Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Sallai István kora reggel fölhív: jelenti, hogy nagyon jól állnak dolgaim. Valószínűleg Bodnár kiállása is használt, menjek el Sebestyén Géza igazgatóhelyetteshez.
Domokos Matyi jön hozzánk délután. Jól elbeszélgetünk, zenét is hallgatunk: a Cantata profaná-t.
Fülep szívesen fogadja őt, hozzá fordul először, s a hosszú "tárogatózás" közben javarészt az ő indításaira reagál. így fejti ki újra Szabó Dezsőről való véleményét. A Nyugat-beli cikk tulajdonképpen Az elsodort falu kritikája volt. A kommün alatt szünetelt a Nyugat. A helyette tervezett folyóiratnak Fülep lett volna a szerkesztője. (Ezt se tudtuk!) Az újrainduláskor ragaszkodott ahhoz, hogy a Szabó Dezső-dorongolás legyen az indító cikk. Olyasmiket hallok Sz. D.-ről, ami maradék kedvemet is elveszi tőle. (A Makucskát és hasonló pamfletjeit azért Fülep tagadása ellenére is szeretem.) Az írókataszter megállapításakor együtt ültek: bal oldalt Kassák, jobbra Szabó Dezső, ki fröcsögő szájjal, mellét verve bizonygatta, hogy ő már az anyja hasában is kommunista volt, nem úgy, mint a jöttment niemandok (Kassák!).
Aztán amikor fordult a kocka, még kijárkálta, hogy kössenek szerződést összes műveire. Zsebében volt az állami megbízás (miről azt gondolta, a következőkben is érvényben marad), mikor már a különítményesekkel ment az egyetemre az emeletről kiszórni a zsidókat. S az ő cikkére is úgy válaszolt, hogy lakásán naponta kerestette őt darutollas fogdmegekkel. Ezért menekült el ismét Itáliába. Szabó Dezső aztán fel volt háborodva, amért Pékár Gyula nem váltotta be számláját. Ekkor repatriált, hangoztatván, hogy ő félig román. Matyi megjegyzi, egy későbbi Lúdas Mátyás-füzetben mindezt zsidó rágalomnak tartja.
Babits pálfordulásához magyarázó tényeket tud mondani. Fölidézi az 1919-es nyár sűrű levegőjét. A monitorlázadás során majdnem pórul járt: a Logody utcai ház üvegerkélyén kis híján lepuffantotta egy gépfegyveres patrul. Fehér ingében kitűnő célpont lett volna. A román megszállásról undorodva beszél, a betörésekről, a folytonos trombitálásokról. A trombiták, de még a trombitajelek is furcsák voltak. Most végre értem az események menetét: Horthyék nagy kerülővel, a Dunántúl felől jöttek be Pestre novemberben, addig a román megszállók randalíroztak. No hiszen, Horthy is megkapja a magáét. - Magyarul se tudott... - Mondja Matyi. - Hülye volt! - vágja rá az Öreg. - Mindegy, hogy tudott vagy nem tudott magyarul, totál hülye volt.
- Ez jellemző erre a népre, hogy ilyen valaki válhatott vezetőjévé.
F. megismétli nézetét 1849 végzetes, elhatároló voltáról. Dicsőíti Széchenyi lángelméjét. Naplóiból látszik, hogy csak úgy árad belőle a zseni ereje ... Ha ez nem magyarnak születik, olyan politikus lett volna belőle, amilyen évszázadok óta nem volt. - És Deák? Matyi közbeveti, hogy Ady Petőfi nem alkuszik-jából sajátosképpen az derül ki, hogy Ady Deák-párti volt.
A Széher úton fölmenet már Ady a téma. - Mert nála is megvan az a sajátság, hogy politikai zsenialitása bámulatos . . . Hogy honnan? .. . hiszen igen műveletlen volt, mást alig olvasott, mint újságot, de ha neki beszéltek volna a relativitásról, utána olyan kérdéseket tett volna fel Einsteinnek, amilyet a szakértők sem. Itt persze nem maradhat el a személyes nexus emlegetése, és a büszkeség: mennyire félt őtőle Ady. - "Ne bánts!" - mondta mindig, lehajtott fejjel, merthogy környezete miatt mindig akadt ok a szidalomra. - Ügy volt akkoriban, ahogy már mondtam: Ady megérkezett a Három Hollóba, kitette fenekét az asztalra, s a többiek (Szép Ernő, Kemény Simon, Szüts Dezső) nyalták.
