Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
A Zene, zene, zene... Czigány első bemutatkozó műsora a tévében. Ennek vagyok négyperces betétje. Délután háromkor már ott kell lenni a kamerapróbán. A rendező Csenterics Ágnes, Bulla Éva-szerű, helyes jelenség. A felvételnek csak a körülményei - a hombárszerű műterem, a nagy apparátus - kellemetlenek, maguk a műszaki fickók barátságosak. Melis György és Czigány közt ülve kétszer is megcsináljuk a próbatársalgást. Látom, borzasztó rövidnek kell lenni, a tarka-barka magazinműsor se engedi, hogy elmélyülten szóljak a tárgyról. A Stravinsky sírja verset többször is föl kell mondanom, hogy a képek adagolási sorrendjét megtanulják.
Nem rakosgatom a mondatokat előre. A Bartókhoz kapcsolódó Stravinsky-élménnyel kezdem (A fából faragott királyfi - Petruska), folytatom a burzsoá kultúra szemétdombjára hajított komponistáért való egyéni rehabilitációs küzdelemmel... S már mondanom is kell a verset. A képek sorrendje: a koporsóvivő gondola, a San Michéle-sziget, a könyvem címlapfotója, a "hamvadzó" sírkereszt s a vezénylő Stravinsky. S mindez finom áttűnésekben. A főnökség szerint a műsor egyik legszebb részlete ez a négy perc. Szerintem a legszebb mozzanat az, amikor Gyurka Bartók 50 éves kori fényképe mellett beszél, s a kamera a képen látható mély szempárról átmegy Ferencsik csavarodó-ránduló mozdulatára, ahogy a Concerto legvégét dirigálja.
Cz. Gy. közben azt is mondta: "Fodor Bandi kisfiai éppen az Operaházban vannak". Utánozhatatlan ez az ő családi közvetlensége. Itthon angol gint és tonicot bontok áldomásként. A Film, Színház, Muzsikában vállalt sorozatom címe is most jut eszembe: Forgóajtó.
A Kálvin tér frissen meszelt házfalai furcsa kontrasztban vannak a vertikális rendetlenséggel, az összehányt aszfaltdarabokkal, mély sárral, pocsolyákkal. Kövön, padlón egyensúlyozva tudom csak megközelíteni a Múzeum utca 3-at. A számfelelősség nem ád sok munkát, ezért s mivelhogy a Rádióban pénzt adnak, hozok a társaságnak Ararát konyakot. (Újabban ez a favorit ital.) Szende Kati éppen 32 éves, őt köszöntjük.
Az utcán összeakadok operaénekes iskolatársammal, az igen kedves Szabady Jóskával. Bemutatja fiatal feleségét. Jóska Liszt-díjas ugyan, de nem futotta be azt a pályát, aminek lehetősége a torkában volt, most azonban boldognak látom.
Estére az Ötödik pecséthez szereztem mozijegyeket. Radnóti Sándor dicsérte, milyen ízléses film. Valóban tisztes mestermunka. A kocsmai beszélgetések szereplői (Bencze F., Horváth S., Márkus L., Dégi, Őze) kitőnőek. A kamera ide-oda mozgása, a sok belső jelenet mégis fárasztó kicsit. És ami igazi rendezői hiba: nagyon látszik a festett vérzés. Nagy Gábor nem igazi fasiszta, csak tejfölös szájú ifjú, nincs súlya. Unom Vándor Pufit nyilasként, Apor Noémit a Fábri-filmek mindenkori epizodistájaként (most asztalosné). Moór Mariann Husikája valódi. Latinovits utolsó filmszerepében szokványosán diabolikus, nem az igazi. Őze viszont, amikor elengedik s ahogy kimegy az utcára a totyakos nadrágban, roskadozva, az igen! Az szenzációs. (Ma láttam a Pollack Mihály tér sarkán, lényegében ugyanilyen volt.) Öntörvényű, mániákusan jó színész; mozdulataiban mágneses erő van.
Csanády János keresett - mondják - délután. De hiszen délelőtt voltunk együtt. Máris szól újra a telefon: - Ne haragudj, újra rád török - kezdi. Egy morális problémáról akar szólni, ami nagyon böki az oldalát. Végtére elárulja, hogy az Új írás szerkesztőségében véletlen tanúja volt annak, amikor Kormos hajánál fogva előrángatta és kárhoztatta az Új Könyvek-ben általam róla megjelentetett recenziót. (Pista tőlem kapta, elismerően nyugtázta Csűrös érzékeny odaadással írt ismertetőjét, mely finoman utalt a Krúdys cím, N N bolyongásai autentikus voltára is.) Méghogy én őt azzal vádoltatom, hogy fosztogatja!
Egyébként pedig, hogy jön a Tüskés Tibor ahhoz, hogy Versről versre című könyvében Nagy Lászlót és engem együtt emleget?!
Ahogy föleszmélek, el kell ismernem, árulás ez a javából, s különös, fatális körülmény, hogy Csanády Jancsi döbbent rá a kétségtelen tényre, hogy Kormosból ugyanaz a hűtlenség, irigység, féltékenység süvölt ki néha, mint Takács Imréből. Az a Csanády mondja el ezt nekem, kit tizennyolc éve a már megboldogult Demény Ottó leplezett le, milyen méltatlan hangon beszélt rólam az És szerkesztőségében (,,...most majd lesz róla itt egy kritika, melyben megkapja a magáét!").
Vajon enyhébben ítélendő-e meg Kormos az egykor fenekedő Csanádynál, amikor egy könnyed ziccerért eladja legjobb barátját is, miközben minden súlypróbát kiállt kapcsolatunkról, ősi szeretetről biztosít dedikációiban? Jancsit, kiben most az árulkodás miatti vívódást is érzem, meg tudom nyugtatni, nem omlok össze ettől az értesüléstől. Tudok róla, hogy Pista bármikor elfeledkezik rólam, ha érdekei úgy kívánják. A közgyűlés óta biztosan tudom, hogy nem lehetek benne biztos.
Utána azért mégis erősen dolgozik bennem a közlés mérgező hatása, hiszen ezek után nem lesz könnyű Pistával érintkeznem. Alattomos emberekkel sohase tudtam boldogulni, s az ő jellemének úgy látszik, a siker táplálta mohóság azokat a sáros, mocsaras területeit zavarta föl, amiktől bemocskolódni már volt szerencsém, amikről az ötvenes évek fordulóján hiszékenyen hittem, örökre leülepedtek. Rudiról, Jancsiról véve az előpéldát abszurd ellentmondás, hogy éppen Pista, kit legérzékenyebb szeretettel kísértem nehéz éveiben, újra vád alá helyez, s ennyire ordenáré módon ágál ellenem. Eszerint mégis Hernádinak volt igaza, aki már a hatvanas évek végén látta: Kormos sumák, nem őszinte hozzám. Még jó, hogy a nyáron Domokos előtt feltárhattam újra kezdődő csalódásomat. Neki most is fogok róla szólni. Tulajdonképp Latort is föl kéne világosítanom, avagy az már nyílt kenyértörés volna? Hát igen, miért is kéne Pistának a velem, velünk érzett szolidaritás? Ő mindenképp följebb akar kerülni. - "Embernek nem elég..." - mondta rá Fülep egyszer, s ez úgy látszik, megföllebbezhetetlen definíció.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap