Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Munkaértekezlet után Rádics Jóskával beszélgetek, fűtetlen szobánkban. Mondja, hogy beszélt Királlyal, megkapta verseimet, amelyek nagyon szépek, ö nagyra becsüli az én tehetségemet, de verseimen bizony nem látszik az idő. Majd írni fog nekem. Még mindig jobb, ha ő ír nekem, mint én őneki. Furcsán vagyok az írósággal. Nemrég az újpesti könyvtárosiskolán voltam köztük. Megjelent Veres Péter, Szabó Pál, Devecseri, Örkény, Zelk, Bárány Tamás. Hallgattam az oda-vissza fölszólalásokat, Péter bácsi félórás kis "megjegyzését", végül egy asztalnál uzsonnáztam velük. Közéjük tartoznék - morfondíroztam -, mégis milyen idegenek vagyunk egymásnak. Ma reggel pedig a Nemzeti Színház melletti buszátszállónál Illyés állt mellettem, fekete kucsmája alól a közös nevező nélküli ismeretlenbe kémlelve. Már nem először, de ma újra hívom Jóskát, látogasson el a Városmajorba.
Fülep beteg, e héten nem látogatjuk. Próbálunk viszont Emil Gilelsz világhírű zongorista estjére bejutni. Jegyünk persze nincs, s mivel rengeteg a nép, a minisztériumi kartonra sem akarnak szabad jegyet adni. Végül az idegesen sodródó tömeggel mégis bejutunk a jobb emeleti erkélyre. Ülőhely sehol. Gilelsz vörösesszőke hajú, vastag nyakú, bárddal faragott arcú. Mindenhez még olyan szenvtelenül játszik, ami már-már túlzás. Händel Chaconne-ja viszont nagyszerűen szól a keze alól. Beethoven Appassionatá-ját se hallottam még soha ilyennek. Én ezt a művet különben sem tudtam soha olyan elragadtatással hallgatni, mint a pesti hangverseny látogatók, mert mindig a kispolgár megdicsőülésének éreztem. De most eleitől végig élvezem; egész más karaktere van ilyen mesteri előadásban.
Szünet után találkozhatom életem első szép Sosztakovics-kompozícióival. A Három prelúdium és fúga jól felépített, nagyerejű művek. Ugyanilyen Prokofjev Toccatá-ja. Gilelszról itt derül ki leginkább, hogy nem ismer lehetetlent. Robusztus erővel játszik, vagy pianisszimóban, mindegy neki - mi meg' közben majd szétpattanunk a feszültségtől. Néha szinte a levegőben érzem az ördög hatalmát, ahogy a billentyűkön táncol.
Eszeveszetten tapsol a közönség. Sikerül kicsikarni három ráadást. Össze akadunk közben a tőlünk balra látott két gyászruhás, barna lánnyal. Egyikük Matyi munkatársa a múzeumban. Nagyon csinos. Orra vonala olyan, mint Bartóké ifjúkorában. - Mért nem ilyennek udvarolsz? - kérdem Matyit, miután az autóbuszig kísértük a testvérpárt. Pedig azt mondják, tetszem is neki. . . - folytatja a fiú a fantaziálást.
Most valahogy minden jólesik, egymás közt a legnagyobb egyetértésben vagyunk. Beülünk a Corvin étterembe: unicumot iszunk, bécsi szeletet eszünk, majd barna sört rendelek. Utóvégre születésnapom van, vagy mi a csuda!
Jókedvünk eltart hazáig. Mintha csak belőlünk áradna az enyhe idő, ami a Szamos utcán lefele menet körülvesz bennünket.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap