Kötetben: Meggyfa (1992.)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat

Fodor András:
Amit ma nehéz megérteni…



  Mikor metszőn-önérzetes
   védekezését visszakaszabolták,
  s minden mellette szóló érvet
   gúnyosan megtapostak,
  a halmazati bűnre ráadásul
   megvillogtatták még a kegyelemdöfést:
  - Ő volt a szentségtelen, ő, ki
   a társalgóba lépve
  (hol illő megadással
   hallgatták épp az aruló bitangok
  itélkező perét)
   pimasz-profátlanul elcsavarta
  a rádió gombját, mivel
   a másik étersávon
  művészlemezeket akart hallgatni…
   Tudta,
  nem ő a tettes, tudták
   a tanuk is körül, hogy igazából
  ki a gyanusított merénylő.
   De a terem úgy forrt, úgy tele volt
  a stigmatizálók nyilaivial,
   padlótól mennyezetig úgy
  foszforeszkált az izzó gyűlölet,
   hogy amit ma nehéz megérteni utólag,
  tűrte a a szánalmas-hazug
   botránkozást,
  nem látta értelmét,
   hogy védekezzen.