|
|
Hazamennék
Csengettyűs szőlő hivogat,
Anyám írt: szeretne látni.
Otthon lehetnék egy-két nap...
Csirkét ölne, s édesapám már
Hallgatózik a bor forrásán.
Anyám! A munka fogvatart,
Siető kedvem zabolázza.
Hívásod mégis fölkavart,
De az élet minden ujjával
Munkát pendít - a szív szavával.
Öröm mindig fakad belőle,
Valóra váltja álmainkat,
S te tanítottad, hogy előle
Múló örömért ki ne térjek -
Dolgos kézzel emberré érjek.
-
-
Falusi ősz toppant be hozzám:
Messze hegyekből egy kis kosár.
Köszöntelek, drága ajándék,
Áldalak téged küldő szándék,
Áldalak téged, édesanyám.
S megyek veled, mint akkor ősszel,
Dombok előtti pihenőkkel,
És már látom mesélő szádat,
Amint éltem sorsán találgat -
El-elmerengő könnyezéssel.
Diófánkat dúdolva rázom,
Fiatalos a hajlongásod.
Szedés után szalonnát sütve -
Jajongva, ha cseppen kezünkre -
Pihenünk a lejtős tisztáson.
Fenyő csókolta avar-illat,
Sápadt füvön ásítva ringat.
Levelet fest a kristály égre,
Ökörnyál fut függönyt elébe
S napfény szőtte szivárványt csillant.
Bár lenne még egy ilyen óra -
Én indulnék az első szóra
Dombocskák előtt megpihenni,
Hegyen kacagva mezgerelni.
- Kicsiny kosár, mesélj hát róla! -
-
-
Ember a vágyam
És csak folyik tovább az élet,
Nem bánkódunk tegnap mivé lett.
Húszéves szívvel mit tehetnék?
Fehér folt még nékem az élet.
Elhozzák-é vajon az évek
Embersorsok mély ismerését?
Ember vagyok. Ember a vágyam,
Hogy megismerjem, megtaláljam,
S hogy tehetnénk életét szebbé.
-
-
Minden embert
szeretnék látni
Rakjatok reflektort a napra,
Mért nem világít rendesen!
Olyan nehéz látni az embert.
Nem ismerem, hát keresem,
De mintha mind tőlem szaladna.
Ember, ne fuss tovább előlem,
Fordítsd felém a mosolyod!
Mutasd meg a lelked egészen.
Baj, hogyha ezt nem akarod:
Hamis nótát hallhatnál tőlem.
Andris bácsi, mit szólnál hozzá,
Ha futásodról azt hazudnám:
Ez a te legszebb nevetésed,
Ha hízelegve előállnék,
Hogy homlokodon fény az árnyék,
S örülsz, hogyha nő a vetésed?
De nem mindenki Andris bácsi!
Hiszem, másutt van nevetés.
Hajnalonként gondot ígér-e,
Vagy új örömet a fölkelés:
Minden embert szeretnék látni.
Csak suhanc-ésszel nem találom?
Sokszor érzem: nem fut előlem,
Az ember kitárja a lelkét,
Olvasni kell tudni belőle.
S én még az első osztályt járom.
-
-
Hegyek tövében
Alföldi kutak gémjei üzentek,
Köszöntötték kis hegyhátas falum,
Meg zsombékok a hószőnyeg alul
Küldtek köszöntőt hegytestvéreiknek.
Siettem vélük általadni néktek.
Bárhogy nógattam: lassult a vonat.
És ablaka jégzsurlói alatt
Belőletek csak kis darabkát leltem.
És tudjátok, ha hazaér az ember,
Hát lefoglalják emberörömök.
Szabadulni tőlük nem akar, nem mer.
Mégis kijöttem hozzátok ma én,
Ne köszönjétek! Nékem boldogság ez.
Látogatásom önzés, nem erény.
|