"Az ember azért él ebben a világban, hogy gyönyörködjék az Isten alkotásában,

hogy gyönyörködjék a gyermek révén a földi élet folytatásában,

s gyönyörködjék saját érzéséből merített műemlékek alkotásában."

Csontváry Kosztka Tivadar

Masszi Kiadó

Kiadványaink

E-mail

Kiadónk munkatársai:

Masszi Péter alapító tulajdonos
Erdei Katalin ügyvezető igazgató
Kovács Ildikó olvasószerkesztő, korrektor

A Zoltán utcai műhely

Elérhető:

Budapest, 1054, Zoltán utca 12.
Tel/Fax: (06 1) 473-1470
E-mail: masszikiado
@
axelero.hu
Honlap: www.masszikiado.hu

Kiadóim története

Szellemi elődök és jogelődök

A Masszi Kiadó a harmadik kiadó, amely többé-kevésbé a bábáskodásommal jött létre.

     Az első kiadó gondolata a rendszerváltozás előtt, 1987-ben Budai Gáborral és Székely Györggyel együtt ötlött fel bennünk; az akkori viszonyoknak és lehetőségeknek megfelelően előbb kisszövetkezetet - Isis - alakítottunk, s azon belül az Eötvös Kiadót, amely azután bevonult az irodalom- és politikatörténetbe, hiszen az a grémium adta ki a Hitel című folyóiratot. Az elsőt, még a kéket.

     Az Eötvös Kiadó indította el Püski Sanyi bácsinak a hazatelepülését a Püski-Isis vegyesvállalat új irodalmi részlegével.

     Aztán következett a Kráter kiadó és a Polisz folyóirat Turcsány Péterrel - közösen húztuk ezt a szép szekeret egészen 98-ig, amikor aztán tisztességgel szétváltunk. Péter a Kráter szekerét húzza tovább becsületesen ma is. Ekkor alapítottam meg a Masszi Kiadót, és egyúttal Szondi Györggyel a Napút című folyóiratot.

A Masszi Kiadó profilja

     a tehetséges fiatalok felfedezése, pályára indítása...

     az irodalom új forrásainak felkutatása...

     a kikristályosodó szellemiségű csoportok támogatása...

     a klasszikus értékek újra kiadása, terjesztése...

     híradás a képzőművészet területén való barangolásokról...

     ember, táj, haza: hagyományok kutatása, őrzése...

     a keresztény értékrend tisztelete, tolmácsolása, gazdagítása...

     a magyarság értékeinek szeretete, megbecsülése, megőrzése...

...vagyis egyetlen szóban: értékőrzés.


          M a s s z i P é t e r

Honlapunk az Informatikai és Hírközlési Minisztérium

támogatásával, a Széchényi Terv páláyzatán elnyert összegből újult meg.

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma


Nemzeti Kulturális Alap





vissza a lap tetejére

vissza a lap tetejére



s z i l f 2 0 0 2