“A virtuális könyv úgy viszonyul bármilyen más könyvhöz, mint Antonioni Nagyításának utolsó jelenetében a nem létező labdával játszott teniszmeccs egy valódi mérkőzhez.”

http://hhrf.org/ungparty/szalon/virkonyv/vakcina/nogradi_x.htm

                    

                     

 

NÓGRÁDI GÁBOR

 

 

költő, író, újságíró, hangjáték-, tévéjáték- és filmforgatókönyvíró

 

 

 

 

Életrajza

 

 

Nyíregyházán született 1947. június 22-én. Ötéves volt, amikor édesanyja megtanította írni, olvasni. Akkortól vált számára az irodalom kedvenc elfoglaltsággá, szórakozássá, gyógyszerré. 9-10 éves korától írt verseket, majd később novellákat, humoreszkeket. Költő, író azonban jóval később vált belőle. Szülei jóindulatú unszolására először olyan foglalkozást választott, amiből „nem hal éhen”. Így 1966-ban építőgépész-technikusi oklevelet szerzett Debrecenben. Érettségi után Budapestre került, s néhány évig technikusként, majd könyvügynökként dolgozott. 1969 és 1973 között elvégezte a főiskolát könyvtár-népművelés szakon. 1970-től népművelő volt. 1973-ban  SZOT-iskolában, 1975-ben az ELTE-n népművelés-könyvtár szakon végzett. Céljait azonban nem adta fel. 1964 óta publikál. Huszonéves korában megjelent első verseskötete (Kéthátú életünkben, 1973), ifjúsági regénye (Gyermekrablás a Palánk utcában, 1983), melyet cseperedő, olvasni szerető gyermekei inspirálására írt meg. 1976-1989 között az Új Tükör munkatársa volt. 1990 –től a Kurír főszerkesztő-helyettese, 1991-től főmunkatársa, 1992-től szabadfoglalkozású író. 1998-ban a Tanárnő folyóirat főszerkesztője. (A folyóirat néhány szám után megszünt.) 2000-ben az IBBY (International Board on Books for Young People), a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa az év legjobb ifjúsági könyvének járó díjjal tüntette ki PetePite című gyermekkönyvét. 2002-ben a vikk.net

 

 

 

elektronikus könyvkiadói vállalkozás egyik elindítója.

http://www.nogradi.hu/cv.html

http://www.nogradi.hu/annamoll.html

http://www.martfu.hu/cikkek/2002_II_negyedev/

http://www.hhrf.org/rmsz/98okt/r981030.htm

 

 

 

Írói álneve

 

 

Gábor Anna , Anna Moll

http://www.nogradi.hu/annamoll.html

http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/15het/esztetika15.html

 

 

 

Alkotói díja

 

 

·        2000   Az  év gyermekkönyve-díj

http://www.ibby.hu/dijazott.html

http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=1554

 

 

 

Egyéb adatai

 

 

Szülei: Nógrádi Dezső, Hoffmann Katalin

Gyermekei: Gergely 1971, Bence Szabolcs 1973

 

 

 

Levélcíme

 

 

1410 Budapest, Pf. 131.

 

 

 

E-maile

 

 

gnogradi@matavnet.hu

 

 

 

 

 

 

Honlapja

 

 

http://nogradi.hu/index.html

 

 

 

Nógrádi Gábor honlapjának készítő cége

 

 

Dimensions://Professional Web Solutions
... www.nogradi.hu- Nógrádi Gábor író. Ha igaz, hogy a ruha teszi az embert,
akkor az is igaz, hogy a honlap teszi a céget. ... Nógrádi Gábor író

www.dimensions.hu/ref.htm

 

 

 

Művei

 

 

Kéthátú életünkben. Versek. 1973

http://www.nogradi.hu/konyv.html

 

Alagsori zsoltárok. Versek. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1978

http://www.nogradi.hu/konyv.html

 

Hecseki és a gyermekrablók. Ifjúsági regény. Budapest: Móra, 1983

Online szöveg: http://mektukor.oszk.hu/porta/szint/human/szepirod/gyermek/

 

Közművelődési reklám és kapcsolatépítés. [S.l.]:[S.n.], 1983

 

Gyermekrablás a Palánk utcában. (Az 1. kiadás címe: Hecseki és a gyermekrablók). Ifjúsági regény. Budapest: Nógrádi G., 1986

http://www.nogradi.hu/palank.html

 

Hecseki és a kedves betörők. Ifjúsági regény. Budapest: Móra, 1987

 

Segítség, ember! Humoreszkek. Budapest: Officina Nova, 1989

http://www.nogradi.hu/ember12.html

 

A mi Kinizsink. Ifjúsági regény. Budapest: Móra, 1990

http://www.nogradi.hu/kinizsi.html

 

Itt éltünk köztetek. Állatsírversek (Anna Moll néven). Budapest: Tekintet Könyvkiadó,1990

http://www.nogradi.hu/annamoll.html

 

Daráló. Folytatásos rádiójátékból készült ifjúsági regény. Budapest: Móra, 1991

 

Patika. A tv-sorozatból készült regény. Budapest: Hunga-Print Nyomda és Kiadó,1995

 

Hogyan neveljünk…? Szatírák. Budapest. Press-Contact, 1995

http://www.nogradi.hu/neveljunk12.html

http://www.hhrf.org/rmsz/98okt/r981030.htm

 

Galambnagymama. Elbeszélések. Budapest: Press-Kontakt Bt., 1996

http://www.nogradi.hu/galamb.html

http://www.prim.hu/online/cikk.prm?id=17123&mode=print

http://www.prim.hu/monitor/cikk.prm?id=15888

http://net.hu/westel900/talakozasok/5_02/24.html

Online szöveg: http://mektukor.oszk.hu/porta/szint/human/szepirod/gyermek/

 

No, és hogyan neveljük…? Humoros írások. Budapest: Press-Kontakt Bt., 1996

 

Mit jelent a piros kerek? Verses képeskönyv. Budapest: Press-Kontakt Bt., 1997

http://www.nogradi.hu/piroskerek.html

 

PetePite. Ifjúsági regény. Budapest: Press-Kontakt Bt., 2000

http://www.nogradi.hu/ew6.html

http://www.pontkonyv.hu/reszletek.cgi/5d8f41d5686f3bba0c76e4c03a385409

http://www.pontkonyv.hu/szer_nogradigabor.html

 

Az anyu én vagyok. Ifjúsági regény. Budapest: Press-Kontakt Bt., 2002

http://www.nogradi.hu/anyu.html

 

Titkos napló. Szerkesztette: Nógrádi Gábor. Kisebb rajzokkal és szállóigékkel illusztrált, vonalazott lapokból álló füzet. Budapest: Press-Kontakt Bt., 2002

http://www.uhu.hu/

 

 

 

Könyveiről további adatok, ismertetések

 

 

http://infoserver.kkmk.hu/katalogus/M2/n/00000005.htm

http://www.konfodderaciok.hu/2/2.2/szponzor00_12.htm

http://www.gyor.mtesz.hu/civil/info_rend/210309/tavaszkoszonto2.htm

http://www.uhu.hu/lista.jsp?jellemzok=15047&feltetel=h

 

 

 

Folytatásokban közölt regénye

 

 

Online szöveg: http://www.nogradi.hu/folyt.html

 

 

 

 

 

 

Könyveinek megrendelése

 

 

http://www.nogradi.hu/rend.html

 

 

 

Vendégkönyv (olvasói levelek)

 

 

http://www.nogradi.hu/forum/display.php?id=1

 

 

 

Nógrádi Gábor íróiskolája

 

 

http://www.nogradi.hu/iroisk0.html

 

 

 

Zenés mesejátéka

 

 

Nógrádi Gábor – Fekete Mari: Segítség, ember! Zenés mesejáték gyerekeknek két részben

http://www.pestimusor.hu/musor/szinhaz/plus.pl?dbi=5671

 

 

 

Filmek forgatókönyvírója

 

 

1.      Gyermekrablás a Palánk utcában  (ifjúsági film, 1985)

 

2.      Nógrádi Gábor - Koltai Róbert: Sose halunk meg (filmvígjáték, 1993)

 

3.      Kardos G. György-Nógrádi Gábor: Patika (tévésorozat, 1995)

 

4.      Hippolyt (filmkomédia, 1999)

 

5.      Meseautó (filmkomédia, 2000)

 

6.      Nógrádi Gábor - Koltai Róbert: Csocsó, avagy éljen május elseje! (filmvígjáték,2001)

 

7.      A mi Kinizsink (családi tévéfilm, 2002)

 

Film előkészületben

 

 

Gyorsul a bakterház (Indul a bakterház folytatása.)

 

·        Folytatódik a filmvígjáték Zádori Bence regénye alapján – Gyorsul a bakterház:           MTI-tudósítá = Új Szó: szlovákiai magyar napilap. 2001. 54. évf. 76. szám

http://www.hhrf.org/ujszo/2001/76/kultura.htm

 

·        MTI – tudósítás: Folytatódik az Indul a bakterház

http://www.vox.hu/online/hirek.php?action=hir&id=757036

 

·        Kengyel Éva: Kitől gyorsul a bakterház?: Martfűi olvasóival találkozott Nógrádi Gábor költő – író

http://www.martfu.hu/cikkek/2002_II_negyedev/0620c.htm

 

 

 

Nógrádi Gáborról megjelent irodalom

 

 

Biográf ki kicsoda 2002: Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter. Budapest: Enciklopédia Kiadó, 2001.  p.1315.

 

Új magyar irodalmi lexikon. 2.köt.: H-Ő. Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1994.  p.1491.

 

 

 

Interjú Nógrádi Gáborral

 

 

Ránki Júlia: Anna Moll – képzelt életrajz

http://www.kepes.hu/article.php4?id=11

 

 

 

Író-olvasó találkozók

 

 

Fekete G. Kata: Az író válaszolt ifjú olvasóinak = Békés Megyei Hírlap, 2002.02.13.

http://www.nogradi.hu/visszhang.html#top

 

Kengyel Éva: Kitől gyorsul a bakterház?: Martfűi olvasóival találkozott Nógrádi Gábor költő – író

http://www.martfu.hu/cikkek/2002_II_negyedev/0620c.htm

 

 

 

 

 

Tanulmányok, ismertetések, kritikák Nógrádi Gábor műveiről

 

 

Könyv

 

 

Hecseki és  a gyermekrablók

·        Tarján Tamás: Hecseki és a gyermekrablók = Népszabadság, 1983.06.14.

 

PetePite

·        Rigó Béla: Nógrádi Gábor: PetePite

http://www.csodaceruza.com/csodaceruza.htm

 

·        Nógrádi Gábor regénye a legjobbak között. = Világgazdaság, 2002.10.04.

·        V.Gy.: Pete Pite világszám = Népszabadság, 2002.09.27.

·        Bernáth László: PetePite minden korosztálynak: Nógrádi Gábor kötete a legjobb gyerekregény = Népszava, 2001.06.13.

http://nogradi.hu/visszhang.html#top

 

Titkos napló

·        A gyerekek emlékeit gyűjti a Titkos napló = Metro, 2001.11.07.

http://nogradi.hu/visszhang.html#top

 

 

 

Film

 

 

Ismertetők fimjeiről

http://www.nogradi.hu/film.html

 

 

Csocsó, avagy éljen május elseje!

·        Csocsó avagy éljen május elseje! = Filmévkönyv 2002: A magyar film 2001-ben. Szerk. Löwensohn Enikő. Bp. Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2002.  p. 16 – 17.

 

·        Sz. B.: Csocsó, avagy Éljen május elseje!

http://www.mozinet.hu/display.php?tablename=mozifilm&film_id=693

 

·        Szabolcsi Imre: Csocsó = Hetiválasz. 2001. 1. évf. 36. sz.

http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=2185

 

·        Györffy Iván: Ötven év magány – Koltai Róbert: Csocsó, avagy éljen május 1-je!

http://beszelo.c3.hu/02/02/18gyorffy.htm

 

·        Stöhr Lóránt: Tempó!

http://es.fullnet.hu/0150/kritika.htm

 

 

 

Gyermekrablás a Palánk utcában

·        Filmismertető

http://helka.iif.hu:8080/articles/filmography/mihalyfy.hu.html

 

 

Meseautó

·        Gervai András: Filmlevél – Meseautó = Magyar Hírlap, 2000.12.14.

http://helka.iif.hu:8080/2001/articles/reviews/sajfig49.hu.html

 

·        DVD – ismertető

http://vox.hu/online/videodvd.php?action=dvdism&id=37503

 

 

A mi Kinizsink

·        Kinizsi Pál, a kukás ember = Dunántúli Napló, 2002. 01. 12.

http://www.nogradi.hu/visszhang.html#top

 

 

Sose halunk meg

·        Sose halunk meg = A film krónikája. 2. bőv. Kiad. Szerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub, 2000.  p. 588.

 

·        Filmismertető

http://helka.iif.hu:8080/articles/filmography/kern-koltai.hu.html

 

 

 

Publicisztikája – az Interneten megtalálható cikkei

 

 

Vissza zsidósághoz! Herman Nouk Én Istenem című könyvének ismertetője

http://www.zsido.com/magazines/EGYSEG/egysg13.htm

 

Anyám születésnapjára. Élet és Irodalom. 44. évf. 2000.12. sz.

http://es.fullnet.hu/0012/glossza.htm