A teremtés porcikái |
|||||
![]() |
|||||
<< vissza |
|||||
(ének)
Nárdusz a reggel, kálmos és fahéj.
Ahányszor megálmodlak, Húgocskám,
ahányszor megálmodlak,
csont ágaidból, ereid hínárjaiból,
annyiszor megint, ahányszor megálmodlak,
és fölriadok, hogy kész,
annyiszor leszel, Húgocskám,
tested varrott celláiból,
és nárdusszá érik a reggel,
kálmos lesz és fahéj,
ahogy összesűrűsödnek fejemben
teremtésed porcikái:
egy szirup lesz elébb,
majd cukros kása,
mintha valami sose látott
kényszer újra összecsalogatná,
egy teknőbe, kádba gyűjtené,
Húgocskám, a reggel
nárdusz illatú zúzmaráját.
(kert)
Mennyire szeretnék tejfölös,
szalonnás katonákat kikanyarintani
neked a kertből,
hogy apró tűzön megizzaszthassak
néhány tohonya barázdát,
mit aztán, micsoda mulatozás volna az,
a karéjon el együtt gereblyéznénk;
majoránnát, köményt szórnánk rá,
gyömbért és illatos füveket,
fehér borsot, hát persze, ha havazik,
vagy ha, mint az édes nyál,
kifolyt belőlünk a szusz;
végül kecskecsöcsű szemekből
csikart bort hoznék, csípőset,
akárha darazsak álma volna:
sokáig sziszegnénk utána,
északi szelet kívánnánk,
megcsípett ízlelőbimbóinkra
zápor krémet,
olaj harmatot.
(irigyek)
Szén szívű rókák kerülgetik házunk táját.
Irigyek. Elsmírolnák a virradat sörétjét,
a barmok füstös szuszogását.
Arról suttognak, hogy erejük fogytán.
Véres ölük nyaldossák,
mellső lábaikon huzalok.
Csapdákból kiszaggatott zongorahúrok.
Minden ölelésre kihullik egy foguk,
megkergülnek, mikor mézes melled
ízlelgetem, mikor dunna hasadon
csigavonalak végtelen hálója kanyarog,
fénylik. Ilyenkor véres az ölük,
mellső lábukon zongorahúrok,
és elporlik szén szívük, az irigyeké,
mintha csak tőlünk elcsent
föld lenne az is.
(ének, megint)
Ajtónkat cédruspalánkkal bujtatom,
Kishúgom, ránk ne törjenek,
ránk ne rontsanak, míg köldöködbe
gránátalma must csepeg,
addig ajtónkat cédruspalánkkal bujtatom,
míg meg nem tanítasz,
Kishúgom, hogyan kell útnak indulni
az árnyékokkal, míg
gránátalma must csepeg,
ránk ne törjenek, ránk ne rontsanak,
míg meg nem tanulom oltalmazni
kender érintésedet, fűszál simításodat,
Kishúgom, míg olyan mirha nem
akad, mi minden mozdulatodért felel.