Ákos honlapja - Ákos kávézó fórum

http://www.akos.hu/forum.akos?gid_11=85

A fórum elérési helye: Vendégkönyv - Minden egyéb - Ákos-kávézó

A topic 2003.10.04.-én indult, miután megújult az akos.hu, így igazából nem látszik tényleges fórumkezdés, inkább valahol folytatódik a beszélgetés.

Kicsit megtévesztő lehet a vendégkönyv és a fórum elnevezés együttes megjelenése, valószínűleg összemosták a két fogalmat, míg a vendégkönyvben általában az adott honlapra látogató ember mond véleményt és nem feltétlenül alakul ki belőle beszélgetés, holott ebben az esetben nem erről van szó, hanem "rendesen" fórum-szerűen beszélgetnek a regisztrált felhasználók.

A topic szereplői többnyire az Ákost/ a zenéjét kedvelők köréből tevődnek össze, jellemző, hogy van egyfajta "rajongói" törzsvendég tábor. Megfigyeléseim szerint főként intellektuálisabb, érzelmekben gazdag emberek népesítik be a fórumot, ezt mutatják a kialakuló hosszabb eszmecserék magasabb gondolati tartalmakról (pl. Isten megjelenése, lélek-szellem-test kapcsolata, társadalmi kérdésekről) valamint néha versek is megjelennek a hozzászólásokban, akár idézetként, akár saját alkotásként.

A közösségben vannak hangadóbb emberek is, akik sűrűbben kommentálják egymás hozzászólásait, vagy többször indítanak el úgy témát. A kávézó elnevezés is mutatja, hogy nem egy körülhatárolt témáról folyik a beszélgetés, hanem nagyon széleskörű lehet. Sokszor elszakadnak Ákos személyétől/ zenéjétől, így az a tény, hogy Ákos egyik fórumán beszélgetnek azt mutatja, hogy milyen emberek/személyiségek tartoznak  a kedvelői közé, mennyiben közös az életfelfogásuk, és mennyire tudnak egymással tapasztalatot cserélni, egyfajta lelki támaszt nyújtani. A fórum egyik résztvevője így határozta meg a topic szerepét: "Mire való a  vk
Beszélgetésre. Ákosról, és más, hozzá kapcsolódó, és olykor uram bocsá, más, tőle független  témákról." kpkm 2005.05.25. 19:03

 Jellemző, hogy a résztvevők tisztelik egymást, ezt jelzik például a nagybetűvel írt névmások vagy személyekre utaló szavak (pl. Mindannyiótoknak). Nem beszélnek el egymás mellett, valószínűleg igyekeznek figyelni egymás írásaira és továbbgondolni azokat, a nem odaillő felhasználók pedig hamar kiszóródnak a fórumból, vagy a nagyon szélsőségeseket a moderátor távolítja el.

Szoktak külső forrásokra is hivatkozni linkekkel, például egy elolvasásra érdemes cikkre vagy Ákossal kapcsolatos írásokra/ képekre, így új közös tapasztalatokat is szerezhetnek, amiket akár később meg is beszélnek.

Az új belépőket barátságosan fogadják, ahogy láttam ha azok azok is úgy közelednek (Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. :-) ). Például valaki újként megkérdezte, hogy mi a téma a fórumon és nem-e csak "fikázzák" egymást, kultúráltan válaszoltak a kérdésére. Ha téma tekintetében jelenik meg újdonság, akkor a számukra megbeszélésre alkalmasat valószínűleg továbbfűzik, ilyenre van több példa.

Személyes találkozásokra a koncerteken kerül sor, van olyan, hogy megszervezik, és együtt látogatnak el egy előadásra, már előre megrendelik a jegyeket is. Arra is van példa, hogy aki mégsem tud elmenni, a fórumon kínálja eladásra a jegyét.

Egészében véve egy egyedi közösség alakult ki a fórumon, ahol igen széles témakörökben tudnak egymással eszmét cserélni, megbeszélni a gondjaikat, segíteni egymásnak. Legalább ilyen helyek is vannak, amelyek nem a társadalom kevésbé tudatos részét tükrözik, hanem valóban tudatosabban érző/ gondolkodó felhasználók is megjelennek.

 

Készítette:

Mátyás Melinda

2005. 05. 28.

informatikus könyvtáros - latin I.

Olvasáspszichológia