kint nála Konrád szólóban. Töprengő, intelligens, rokonszenves fiúnak látja, kíváncsi az írásaira.
Féltem, hogy Zsuzsa nagyon összetört. Szerencsére nem, legalábbis nem látszik rajta.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap