A rettegés

       
           
     
       

<< vissza

 

Csempe lapockáinkkal kezdik,
noha sujtás lábunk
ezerszer könnyebb préda.
Talán azúr és benzoé után kutatnak,
s külön kedvükre tesz majd,
mikor kiég szegycsontunkból az ezüst.
Mikor üveg lesz lábunk alatt a homok.
De nem, ki tudja miért
ujjain törögetik, s fülelnek,
hátha oszlásnak indult titkok
sziszegnek ki a hajszálcsövekből.
Lám, ahogy az erősek, úgy a gyengék is,
böfögnek és kordékra hányják, ki elkészült.
Torkukból hurutos elégedetlenség szakad,
és kaviccsá aprítják kincseink.
Mert, ahogy az erősektől,
úgy a gyengéktől is, mondják,
és cseppenként folyóssá izzad
a semmi, aztán megfagy,
s mint a gyanta, ég.
Agyunk habos széléből
közben párolog, mi ott ugyan
maró teher,
de mindennek mozgatója mégis.