Könyvtártudományi és Informatikai Tanszék

 Információelmélet, információs folyamatok

   Fodor János                                                

 

            

                                                                       Film

 

     Dolgozatom témája a film, és hogy lehetőleg naprakész és aktuális legyek a választott témám bemutatásával (már amennyire manapság naprakész lehet az ember, ha csak nem az egész idejét hírvadászattal és internetezéssel tölti, ami valljuk be,  akár a hírszerkesztőknek vagy hírbemondóknak sziszifuszi feladatnak minősülne) a 2004-es Filmszemlét választottam, amelyet az index.hu részletesen  kitárgyal a Kultúra címszó alatt. A 2001-es, 2002-es és 2003-as Filmszemlékkel is hasonlóan jártak el, majd gondosan archiválták, hogy az érdeklődők továbbra is informálódjanak, akár összehasonlítás szintjén. Én most az idéni Filmszemléről elhangzottakat csoportosítanám többé- kevésbé.

 Először is a programmal ismerkedhetünk meg, majd minden bemutatásra került filmeről pár képet megtekinthetünk, így minden egyes filmet rangsorolhatunk és csoportosíthatunk a saját elvárásainknak megfelelően, és kialakul bennünk egy vélemény, miszerint eldöntjük, hogy milyen sorrendben nézzük meg a filmeket, ha megnézzük egyáltalán.

  Húsz filmet mutatnak be, és természetesen a weboldalon lehet szavazni  a legjobb filmre. Az oldal jobb oldalán szavazhatunk a legjobb filmplakátra is, amelyeket élőben a Millenáris Park Kék Szalonjában lehet megtekinteni. Az utóbbi tíz év legemlékezetesebb magyar filmplakátjait nézhetik meg a mozirajongók a Filmszemle alatt.

A Millenáris Teátrum Kék szalonjában csütörtökön megnyílt az elmúlt évek magyar filmjeinek plakátjait bemutató kiállítás, "Magyar Filmplakát 2004" címmel. A 35. Magyar Filmszemle ideje alatt szervezett bemutatón a tavalyi filmek magyar tervezésű plakátjaira a közönség is szavazhat a helyszínen, illetve az interneten, a filmplakat.hu oldalon.

A jövőben évente megrendezendő kiállítás ötlete Hutlassa Tamástól reklámszakembertől és filmproducertől származik, aki szerint még mindig kevesen néznek magyar filmeket, és a nézettséget tekintve egy film kampánya, így a plakát is nagyon meghatározó lehet. "A filmplakát egyrészt kereskedelmi szempontú eszköz, másrészt alkalmazott képzőművészeti alkotás. Szerintünk ez a komplexitás elég érdekessé teszi a filmplakátot arra, hogy rendszeres kiállítás épüljön rá" - mondta a producer.

A tavalyi év versenyművein kívül a közönség, egy a kilencvenes évektől napjainkig tartó időszak terméséből összeállított tematikus válogatást is megtekinthet, amely Blaumann Edit és Üveges Krisztina állítottak össze. A zsűri ismert szakemberekből áll. Bakos Katalin, Pohárnok Mihály és Molnár Gyula döntését a Filmszemle díjaival egyidőben hirdetik ki, ekkor derül ki, melyik filmé az "Év plakátja" elismerés

 

Négy filmről olvashatunk egyelőre kritikát: Én és a tévé, Apám beájulna, Magyar Vándor és a Kontroll.

 Természetesen linkajánlatunk is van a következő témákban: A szemle hivatalos oldala (szemle.film.hu),  Magyar Mozgókép Közalapítvány, Magyar Vándor, Getno, Apám beájulna, Kontroll, és az Indiai cseresznye.

 A cikkek is nem kis számban gyűlnek, különféle vélemények, kritikák, dicséretek, értékelések. Egyelőre a következő témakörökben: Kérem csináljanak jó filmeket, A tévé apácája, Nem minden mestert díjaztak, Jól fogynak a jegyek a Filmszemlére, Több pénzből kevesebb pénz a szemlén, Zene, szerelem, pornó, közönségfilm. Ezenkívül filmajánlóval is kecsegtet.

 Az elvárásoknak megfelelően két játékfilm iránt volt a legnagyobb érdeklődés: Magyar Vándor és az Apám beájulna. Hogy miben rejlik a sikerük? Valószínű a közkedvelt színművészek is vonzzák a tömeget( Bajor Imre, Szabó Győző), illetőleg maga  a sztori kizökkent minket a hétköznapi teendőinkből, és egy kis mosolyt varázsol az arcunkra, amelynek, valljuk be őszintén, egyikünk sem tudna ellenállni.

     A 35. Magyar Filmszemle harmadik napján már 30 ezer jegy kelt el, az összes kisjátékfilm-blokk mellett nagyjátékfilmekből és két dokumentumfilmből is tartanak pótvetítést

A szemle két dokumentumfilmes napja után 170 fő/film a dokumentumfilm nézők átlaga, ami 1714 eladott jegy mellett a 3000 sajtóst is magába foglalja - tájékoztatta az Indexet Kalmanovics Balázs, a Mammut mozi vezetője. A nagyjátékfilmekkel és a kisjátékfilmes blokkokkal együtt összesen 30 ezer jegy kelt el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 A 35. Magyar Filmszemle harmadik napján már 30 ezer jegy kelt el, az összes kisjátékfilm-blokk mellett nagyjátékfilmekből és két dokumentumfilmből is tartanak pótvetítést

A szemle két dokumentumfilmes napja után 170 fő/film a dokumentumfilm nézők átlaga, ami 1714 eladott jegy mellett a 3000 sajtóst is magába foglalja - tájékoztatta az Indexet Kalmanovics Balázs, a Mammut mozi vezetője. A nagyjátékfilmekkel és a kisjátékfilmes blokkokkal együtt összesen 30 ezer jegy kelt el.