Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Szabolcsi Bence és Fülep vendégségbe jön Baschhoz. Az Öreg telefonált, hogy este nyolckor velem együtt indul majd vissza a Széher útra. Sajnálom, hogy én nem beszélhetek ma Szabolcsival, de az se megvetendő, hogy 11 óráig együtt lehetek Füleppel. Már a villamoson kedvessé, közvetlenné válik. Érdeklődik, kivel mi van. Dóra például még Debrecenben vakációzik.
Újra szóba kerül Weöres. Nem akarom hinni, hogy igazán rászolgált a múltkori lesújtó véleményre.
Akkor hát tekintsek bele az őt felbőszítő vígeposzba. (Ha jól emlékszem, Lekvárosüveg a címe.) Még magamra is hagy a szobában, hogy feszengés nélkül álljam ki a próbát. Vásári a hang csakugyan, s a malacságok nem emlékeztetnek Verlaine rafinált művészetére. Bizonyos, hogy Fülepben nem az öreges szemérem tiltakozik, hiszen az Ezeregyéjszaká-ban, a Mahábháratá-ban éppen a bővérű erotikát szereti.
Sokáig üldögélünk kint, a hűvösödő verandán, végül bevezet a könyvtárszobába, mutatja Tolnay Károly egyik képeslapját. A Héro és Zeusz dombormű van rajta. Meghatottan magyarázza, mi ebben a megjelenítésben a felülmúlhatatlan: a női kar és kebel élettelisége, a testek gyönyörűen megszerkesztett kitárulkozása.
A Széher úti gazda eleinte nehezen enged föl. Hosszan beszél a házvezetőnőválságról. Nem tűri tovább az eddigit. Egyetemi keserveit is taglalja alaposan. Végre kikérdezi Bálintot Romániáról, de a lényegről, Bálint népdalgyűjtéséről nem kerül szó.
Végre sikerül kihasználnom egy lélegzetnyi szünetet. Izgulok Bálintért is meg Fülepért is. Szeretném, ha mindketten megszabadulhatnának egymás iránti fenntartásaiktól. A vistai cselédlánytól kezdve már egyenesben vagyunk. Fülep egészen elrévedten figyel, Bálint pedig olyan szépen fújja a népdalt, ahogy kevesen:
Gyere rózsám, a szekerem után, megszólítlak, fölveszlek azután, gyere rózsám, gyere szép-csendesen, mindjárt megállítom a szekerem.
Azon is lemérhetem Fülep rezonálását, hogy nyomban biztatja Bálintot, ha, amint mondja, vannak még ilyen népdalok szép számmal, ne hagyja őket veszendőbe menni.
A szép székely népdaloktól a szép székely lányokon át oda jutunk, hogy Fülep egyszer csak beszélni kezd Harkó Lináról, első szerelméről, akinek olyan csodálatos finom, áttetszőén fehér-piros arcbőre s olyan ruganyos, arányos teste volt. (Fitymálva emlegeti közben a sápadt, puha, mellüket térdükön hordozó lányokat, akiktől bezzeg különböztek az erdélyiek.) Az egész jelenség olyan csodálatos volt, hogy csak megindultan tud gondolni rá. Amikor a kapuban búcsúzva mondtam neki, most megcsókolom, ahogy a pír elfutotta az arcát... - Megígértem neki, hogy feleségül veszem, de két év múlva meghalt. Mondják, hogy még halálában is az én nevemmel virgódott.
Ami az erdélyi lányok erkölcseit illeti, az Öreg ravaszkásan jegyzi meg, azt van szerencséje ismerni.
Jelentkezett a másik zenészünk is. Colin. Mutatom Yorkshire-ből, Kelet-Angliából küldött lapjait, felolvasom legutóbbi levelét. Ennek borítékjában is van egy képeslap.
Azért küldöm, mert meghatóan emlékeztet a Gellért-hegynek a barlang-templom és a híd közti részére. Ez az Edinburghi vár, de nem a budai várra emlékeztet, hanem arra az épületre, amely a Gellért hegyen áll, s amelyet az ember akkor lát, ha a híd Nyugati végétől Dél-nyugatra néz. Nagyon furcsa volt amikor ide jöttem. Leszálltam a vonatról, fölszálltam a villamosra, kinéztem az ablakon, s ezt a képet láttam (azaz a valóságát), mintha újra Budapest Keleti Pályaudvarra megérkeztem volna 1947. december 12-én, fölszálltam volna a villamosra avval a kis Ankeria Santeri barátunkkal (a Kollégium finn lektora volt. F. A. 1983.], kinéztem volna az ablakon, amikor átmentünk Budára a Szabadság-hídon, s a Gellért hegynek azt az isteni szép részét láttam volna. Csodálatos hasonlóság, nem?
Ha azt kérded, mit csinálok itt Scótiában, hát dolgozom, - nyaralok, azaz a Manchester Guardian számára az Edinburghi Festivalra jöttem, hangversenyeket kritizálni, de elég kényelmesen s élvezetesen töltöm az időt a város legelegánsabb szállodájában. Jót eszem iszom, középső zenei előadásokat hallgatok, marhaságokat írok róluk, nem teljesen nyugodt lelkiismerettel.
Egy érdekeset csináltam azonban, ami nagyon fog meglepni Téged. Magyar filmet láttam. Címét magyarul nem tudom, csak annyit, hogy angolul Liberated Soil-nak hívják, s hogy a film a Talpalatnyi föld-című darabnak a folytatása. Óriási élmény volt megint magyar beszédet hallani, igazi bajuszos magyar parasztokat látni. Nem is rossz a film. Csak azt tartanám gyengének hogy a története épp a Talpalatnyi föld története fordítva. [A ,,Felszabadult föld"-ről van szó. Ugyancsak Bán Frigyes rendezte, 1950-ben. F. A. 1983.]
Még egy dolog Edinburghban, ami Magyarországra emlékeztet - a dudálás.
Óriási skót sovinizmus van s a duda a nemzeti zenehangszer (megfelel mondjuk a cimbalomra Magyarországon). Az egyik felvonuláson ezer dudás játszott. El nem tudod képzelni, milyen irtózatos zaj volt, de a skót jellegén nem lehetett kételkedni...
Fülep valósággal dicsőíti Colint. - Hát mit szól ehhez? - fordul Dórához, az egyetlenhez, aki a társaságból még nem ismeri angol barátunkat. - Ebből az emberből még lesz valami - hajtogatja egészen biztosan lesz. Nemcsak hogy megtanult magyarul, hanem hogy megtanult ez Bartókul is! És neki, úgy látszik, ez a legfontosabb a zenében ...
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap