Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Leadás előtt vagyunk a Csillag-ban. Előkerülnek Nagy László versei. Király ezektől formálisan dühbe gurul: - Hát megint nem tudunk mást, csak egy parnasszista versanyagot összehozni?! - Parnasszistát? - Hát persze! Hát miben különbözik a ! Hát miben különbözik a Csillag májusi számának vers anyaga egy húsz év előtti Nyugat számától. - Miért? - kérdem -, talán bizony nem jók Nagy László versei; nekem igenis tetszenek. - Jók, jók (nagy sóhajtozás ok, szemdörzsölések) ... hogy ezt ne lehessen megérteni, hogy a költészetnek nevelnie is kell! Hát mire nevelnek ezek a versek? Bejön a főszerkesztő-helyettes Szabolcsi és Illés Lajos. Király még jobban tombol, mert mit szól az olvasó, ha Nagy László versében ezt látja: "Köröttem kusza az élet, kusza a sorsom", vagy amikor Juhásznál azt olvassa: add uramisten, hogy ne csináljak semmi nagyot. És most itt van Csoóri, aki ezt írja: "túl bonyolult életünk, rendünk, ... egyszerűbbé kéne tenni, ha élni békén akarunk." Egykettőre kiderül, hogy senki se jó, legföljebb Kónya, mert benne legalább van társadalmi érdeklődés.
Király mindenekelőtt teoretikus ember. Amikor a legfőbb érvet várod tőle, azt mondja, olvasd el ezt és ezt a cikket. Valami különös absztrakt életet él. Amikor arról kerül szó, meg kéne csináltatnia személyi igazolványát, fogalma sincsen, miként, neki iratai egyáltalán nincsenek. Azt mondja, ha a párt megbírálja folyóiratát, ő leköszön, nem vállalja a vitát. Eszményképe az a vezető, aki mikor nézeteltérésbe került a Központi Vezetőséggel, félreállt. Aszkétának mutatkozik, aki inkább névtelen funkcionárius marad, mintsem akadémikus babérra vágyik. Különös hangsúllyal irányítja felém mondanivalóját: szót kell emelni az elvtelenség ellen. Annyit elismer, hogy adminisztratív eszközökkel nem lehet célt érni, jelenjenek meg Vas István versei, és Nagy Lászlóé, de a teoretikusoknak hallatni kell szavukat. Szabolcsi lábát egymáson keresztbe vetve, minden érzelmi átmenet nélkül helyesel, Illés Lajos pedig mint a megtestesült hűség reagál főszerkesztője szavára.
Én meg három buzsáki versem asztalra tétele után úgy távozom, mint aki a gyeplőt a lovak nyakába dobta.
A Csillag szerkesztő bizottsági ülésén dicséretet kapok verseimre Juhász Feritől Illés, Szabolcsi meg sem mukkan, amíg Király nem nyilatkozik. De ő se mond többet, mint hogy neki a ciklus tetszik, a vége ugyan kissé rezignált. Lehet, hogy leadjuk a júliusi számra, de hát úgyis jön a szerkesztőbizottság. Kint az erkélyen Simon Pista olvassa először írásaimat. Nem szól, megvárja Ferit, aki jelentékteljes őszinteséggel mondja: - Nagyon szép versek, Bandi. A középső rész hosszadalmas, de az első különösen jó.
Amikor már a leadandó kéziratok sorrendjéről van szó, Király azt mondja: - Szerintem nincs olyan vers, amit a lap élére tehetnénk. - Szerintem van! - opponál Feri - a Bandi versei. Király szerint ez kivihetetlen, mivel szerkesztőségi beltag vagyok. Újra kifejti minapi teóriáját, miszerint líránkban az utóbbi hónapokban elfáradás mutatkozik. Ferit is, engem is kipécéz. Szerinte a vívódás nélküli igen többet ér, mint a vívódva kimondott igen. Csak két érve van mindehhez: Petőfi és Majakovszkij. Meg kellene mondani neki, hol is lakik az ördög, akit ő az elvek tömjénével akar kábítani, de ezt még az oda-mondogatós Juhász se meri.
Nem tudom, meddig tart a Juhásszal, Simonnal való szerkesztő bizottsági együttműködés. Egyelőre tetszik. Simon hallgatag ember, afféle kakuszi, de szíve mélyén rendes. Hallom, hogy Rádics - részint a velem való vélt összenőttsége okán - ugyancsak ide kerül a szerkesztőségbe.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap