A tanulmány a bimedialitás (azaz a társadalmi kommunikációban két médium figyelhető meg, pl.: csak az írás és a beszéd, de még sok az írástudatlan) és a napjainkra jellemző poli-medialitás (azaz kettőnél több médium játszik szerepet a közvélemény formálásában) a politikai közösségekre gyakorolt hatásaival foglalkozik.
A kutatók egy része úgy véli, hogy a strukturált társadalmakban is létezhet, és a jövőben újra létezni fog egy homogén médium által monopolizált nyilvánosság, ezzel Mester Béla nem ért egyet, mert úgy véli, a bonyolultabb társadalmakban nem válhat egy médium egyeduralkodóvá.
Mester Béla a modern kommunikáció jelenségeivel kapcsolatban két alapvető beállítódást különböztetett meg:
§ A felhasználók akusztikus, az ember eredeti naiv attitűdjét.
§ A dokumentumszerkesztők szövegként értelmezhető tudatos módszerét
E két beállítódásból álló társadalom képe a hatalmi viszonyokat is ábrázolja illetve leírja a modern közvélemény szerveződésének módját is.
A szerző arra is rámutat, hogy a mindenkori szellemi elit, aki a médiumok közt jól tud mozogni, az egyik médium tartalmát képes a másikon át, azok számára kifejezni, akik nem tudják ellenőrizni a forrást, ami számára óriási hatalmat jelent, hiszen azok előnyben vannak azok, akik több médiumban vannak otthon és képesek köztük átjárni, mert ez a társadalom többségére nem jellemző. Így tehát nem meglepő, hogy az emberiség igen korai történetét leszámítva, már a szóbeliség korában is, amikor megjelent a hatalom valamilyen formája, attól sohasem voltak függetlenek a valamilyen szinten mindig hierarchikus művelődési viszonyok, és ez a hierarchia a rendelkezésre álló médiumokról meglévő eltérő tudásban, illetve azok kezelésében fejeződött ki leglátványosabban. Ez a jelenség a bimedialitás és a poli-medialitás fogalmak ragadható meg igazán.
A bimedialitás már a tagoltabb orális illetve szemi-orális (azaz van már írásrendszerük, de hagyományaikat még szájról-szájra adják tovább) társadalmakban alakult ki.
Ezekben a társadalmakban a hagyományoknak, a történeteknek nagyobb jelentőségük volt, mint egy puszta elbeszélésnek.
Mivel a hagyományokat még írásban nem rögzítették, úgynevezett „hivatalos emlékezők” örökítették tovább, akik tisztában voltak nem csak a szöveg minden részével, de azok jelentésével és környezetével is, így műveltségük az adott társadalom átlag emberei fölé emelte őket. Kirk a görög mítoszokat tanulmányozva mutatott rá arra, hogy ezek az emlékezőkre is jellemző lehetett az, mint a későbbi literátorokra, azaz tudatosan egy-egy cél érdekében manipulálhatták a hagyományokat.
Mivel a hivatalos emlékezők, így tudásmonopóliummal rendelkeztek az átlag emberre szemben, hatalmi helyzetbe kerültek, de ez nem azt jelenti, hogy ők közvetve gyakorolták volna a hatalmat, hanem hogy az emberek vagy egyes intézmények bizonyos formulákat megtartva kikérhették véleményüket, illetve hogy aktualizálhatták a hagyományok bizonyos részét, így befolyásolhatták a társadalom egészének gondolkodását, ugyanakkor van példa ezen tudásmonopólium durvább kihasználására például a maoriknál megfigyelhető kettős mitológia használatakor. A maoriknál, ugyanis más kultusz és mítoszrendszere van az előkelőknek és a közembereknek, azonban a közemberek csak a sajátjukat, míg az előkelők mindkettőt ismerik.
Megállítható, hogy a kori kultúrák hivatalos emlékezői tudásuk révén tudatosan tudják szerkeszteni a hagyományokat, így befolyásolni tudják a társadalom azon rétegeit, akik erre nem képesek, mert azok számára a kultúrákhoz való mélyebb illetve a számukra nem engedélyezett sőt tiltott hozzáférés, valamint a mögöttes tartalom megismerése eleve nem lehetséges vagy tiltott, és szigorú büntetést, akár halálos ítélet is, von maga után.
Ezekből már látszik a ma már közhelynek számító kijelentés, hogy az ember világkép kulturálisan determinált, és csak azt látja, ami kultúrája látatni enged a világból, és hogy a kultúra mindig kötődik az aktuális hatalomhoz.
Így minden kulturális világ lényegében egy virtuális világ, a történelem folyamata pedig nem más, mint hogy az áttörhetetlen virtuális világokból a nyitottabbak felé halad. Manuel Castelles szerint korunk tömegeit olyan virtuális kultúra veszi körül, amit a gazdaságilag és kulturálisan előnyösebbek hoztak létre, és a hátrányosabb helyzetűek egyetlen valóságává vált.
Kezdetben az írásbeli hagyomány kezelői a korábban már létrejött intézményekben, pl.: szentélyekben vagy iskolákban hagyományozták tovább a szövegeket, hasonlóan a korábban tárgyalt hivatalos emlékezőkhöz, sőt lehetőségeik a szövegek manipulálására ezen hivatalos emlékezők lehetőségeit idézi, hiszen mindig az aktuális igényeknek megfelelő szövegrészeket helyezhették az előtérbe.
Később azon társadalmak írástudóinak, ahol a szövegek már kanonizált formában őrizték egyre több lehetőségei voltak, hiszen a hatalom iránti elkötelezettségük nem volt olyan nyilvánvaló, és nélkülözhetetlenek voltak a szöveg és az olvasó közti közvetítés során, hogy megfelelő képen megmagyarázzák azok tartalmát. Az írástudók előtt ezen magyarázásokkal sokkal nagyobb tér nyílt a tömegek befolyásolására mint a hivatalos emlékezők előtt, de tevékenységük sokkal átláthatóbbá is vált, a szövegek kanonizációja (melynek következtében ellenőrizhetőségük nőtt) és a kevésbé hierarchizált és társadalmilag nyitottabbá válásuk következtében. Ezért alakult ki az írástudókban azaz igény hogy, ami később egy utópisztikus képpé vált, hogy a még mindig orálisabb gondolkodású köznép felett megőrizzék ezt a nagyobb hatalmukat, ami korábban volt a jellemzőbb, de a saját fejlettebb gondolkodási módjukat, mely az újabb időkben alakult ki. Ezt a felfogást úgy összegezhetnénk, hogy az írásbeli kultúrát az elitnek, míg az orálist a népnek szánták. Ez a felfogás már Platón műveiben is megjelent.
A chirographia fejlődésével a közvetítők hatalma szerepe továbbra is jelen van, de egyre bonyolultabbá válik, mert látszólag csak az írások közvetítését végzik az írástudatlanok felé, de valójában ez nem csak az írás monopolizálást jelentette, hiszen hiába tudta valaki esetleg elolvasni a szöveget, ha nem rendelkezett megfelelő tudással úgy nem érthette meg.
Így azt a következtetést lehet levonni, hogy a hatalom nem az egyik médium kizárólagosságának birtoklásából, hanem a médiumok közti átjárhatóságból ered. A chirographia kultúrában élő társadalom nagyobb szellemi szabadsággal rendelkezett, mint elődjei, ugyanis tudott arról hogy létezik egy másfajta tudás is, habár ez továbbra is tiltott volt számára, illetve csak akkor ismerhették meg ha más társadalmi rétegbe vagy közösségbe kerültek át, így elvileg ezen tudás megismerhetőségének lehetősége fennállt.
A typograchikus kultúra abból indul ki, hogy mindenki fejében születnek gondolatok, amiket vagy engedik kinyomtatni, vagy betiltják. Az ember törekvései politikai gondolkodásától és az aktualitástól függően arra irányulnak, hogy a betiltást végző cenzúrát eltörölje, vagy éppen megerősítse.
Az euro-amerikai kultúrában igen erős hagyománya van a sajtó szabadságának és mai gondolkodásbeli örökségünk is igen erősen táplálkozik ebből, hiszen ebből vezetjük le a politikai és a szellemi szabadságról alkotott gondolatainkat, azonban lassan eljutunk e fogalmak érvényességének végéhez és újakat nem találunk. Ezt jelzi, hogy a hagyományos politikai szabadságfogalmaink és jelképeink játéktere egyre szimbolikusabbá válik, pl.: egy a politikai hatalomra hatással nem lévő mondjuk kispéldányszámú művészeti lap körül is annak esetleges betiltása esetén is megtörténik az a tiltakozó rituálé, ami egy befolyással bíró lap esetén is megtörténne. Eközben nem keresünk vagy találunk a politikai közvélemény valóságos működését leíró új fogalmakat és a gondolatszabadság új, a politikai közösség minden tagja számára jelentéssel bíró jelképeket.
Mint már láthattuk a közösség kultúráját egy a médiumok közt mozogni képes szellemi elit hozza létre, ami mindig kapcsolatban van a hatalommal, de egyben alakítja is azt.
Ma és a jövőben úgy tűnik az Internet és a mobiltelefon egymáshoz való viszonya illetve a mobil tartalomszolgáltatása fogja legjobban jellemezni egy politikai közösség nyilvánosságának szerkezetét. Az internetes tartalom egyre nagyobb hányadát fordítják át mobiltartalomra, ahol azonban ez kellő Internet-használat vagy könyv- illetve újságolvasás nélkül történik, ott művelődésbeli lemaradást diagnosztizálható.
A mobil telefon-Internet arány tükrözi:
o Az ország szegénységét illetve gazdagságát, minél nagyobb a mobilok aránya az Internet csatlakozásokéhoz képest az ország annál szegényebb
o A pár évtizeddel ezelőtti olvasásszociológiai alakzatokat, mert a korábban sokat olvasott az inkább ma intenzívebben használja az Internetet, míg az aki korábban inkább az előadó-művészeteket részesítette előnyben illetve csak alkalomszerűen olvasott, arra a mobiltelefon nagyobb használata a jellemző
Míg korábban egy lezárt írott dokumentum betiltása óriási vihar kavart, addig ma a különböző médiumok, pl.: rádió, Tv, Internetes portálok szűrése illetve befolyásolása a moderátorok legitim eljárás keretében végzik, és ez nem vált ki felháborodást
A kommunikáció politikafilozófiájának feladata az lehet, a cenzúra ellenében felépített XVIII.-XIX. Századi szellemi szabadságkoncepciók módosításával, és tovább építésével megfogalmazza a modernizáció etikáját és politikáját. Az új szabadságfogalmaknak nem a kész gondolat terjesztésével kell elsősorban foglalkozni, hiszen az magától megtörténik már, hanem ezen gondolatok megszületésének lehetővé tételével.