Írók Boltja

Gyűjtés az Írók Boltjáról

készült 2008 őszén

Online források

A múlt század végétől irodalmárok és képzőművészek kedvelt találkozóhelyeként vált híressé Budapest egyik nagy hírű kávéháza, a Japán. Helyén az 1950-es évek közepétől az Írók Boltja működik, amely elsődleges feladatának a kortárs és klasszikus magyar irodalom teljességre törekvő bemutatását és terjesztését tekinti. Emellett széles választékot kínál magyar és idegen nyelvű irodalmi, irodalomtudományi, filozófiai, társadalomtudományi és művészeti könyvekből, folyóiratokból, valamint szótárakból és lexikonokból. A vásárlók tájékozódását számítógépes adatbázis is segíti. Az Írók Boltja közismert egyéni képi világú, tematikus - egy-egy könyvet, kulturális eseményt bemutató - kirakatairól is. Az egykori Japán Kávéház hangulatát és művészetszervező szerepét idézendő, a boltban hangulatos teázó működik, amelyben lehetőség nyílik a helyben olvasásra, valamint itt kapnak helyet a rendszeres és népszerű könyvbemutatók, irodalmi estek, író-olvasó találkozók is. Forrás


"Meg tudom pontosan mondani, mért szeretem az Írók Boltja intézményét (persze azt is meg tudnám mondani, hogy az intézmény, hogy úgy mondjam, egyes tégláit mért szeretem, kit mért, kit ezért, kit azért), nem csak azért, mert egyszerűen egy jó könyvesbolt, amelyből tényleg egyre kevesebb, ahol majdnem minden kapható, s ami nem, azt is hamar megszerzik, nem csak azért, mert hangulata van, valamilyen, személyes és lassú a gyorsuló személytelenségben, lehet teázni, kávézni, borozni, beszélgetni, s ha szerencsénk van, még reformkonyhás, koleszterinmentes körömpörköltet is kapunk, hanem azért, azért szeretem ezt a helyet, mert mindezen különlegességeit mint természetest prezentálja. A saját vállalkozásának heroizmusát mint magától értetődőséget. Hogy itt nem kultúrmisszió folyik, hanem csak szakmájukat szerető és értő emberek teszik a dolgukat." (Esterházy Péter)

"Egy hely, amit nem kineveztek hagyománynak, hanem magától lett azzá, ami -- illetve nem magától, hanem azoktól akik, és azoktól akiknek csinálták, lévén ez egy nagyon személyes hely, összeszőve irodalomból, barátságból, halk, karfiol és kávéillatú délelőttökből meg fölhabzó késődélutánokból, vitákból, mondatokból, melyek utólag valahogy megfényesednek, megállnak az időben." (Parti Nagy Lajos) Forrás

Az Írók Boltja napjainkban