Megérkezve a szobába előveszem Colin levelét. Lassan tíz éve már, hogy a fiú nem köztünk él, de Fülep még most is megcsodálja ilyen replikáit:
Nem gondoltam, hogy szegény írásaimnak ilyen kellemetlen visszhangjuk lesz. Újra olvastam őket, és teljesen indokoltnak találom minden kritikát. Talán a második cikkemnek az utolsó szakaszát kicsit felelőtlenül írtam, de olyan dühös voltam, hogy nem bírtam hallgatni erről a butaságról. Ha érzékenyek az illetők, változtassanak a szabályon. Amit pedig a zenei dolgokról írtam, azt a legnagyobb tárgyilagossággal fogalmaztam, és ha ez nem tetszik a zenészeknek, lófasz a seggükbe. Amikor azt írtad, hogy hallottál zenészkörök háborgásáról, nem hiszem, hogy értelmes zenészekről van szó. Ha pedig csak az ökrök haragszanak, az nem érdekel. Persze, ha olyan embereknek, mint Szervánszky, vagy Járdányi, volnának kifogásaik cikkeim ellen, az egészen más, és az esetben kérnék további részleteket.
Addig nem írok senkinek, se Szabolcsinak, sem Aczélnak, sem Benkének. Ha esetleg megjelenik valami támadó cikk, talán majd válaszolok, de csak akkor ha valami okos és becsületes ember írja. Ez viszont nem valószínű. Legszívesebben csak hallgatok. Pár hónap múlva majd elül a vihar, és ki tudja, félév múlva újra meghívnak. 1954-ben nagyon keményen írtam Szabó Ferencről, azóta viszont kétszer hívtak meg és majd fognak még. A londoni Irodalmi Újság szerepe persze nehezítette az egészet, sőt szerintem enélkül nem lett volna semmi baj. De nem akarom megmagyarázni, hogy tudásom és engedélyem nélkül vették át a cikkemet, mert ha majd megtudnak erről az Irodalmi Újság szerkesztőségében, esetleg ebből is fognak próbálni valami kellemetlenséget okozni nekem, itt Angliában. Mert ha képesek ilyen felelőtlenül elrontani magyarországi kapcsolataimat, saját érdekükben, isten tudja, hogy mire képesek ha majd a rosszakarat is indítja őket.
Azt ajánlom, várjunk türelmesen, és ha a Muzsika majd közli a Leedsi fesztiválról szóló cikkemet, tudjuk már, hogy nincs nagy baj. Mert ha a magasabb seggek, amiket szoktak nyalni még fújnak ellenem, egész biztos, hogy nem fogják megjelentetni. [A kérdéses cikk nem jelent meg magyarul. F. A. 1983. ]
Az én híreim kevesek. A legfontosabb talán, hogy egyre jobban vagyok a Bátorral, és most van arra lehetőség, hogy Amerikába megyek néhány hónapra, ha az anyagi nehézségeket valahogyan lehet megoldani. De ezt egyenlőre ne említsd senkinek, hátha nem sikerül. Mindenesetre ebben az évben megírom a Bartók könyvemet. A kamarazenekötet már majdnem kész, s eztán nem vállalom semmi más ilyen munkát, míg a Bartók könyv nincs kész. [A könyv sohasem készült el. F. A. 1983. ] Aztán a fene egye meg a modern zeneszerzőket, áttérek Beethovenre, vagy Schubertra. Érzem már erősen, hogy 35 éves vagyok, egy vén, lusta semmire való ember akinek meg kell tudnia azt, hogy már egyáltalán nem fiatal, és hogy mások már nem tehetséges, ígérő fiatalembernek tekintik, hanem megbukott, középkorú szamárnak, aki senkinek sem kell. A múlt hónapokban kezdtem megint, öt év óta először kívánni a halálomat. Nem mondom, hogy öngyilkosságra gondoltam, csak jellemző gyenge akaraterővel szeretnék meghalni - most kicsit kevésbé az amerikai lehetőség miatt (és ez alatt nem értem Anitát, hanem az új munkát). Azért ne ijedj. Sajnos maradok már jó pár évig a föld fölött.. .
Matyi doktorálása csak az együttlét végén kerül szóba. Fülep nagyon szívélyesen kezeli az ügyet, majd megmondja, mit nézzen meg az esztétikából. Kérdi: mi vitte rá erre a lépésre? (Mellesleg helyesli.) Kevésbé helyesli azt a szándékát, hogy lefordítaná Heidegger Sein und Zeit-jét Heidegger szerinte csak szómágus, könyvében nincs több háromoldalnyi mondanivalónál. Folyton azt hajtogatja, hogy a filozófusok megfeledkeztek a Sein-ről, ezt a legfontosabbat nem elemezték. Majd ő! ... egy következő kötetben (ígéri), amit Heidegger sose írt meg.
Örülök, hogy ilyen témáról hallom beszélni Fülepet. Milyen jó volna mégis többször együtt lenni Matyival. - Csak a távolság ne volna - hárítja át a felelősséget Matyi fanyar szomorúsággal Pestlőrincre.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap