Rend

       
           
     
       

<< vissza

 

1.
Ahogy szőlőkacsokról tekerednek le
a húr vékony kapaszkodó indák,
melyek szinte kivétel nélkül 
a rozsdától hullámzó, 
öreg drótra találnak, 
úgy képzelem a mindent:
a kibogozhatatlan, 
csomósodó rendszert, 
és hogy a kacsokra kéz 
nem vigyáz, sem bármiféle erő, 
csak burjánzik ki a főág
és a mellékág között 
süldő szemtelenséggel egy harmadik, 
és a tőkében ujjnyi vágatok
lesznek az erőlködéstől,
de –ahogy Tata mondja– megneveli,
megneveli úgy is,
átkozottul nehéz, de megcsinálja,
aztán dongók, vaddarazsak zsákmányolják
a cukros szemek garmadát,
sajnálom, de jó nézni,
hogy gondozatlanul is
milyen szép.

2.
Egy már majdnem üres fészerből, 
hol oszlopnyi hasított fát 
hagyott csak a fagy,
hol megbújni is alig lehet,
mert a hajszál réseken át 
árulkodik a test egyenesekre 
metszett árnya, lesem
lélegzetvisszafojtva a tojókat,
keresem a kotlás rendjét, 
felrúghatatlan sort sejtve benne: 
a tépett tollú, például, 
harmadik napja nem eszik meszet,
hiányzik begyéből a komor gomolygás,
az inger, mi eleinte futásra hajtja,
ha a rangidős kakas valahogy átszabadul,
de ami bólintás előtt egy kicsivel 
mégis megadásra kényszeríti, 
és hamarabb guggol,
ahogy a nők,
ahogy a nők ezt tudják, 
mégha, úgy tűnik is, számukra 
nem több az egész kényszerű,
otromba erőszaknál.   
      
3.
Mikor egyik fakkból
a másikba kell hurcolnia 
az új fiúnak kis motyóját,
akkor dagad föl, mint a savó, 
a váltás, 
az, amit igen tapasztalt férfiak
úgy is mondanak, szükség, – 
és a suhanc, mert több nem jár,
ilyenkor törött fogasokat kap,
csonka akasztókat,
miken meg nem marad 
kabát, és az öregek, 
akik után már nem megy az idő,
oktalan bosszúból mocskosra 
tapossák a földre hullt, 
tiszta göncöket.

4.
Lám, öt év múltán kezd 
lábra kapni bennem 
egy ragacsos szájú, ósdi akarás, 
hogy áhítom a vájt medrű, 
beálló dolgokat, 
hogy a rögzítés, kár tagadni,
jól esik, és a formáknak örvendek, 
mint a táncban:
a fésû-formán váltó diagonálnak, 
mely, igazi meglepetésemre, 
félkörré horpad,
és imádom a szólistát, 
mihelyt a karba vissza lép,
de legjobban a levonulás előtti,
leplezett totálban gyönyörködöm,
mert a tojásded körökben,
dzsumbujokban lábszagú próbák  
tucatja tolong,
s az összeszokás, ha rémisztő is,
vígasztal.