Móricz Zsigmond Körtér


Enter_Title_Here


A Móricz Zsigmond körtér Budapest XI. kerületében, a Gellérthegy, Kelenföld és Lágymányos városrészek találkozásánál található. Névadója Móricz Zsigmond író. A tér fontos közlekedési csomópont.

Történet

A téren 1898-ban közlekedett először villamos, ez a Kelenföldi pályaudvarral kötötte össze a körteret. Egy évvel később, 1899-ben megindult a HÉV-közlekedés a Szent Gellért tér és Budafok között. 1912-ben építettek hurokvágányt a Szent Imre szobor köré. A teret 1929-től Horthy Miklós térnek nevezik. A mai Villányi úton 1928-ban indult meg a közlekedés. 1937-ben indult meg a villamosközlekedés a Karinthy Frigyes úton. Ezek a vágányok mind össze voltak kötve egymással a hurkon keresztül. 1942-ben felépítették a jelenleg is látható gombaépületet. E köré is hurokvágány épült, ezt az 1990-es években le akarták aszfaltozni, végül 2002-ben szüntették meg. 1945-től viseli a tér Móricz Zsigmond nevét. 1994-ben megszüntették a vágánykapcsolatot a Bartók Béla út és a Villányi út között. 2000 júniusában felszedték a Karinthy Frigyes út és a Bartók Béla út között a vágányokat. 2006. május 20-án megszüntették a Karinthy Frigyes úton a hurokvégállomást, fejvégállomást kezdtek építeni.


Közlekedés

A tér a budai villamoshálózat egyik legfontosabb csomópontja.

Villamosok :

A téren áthaladó villamosok:

    Hatalmas forgalmát jól jellemzi, hogy a belső Bartók Béla úton (Móricz Zsigmond körtér és Szent Gellért tér között) normális körülmények között óránként és irányonként 45 darab villamos és 60 darab autóbusz halad át.

    Buszok:

    Autóbusz-végállomások:

      A téren áthaladó autóbuszjáratok: